Április közepén véres harcok törtek ki Szudánban, miután Mohamed Hamdan Daglo tábornok – akit a nyilvánosságban Hemedti néven emlegetnek – az általa irányított Gyors Támogató Erőkkel (RSF) elfoglalta a főváros, Kartúm nemzetközi repülőterét, valamint egy katonai támaszpontot. A fegyveres konfliktus horrorisztikus részleteiről viszonylag keveset lehet tudni, de a halálos áldozatok száma a helyi és a nemzetközi civil szervezetek szerint már hétfőn meghaladta a 420-at. Közülük 264-en civilek voltak, több mint 3700-an pedig megsebesültek.
A legtöbb elemzés szerint a tényleges számok ennél lényegesen nagyobbak lehetnek. A helyzethez alkalmazkodva a világ országai – köztük Magyarország is – arra törekednek, hogy minél hamarabb kimenekítsék állampolgáraikat az afrikai országból, ez azonban a reptér ostroma miatt nem könnyű. Szerdán mindenesetre egy olyan hajónak sikerült kikötnie Szaúd-Arábia partjainál, melyen 1687 civil utazott a világ ötven országából. Bár kedden azonnali tűzszünet lépett életbe, a jelek szerint a fegyverropogás nem szünetel.
Mi folyik Szudánban?
A hatalmi harc egyik főszereplője Abdel Fattah al-Burhán tábornok, a szudáni hadsereg vezetője, aki 2019 óta a kormányzó tanács vezetője is, e minőségében pedig az ország tényleges vezetője. A másik fél, a már korábban említett Mohamed Hamdan Daglo szintén a kormányzó tanácsban tevékenykedik, ráadásul al-Burhán helyetteseként. Hemedti egyúttal a nem reguláris milíciaként működő RSF vezetője.
A demokratikus politikai átmenetről szóló végleges megállapodást április elején – az országot korábban harminc évig uraló iszlamista autokrata, Omár el-Basír elkergetésének negyedik évfordulóján – kellett volna aláírniuk a feleknek. Ez azonban nem történt meg, mert továbbra is rengeteg a vitás pont.
A tervek szerint mind a hadseregnek, mind az RSF-nek fel kellett volna adnia a hatalmát. Két probléma azonban ezen belül is különösen feszítőnek bizonyult.
- Az egyik, hogy az RSF milíciát meghatározott ütemterv szerint a reguláris hadseregbe kellene integrálni.
- A másik, hogy a hadsereg – mint a demokratikus világban megszokott – kerüljön polgári felügyelet alá.
Amikor április 15-én kitörtek a harcok, a felek egymást vádolták provokációval. A hadsereg szerint az RSF a megelőző napokban illegális mozgósítást hajtott végre – ami végeredményben igaznak bizonyult. Az RSF viszont azt állította, hogy a hadsereg totális hatalomra tör a korábbi diktátor el-Basír híveivel szövetkezve. Ez az utóbbi állítás sem tűnik teljesen légből kapottnak. Különösen, miután szerdán a hadsereg közölte, hogy – a többi között emberiességellenes bűnökkel és népirtással is vádolt – el-Basírt még a konfliktus kezdete előtt katonai kórházba szállították a börtönből, ahol eddig fogva tartották. A hadsereg közlése szerint ráadásul nemcsak őt, de a korábbi rezsimjének további harminc vezető tagját is elszállították. Közöttük van Abdel Rahim Mohamed Husszein is, akit a volt elnökkel együtt háborús bűnök miatt köröz a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) az ország nyugati részén a nem arab lakosságot sújtó, 2003-ban kitört dárfúri konfliktus során elkövetett vérengzések miatt.
El-Basír ellen az ICC 2009. március 4-én adott ki nemzetközi elfogatóparancsot (akkor még népirtással nem vádolták), ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy további tíz éven át ő gyakorolja a főhatalmat Szudánban.
Mohamed Hamdan Daglónak, a jelenlegi konfliktus egyik kirobbantójának az előélete sem patyolattiszta persze. Ő szintén részese volt a darfúri eseményeknek, a rettegett dzsandzsavíd milíciák egyik vezetője volt. A dzsandzsavíd milíciák részt vettek a Darfúr tartományban a 2000-es években lázadó afrikai törzsek tagjai ellen végrehajtott etnikai tisztogatásokban. 2007-ben az Egyesült Államok mondta ki, hogy a dzsandzsavíd felelős számos nemi erőszakért, gyilkosságokért és egyéb olyan súlyos visszaélésekért, amelyek miatt összességében 1,2 millió fekete afrikai volt kénytelen elmenekülni az otthonából a térségben. Az RSF leegyszerűsítve ennek a milíciának a maradványain épült fel.
Bizonytalan kilátások
Omár el-Basír elkergetése 2019-ben felcsillantotta a reményt, hogy a 47 milliós Szudán kilábalhat az évtizedekig tartó önkényuralomból, belső konfliktusokból és gazdasági elszigeteltségből. A jelenlegi konfliktus azonban nemcsak ezt a reményt oszlatja el, hanem destabilizálhatja a Vörös-tengerrel és az Afrika szarvával határos teljes régiót.
A nyugati hatalmak el-Basír megbuktatását követően a demokratikus választások felé vezető átmenet mögé álltak. A 2021-es katonai puccs és az azt követő zavaros események miatt azonban felfüggesztették a pénzügyi támogatást, majd az új átmenetet és a polgári kormány tervét kezdték támogatni. Az energiahordozókban gazdag Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok szintén igyekeznek befolyást szerezni az országban. Az Öböl-menti államok jellemzően olyan ágazatokba igyekeztek befektetni, mint a mezőgazdaság, amely Szudán számára hatalmas lehetőségeket rejt, és igyekeznek befolyást szerezni a Vörös-tenger szudáni kikötőiben is. Oroszország ezzel szemben haditengerészeti támaszpontot szeretne építeni a Vörös-tengeren.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium az utóbbi napokban sorban adja ki a sajtóközleményeket a Szudánból kimenekített magyar állampolgárokról. Szijjártó Péter külügyminiszter az egyik szerdai posztjában arról számolt be, hogy sikerült minden magyar állampolgárt biztonságba helyezni.
A kimenekítésekkel kapcsolatban kérdéseket küldünk a tárcának. Azt szerettük volna megtudni többek között, hogy eddig összesen hány magyar állampolgárt hoztak ki, lehet-e tudni, hogy ők miért tartózkodtak Szudánban. Ott éltek, dolgoztak, netán turistaként utaztak az afrikai országba? Kíváncsiak voltunk arra is, milyen módszerekkel, közlekedési eszközzel hajtják végre a mentéseket, tekintettel a kartúmi repülőtéren történtekre, illetve azt is kérdeztük, hogy a műveletek mennyibe kerültek. A minisztérium cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a kérdéseinkre. Amint megérkeznek a válaszok a tárcától, ismertetjük azokat.
