Ha Óbudán az elmúlt 16 évben konszenzust lehetett teremteni, és kiegyensúlyozottan együtt lehetett működni, akkor ennek a fővárosban is mennie kell – mondta a békásmegyeri Csobánka tér panelépületei között felállított színpadon, több száz érdeklődő előtt a jelölt.
Tarlós István fővárosi körútjának utolsó állomásán, a korábbi másfél évtizedben irányítása alatt álló, és mint mondta, „szívének mindig első” Óbudán megismételte fontosabb főpolgármester-jelölti vállalásait.
A jelölt a közterületi rend megteremtését, a hajléktalanok szálláshoz és munkához juttatását, a metróépítés befejezését, a kötött pályás közlekedés fejlesztését, P+R parkolók, valamint a csepeli gerincút és az aquincumi híd megépítését, továbbá a „nem annyira látható, mint inkább hatékony” rendőrség megteremtésében való közreműködést említette programjából.
Tarlós István tervei közül külön kiemelte a panelprogram elindítását, amelyhez állami forrásokat kíván szerezni, ezért egyeztetést tervez a kormánnyal. Mint mondta, a gáztározók építésére szánt ezermilliárd forint egy részét inkább a panelépületek energiatakarékosságára kellene fordítani.
Ha nem nyerünk is, az élet megy tovább
A választás kimeneteléről szólva azt mondta: „ha nyerünk, legyünk boldogok, ha nem nyerünk, akkor nyújtsunk kezet, és mondjuk azt, hogy az élet megy tovább”.
Közölte: úgy látja, az elmúlt hetek eseményei kiszámíthatatlanná és bizonytalanná tették az október 1-jei választásokat. „Így mindenkit arra kérek, bármilyen eredmény is születik (…), őrizze meg a nyugalmát, ne hagyjuk felborítani a rendet” – fogalmazott.
Tarlós hazaküldené a Kossuth térieket
Arra kérte az SZDSZ vezetőit, a párt „kemény magját”, hogy a kampány hátralévő részében „hagyjanak fel az ellenségeskedéssel és a mocskolódásokkal”, ne akarják erőszakkal a szélsőségekhez „tolni” őt, és „ne hecceljék” az embereket. „Rajtuk (az SZDSZ-en) múlik, hogy békejobbot nyújtanak, vagy kimeresztik a tüskéiket. Én mindenkinek békét és együttműködést ajánlok” – hangoztatta.
Közölte: arra kéri a Kossuth téri tüntetőket, hogy „ne adjanak lehetőséget a hét végén sem a provokációknak, sem a garázda randalírozásnak”. Tarlós István úgy vélte: „a békés véleménynyilvánításnak ez a radikális módja ma már nem vezet eredményre”.
„Ha azt akarják, hogy a főváros élén változás történjék, akkor az a kérésem, hogy ma menjenek haza, ne folytassák a közterületi tüntetéseket, és várják meg nyugodtan a (…) választások végeredményét” – mondta.
