Harry Potter-játékokban a filmek megjelenése óta nem volt hiány, egy egész generáció nőtt fel azon programokon, amik mozgóképes szuperprodukciók cselekményét ültették át a kijelzőkre. Ezek hol jobban, hol rosszabbul sikerültek, és akadtak olyan „mellékágak” is, mint az egész szériát kockaformába öntő LEGO Harry Potter, vagy éppen a nagyjából tíz éve még rendkívül népszerűnek számító mozgásérzékelős technológiát a varázslós hadonászással összeházasító Harry Potter for Kinect (Xbox 360) vagy éppen a Book of Spells (PlaySation 3). Ezeket a próbálkozásokat ugyanakkor most érdemes elfelejteni, lévén
Egyrészt (végre) elszakadunk a sebhelyes homlokú varázslófiútól, hiszen az Avalanche Software fejlesztés jóval Harry születése elé, a 19. század végére helyezi a cselekményt, a műfaja pedig ezúttal nyílt világú akció-szerepjáték, amire a varázslóvilágos portékák esetében még nem volt példa. Egy olyan játékot kell elképzelni, mint a Horizon: Forbidden West vagy éppen a Gotham Knights: adott egy tényleg hatalmas, szinte az első perctől szabadon bejárható, gyönyörűen kidolgozott terület, mellé egy központi történet, megfejelve döbbenetes mennyiségű opcionális feladattal, amikkel mindenki akkor és úgy foglalkozik amikor és amennyire szeretne.
A végeredmény lehetett volna olyan csapnivaló, mint a Warner Bros. Games kiadó legutóbbi, Batman nélküli Batman-játékánál, de ezúttal sokkal nagyobb szerencsénk van, hiszen amit Hogwarts Legacy keretében kapunk, az tényleg igazi videójátékos varázslat.
Ismerős ismeretlen
Az évszám 1890, a főhős pedig a játékos által megalkotott karakter (esetemben a nem túl eredeti Harry Porker), akiről már az első perceket követően kiderül, hogy több szempontból sem átlagos varázslótanonc. Egyrészt azon kevesek közé tartozik, akik ötödévesként kezdenek a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában (leánykori nevén Hogwarts), másrészt van egy olyan különleges képessége, hogy érzékeli a kor varázslói és boszorkányai elől rejtett ősi mágiát.
Ennél többet a történetről elárulni nem szeretnék, a cselekmény kibontása és felgöngyölítés része az élménynek, elöljáróban legyen elég annyi, hogy a sztori erősen támaszkodik a könyvekből/filmekből megismert alapokra, de ki is bővíti az univerzumot, továbbá tele van a világhírű sorozatra kikacsintó kisebb és nagyobb utalásokkal, easter eggekkel. Ennek megfelelően többek között találunk említést a Titkok Kamrájára, bejutunk a Szükség Szobájába, a cselekmény során kézbe vehetjük az egyik Halál ereklyéjét, továbbá rendre interakcióba kerülünk olyan karakterekkel, akiknek a leszármazottai komoly szerepet töltenek be Harry Potter életében.
Varázslásra születtünk
Ugye az ötödik osztályban kezdünk, ami több szempontból is szerencsés. Ez egyrészt kötődik a sztorihoz, másrészt nem fiatal gyerekként, hanem tinédzserként kezdjük a történetet, nem mellesleg logikus magyarázatot ad arra, miért tanulunk meg mindent kutyafuttában – hiszen be kell érnünk az évfolyamtársainkat. A sztori során végig diákok maradunk, az iskolai feladatok komoly szerepet kapnak a cselekményben, de így is jelentős szabadságot kapunk.
Bármikor elhagyhatjuk a kastélyt, és a roxforti hagyományokhoz illően olyan dolgokba keveredhetünk, amikbe egy nebulónak egyáltalán nem kellene. Ebbe beletartozik a Tiltott rengeteg bejárása, a könyvtár tiltott részlegének átkutatása vagy éppen a harc a koboldokkal, trollokkal, pókokkal, élőhalottakkal, illetve sötét mágiát űző boszorkányokkal és varázslókkal szemben.
Mivel az egész univerzum alapja a mágia létezése, értelemszerűen a játékban is ennek jutott a legnagyobb szerep, minden ekörül forog, és a fejlesztők nagyszerűen éltek ezzel a lehetőséggel. Órákra járva és a tanárok által ránk bízott extra feladatokat elvégezve tanuljuk meg a legtöbb varázsigét (de nem mindet), összesen 31-et, amik között akadnak főbenjáró átkok is. Igen, akár arra is lesz lehetőség, hogy a harcok során előkerüljön a Crucio, az Imperio vagy az Avada Kedavra.
A varázslatok alapvetően két típusba sorolhatók: vannak az úgynevezett nélkülözhetetlen (Essential) fajták, mint például a környezetünk érdekes részleteit felfedő Revelio vagy a zárak kinyitásához nélkülözhetetlen Alohomora, illetve az aktív(abb) bűbájok, amikkel például az utunkba kerülő fejtörők oldhatók meg – utóbbiak viszont mind bevethetők a harcok során is.
A tüzes Incendio a párbajok során sebez, de meggyújthatók vele az utunkba kerülő pókhálók, az Accio nélkülözhetetlen a tárgyak mozgatásához, a küzdelmek során pedig a levegőbe ránthatjuk vele az ellenfelünket. Ezeket a varázslatokat egyenként kell megtanulni, majd egy listából választható ki, hogy éppen melyek legyenek ellőhetők a pillanatok alatt elérhető gyorslistánkról. Kezdetben négy bűbáj van a „kezünk ügyében”, de a karakterünket fejlesztve idővel 16-ot oszthatunk be magunknak, méghozzá négyes csoportokba – ezek között gombnyomással tudunk váltani, és bármikor szerkeszthetjük, hogy mik kerüljenek a négyes listákba.
A játék fokozatosan teszi elérhetővé a különböző varázslatokat, lesz olyan, amit csak a huszadik játékórát követően tanulunk meg, a használatuk pedig egyszerre egyértelmű és szórakoztató. A kalandjaink során bűbájok kellenek a ránk bízott feladatok és a sokszor egész ötletes logikai fejtörők megoldásához, a harcok során pedig az elérhető lehetőségek kombinálásával kell győzedelmeskedni a rosszarcúak fellett. A küzdelmek kifejezetten látványosak, nagyon gyorsan pörögnek, egészen durva kombók hozhatók össze pillanatok alatt. A tűzsebzést okozó támadások mellett az ellenlábasaink a levegőbe emelhetők, földhöz csaphatók, megfagyaszthatók, akár hordóvá is varázsolhatjuk őket, emellett eltaszíthatók és a korábban említett ősi mágiának hála még villámmal is lesújthatunk rájuk, vagy összezsugorítva eltaposhatjuk őket.
A bűbájok elsütése mellett viszont figyelni kell arra is, hogy mikor vetjük be a védelmünket szolgáló Protectót, vagy mikor ugorjunk el a kivédhetetlen támadások elől. Trükköket persze nem csak mi ismerünk: a játék során azt is meg kell tanulnunk, hogy az ellenfelek védőburkai milyen varázslatokkal hatástalaníthatók. Azt is ki kell ismerni továbbá, hogy az egyes lények ellen mely bűbájok a leghatásosabbak. Mindez leírva elég soknak tűnhet egyszerre, de a játékban fokozatosan sajátítjuk el a praktikákat: kezdésnek Sötét varázslatok kivédése órára járunk, tanári felügyelet mellett próbálkozunk, aztán szabadidőnkben párbajozunk a többi diákkal, majd kellő tapasztalat birtokában már élesben csiszoljuk tovább a képességeinket.
Minden szinten mágia
Bár a harc jelentős szerepet kap a játékban, a Hogwarts Legacy szerencsére nem csak erről szól, az alkotók a Varázsvilág minden szeletét beleszőtték a történetbe és a játékmenetbe. Ennek megfelelően megtanulunk főzeteket készíteni, legendás állatokat befogni és különleges növényeket nevelni. A játék egy pontján megnyílik előttünk a Szükség Szobája, ami innentől lényegében a főhadiszállásunkként funkcionál: a saját ízlésünk szerint berendezhetjük, illetve varázsolhatunk magunknak munkaasztalokat, amiknél aztán különleges italok kotyvaszthatók és növények kelthetők ki. A főzetek láthatatlanná tehetnek, extra védelmet vagy életerőt biztosíthatnak és bevethetők a harcok során, akárcsak az olyan „zöldségek”, mint az ellenfeleket a hangjával megbénító mandragóra vagy a rájuk támadó kínai káposzta.
A legendás állatokat (egyszarvú, tesztrál, hippogriff, golymó, orrontó furkász stb.) ráadásul nemcsak befogni kell (természetesen egy hatalmas táska segítségével), de a Szükség Szobájában olyan zsebuniverzumok hozhatók létre, mint amilyeneket Göthe Salmander is használt. Ide gyűjthetők a lények, amiket aztán gondozhatunk, sőt akár párosíthatunk is. Ez egyrészt jópofa, másrészt hasznos tevékenység, lévén ezáltal olyan alapanyagokra (toll, szőr stb.) tehetünk szert, amik nélkülözhetetlenek többek között a felszerelésünk fejlesztéséhez.
És ami igazán csodálatos: ezt nem úgy kell elképzelni, hogy csak gombokat nyomkodunk egy menüben. A zsebuniverzumba belépve megközelítjük az állatokat, kefével ápoljuk és etetjük őket, majd begyűjtjük a hálájuk jeléül megjelenő portékát. Ugyanígy a főzetek elkészítéséhez és a növények neveléséhez is idő kell, láthatjuk az öntözést, az üst fortyogását, és mindez olyan érzést kelt, hogy tényleg egy folyamat, a varázslat részesei vagyunk. Persze nem muszáj ezzel szöszölni, az árusoktól pénzért beszerezhető minden, ami az előrehaladásunkhoz szükséges, ugyanakkor a játék savát-borsát az adja, ha mi magunk foglalkozunk olyan apróságokkal, amiknek köszönhetően előállíthatók és megszerezhetők a feladatokhoz és küldetésekhez szükséges kiegészítők.
A te hősöd
Ez a fajta aprólékosság szerencsére a Hogwarts Legacy más részein is tetten érhető: nemcsak a hősünk fizimiskáját szabhatjuk testre, de a legendás Ollivander család boltjában mi dönthetjük el, hogyan nézzen ki a pálcánk, sőt megszabhatjuk a fa és a mag típusát, de még azt is, mennyire legyen rugalmas és milyen méretű legyen a varázseszközünk. Később pedig kedvünkre módosíthatjuk a markolatot, hogy teljesen egyedi kiegészítőnk legyen.
És ez még nem minden: a játék elején a Teszlek Süveg elég egyértelmű kérdésekre válaszolva oszt be valamelyik roxforti házba (ez akár felül is írható, bár a játékmenetre a házunk csak minimálisan van hatással), és az is abszolút a játékoson múlik, hogy a karaktere milyen stílust képvisel. A kalandunk során rengeteg kesztyű, fejfedő, sál, kabát, köpeny és ruha kerül az utunkba, amiknek hála egészen különleges kombinációk hozhatók össze. Az egyes ruhadarabok különböző szintet képviselnek, extrákkal is rendelkezhetnek, sőt egy ponton már mi magunk is módosíthatjuk a statisztikákat és bónuszokat – már ha rendelkezünk az ezekhez szükséges hozzávalókkal.
Bár a Hogwarts Legacy egy klasszikus szerepjátéktól messze áll, azért adott a szintlépés, és az ezért járó pontokat egy öt részre bontott képességfán oszthatjuk szét. Komoly specializálódásra ugyan nincs lehetőség, de a megannyi (szinthez kötött) lehetőség között mindenki megtalálhatja azokat az extra képességeket, amik passzolnak a játékstílusához.
Erősíthetők például az átkok, de ha valaki a növényekre vagy a főzetekre esküszik harc közben, arra is van lehetőség, hogy ezek esetében juthassunk mindenféle bónuszokhoz. Itt érdemes megjegyezni, hogy a harcstílusunk is lehet valamennyire egyéni, akár még a lopakodásra és az ellenfelek taktikus likvidálására is rágyúrhatunk, ha nem akarunk minden esetben ajtóstul berontani az olykor komoly túlerőt felvonultató helyszínekre.
Egy világ, ami beszippant
A huszadik óra után a játékmeneten ugyan a folyamatosan adagolt újdonságok mellett is érződött némi önismétlés, de a Hogwarts Legacy világa ettől még egy pillanatra sem vált unalmassá. Ugye nemcsak a Roxfort minden szeglete járható be, de Roxmorts is, illetve a Tilott rengeteg, a közeli hegyek, apróbb városkák és a közeli tengerpart is. A kastély belül elképesztően kidolgozott, egy igazi élő és lélegző hely, tele emberekkel, random eseményekkel, izgő-mozgó dolgokkal, és emellé a játéktér minden más része is gyönyörűen ki van dolgozva. Az iskolában rengeteg rejtély várja, hogy felfedezzük és megoldjuk, de a falakon túli világ is tele barlangokkal, bányákkal, elhagyatott kastélyokkal, az opcionálisan megoldható egyéb feladatokról nem is beszélve.
A rendelkezésünkre álló területet két lábon bejárni rengeteg idő, szerencsére a sztori egy pontján seprűt is kapunk (a kviddics viszont be van tiltva), sőt, idővel különböző hátasok nyergébe pattantva vágtathatunk vagy repülhetünk keresztül-kasul a vidéken. A helyszínek a lehetőségekhez képest elég változatosak, mindezt pedig csak tetézi, hogy a történet nagyobb fordulópontjain évszakokat váltunk, ami felfrissíti a látottakat. A Hogwarts Legacy ráadásul tipikusan olyan játék, ami nem hagyja lankadni az érdeklődést. Én még a 30. óra után is azon kaptam magam, hogy rendre letértem a következő küldetéshez vezető útvonalról, hogy felfedezzem a frissen felbukkant kihívásokat, helyszíneket vagy felvegyek egy újabb mellékküldetést, amivel aztán szöszölni lehet.
Egészen döbbenetes, hogy a fejlesztők mennyi tartalmat zsúfoltak a játékba, és külön öröm, hogy sok esetben ugyan követték a nyílt világú játékoknál bevett sztenderdeket, de nem feledkeztek meg arról, hogy jutalmazzák a játékost. Akadnak itt is gyűjthető extrák, vagy a Batman: Arkham-sorozatot idéző, mindenfelé elszórt logikai feladványok, de ezek nemcsak az időhúzást szolgálják, gyarapítják is játékost. A begyűjtés, a teljesítés extra felszerelést biztosít, megnöveli a tárgylistát, új fejlesztéseket nyit meg. Így mindig akad motiváció, hogy lekanyarodjunk, megcsináljuk, összegyűjtsük, még a tizedik, huszadik alkalommal is.
Közben persze akadnak buktatók, hiszen a térképkezelés kissé fájdalmas, a seprűn repülést sem sikerült úgy megoldani, hogy rendesen kézre álljon, és a nagyobb fordulatoknál érkező főellenfelek sem túl kreatívak. De ezek csak apróságok a rengeteg pozitívum mellett.
Fontos továbbá, hogy már a megjelenés előtt remek állapotban van a játék: igazán idegesítő, a játékmenetet negatívan befolyásoló buggal egyáltalán nem találkoztam a PlayStation 5 verzióban. A teljesítményre sem lehet panasz, a kifejezetten szép grafikára belőtt módban akadás nélkül futott a játék, még az effektekkel sűrűn megszórt harcok során is.
Megvalósult álom
A játék sztorija ugyan nem eget rengető, de ügyesen bővíti a Varázsvilág mitológiáját, és szerencsére úgy lett megírva, hogy végig fenntartsa a játékosok érdeklődését. Az igazi élményt viszont mégsem ez adja, hanem a ránk váró világ, amiben szabadjára vagyunk engedve, ahol nemcsak minket jár át a mágia, de a bejárható terület minden egyes szegletét.
A lehetőségek ugyan nem végtelenek, minden jól látható keretek közé van szorítva, de közben megvan a szabadság illúziója, adott a felfedezés öröme, a játék velejét adó mágikus képességek pedig olyan jól működnek, olyan jól bele vannak ágyazva a nyílt világon alapuló játékmenetbe, hogy a Hogwarts Legacy tényleg egy megvalósult álom lesz rengeteg Harry Potter-rajongó számára.
A Hogwarts Legacy 2023. február 10-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series konzolokra. A PlayStation 4-es és Xbox One-os verzió megjelenése április 4., a Nintendo Switch pedig július 25-én kapja meg a maga verzióját. Tesztünk a PlayStation 5-ös verzió alapján készült.
