Belföld

Itt az ítélet az Andrássy úti szalonból 110 millió forintnyi luxusórákkal távozó orosz rablók ügyében

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI

Megszületett az ítélet annak a két orosz férfinak az ügyében, akik nyolc évvel ezelőtt brutális módon raboltak ki egy luxusóraszalont az Andrássy úton. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint társtettesként elkövetett rablás bűntettében és más bűncselekményekben mondták ki bűnösnek a két férfit.

Az ítélet szerint egy orosz bűnelkövetői csoport elhatározta, hogy európai nagyvárosokban fognak  bűncselekményeket  elkövetni, így például luxuscikkeket árusító üzleteket fognak kirabolni.

Ennek keretében az I. rendű vádlott és három társa 2014 november 22-én megjelent az Andrássy úton található luxusórákat forgalmazó üzletben, ahol egyikük vásárlást színlelt. Vádlott társának az volt a feladata, hogy az üzleten kívül a közelben várakozva biztosítsa a menekülést.

Amikor az üzletben lévők megfelelőnek találták a pillanatot a biztonsági őrt, illetve a férfi eladót is többször megütötték, majd utóbbit a női eladóval együtt egy külön helyiségbe vitték, ahol megbilincselték őket.

Lakatos Péter / MTI

Ezt követően az I. rendű vádlott és társai kalapácsokkal betörték a vitrinek üvegét és több mint 110 millió forint értékben 29 darab órát szedtek össze, majd távoztak az üzletből. A bántalmazás következtében a biztonsági őr nyolc napon túl gyógyuló életveszélyes sérüléseket, míg a megvert eladó nyolc  napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban fennállt nála a súlyosabb sérülés bekövetkezésének lehetősége is.

Lakatos Péter / MTI

Ezen felül az üzletben történt rongálással kb. 49 millió forintos kár keletkezett. A főbűnöst 11 év fegyházra ítélték 5700 eurónak a végrehajtáskor megfelelő forint összegű vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben. A másik vádlott 6 év 6 hónap fegyházat kapott bűnsegédként elkövetett rablás bűntette miatt.

A két orosz férfit tíz évre kiutasították Magyarország területéről. A bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást és a terheltek büntetlen előéletét. Súlyosító körülményként vették figyelembe azt, hogy cselekményük személy elleni erőszakos, durva bűncselekmény volt, amelynek társadalomra való veszélyessége az egyik legjelentősebb.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozatra, az I. rendű terhelt tudomásul vette az ítéletet, védője azonban a testi sértés vonatkozásában felmentésért, egyebekben pedig enyhítésért fellebbezett. A másik vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik