A Városliget szélén több mint kétszáz évvel ezelőtt jelentek meg az első mutatványosok, akik Pestről való 1808-as kitiltásuk után minden vásáron, ünnepélyen vagy egyéb rendezvényen feltűntek, hogy szórakoztassák az egybegyűlteket. Rövidesen az első, állandóan a területen működő szórakoztató egységek is megjelentek, sőt, az emberek 1832-től már omnibusszal juthattak el a mai Városliget elődjét jelentő Városerdőbe, ahonnan néhány perces sétával máris a színes bódék közt találták magukat.
A szórakozási lehetőségek a reformkorban egyre bővültek, így szükségessé vált a céllövöldék, jósok, hinták, bohócok, bűvészek, illetve társaik egy erre kijelölt földdarabra való csoportosítása. A helyzet több költözés után végül csak a XX. század hajnalán kezdett rendeződni: a bódék egy része a Népligetbe költözött, a többiek pedig lassan elfoglalták az állatkertből kihasított földdarabon lévő, úgynevezett külső mutatványostelepet, azaz az új Vurstlit, aminek szomszédságában 1910-ben megjelent a német Meinhardt-testvérek tulajdonában lévő Angol Park.
A két intézmény végül az államosítás után olvadt egybe, így 1950-ben létrejött a Vidám Park, illetve az annak részeként létező, fél hektáros Kis Vidámpark, ami egészen a 2013-as bezárásáig szórakoztatta a látogatókat.
A különböző játékok népszerűsége ebben a hosszú időszakban nyilvánvalóan rengeteget változott, így sokszor alig néhány évente váltották egymást az újabb szórakoztatóelemek, voltak azonban a parknak olyan részei, amikre mindig szükség volt – kitűnő példa erre a ma már műemléki védettségű Körhinta, illetve az idén épp százéves Hullámvasút, valamint az Óriáskerék, de a harmincas évek óta több különböző változatban feltűnt dodzsemekkel és kötött pályán haladó kisautókkal sem lehetett igazán mellényúlni.
Az 1925-ben megjelent első Dodgem – ami a kor lapjai szerint arra volt jó, hogy
olcsó pénzért játékautókon mindenki kitombolhassa a vezetési dühét
– például egészen 1968-ig működött, hogy aztán nyomtalanul lebontsák, helyére pedig felépíthessék a modern magyar építészet egyik legcsinosabb, vasbeton vázas kupoláját, alatta pedig új járművekkel teli vadonatúj pályát hozzanak létre.
A Vidámpark végső csődje után a rendszeresen egymásnak ütköző gépek a körülöttük lévő játékok egy részével ellentétben nem mozdultak meg többé: a kupola alatt egy papagájshow jelent meg, 2016-ban pedig az egész építményt nyomtalanul lebontották.
A szabad autózás élményéből az intézmény fennállása során a fiatalabb korosztálynak is jutott, hiszen a Royal Vio mozi helyén született Kis Vidámpark apró hintáinak autó alakú kocsijai mellett egy saját kis minidodzsemet is kipróbálhattak.
A legtöbbször nem meglepő módon Mini Dodgem néven emlegetett, hosszú időn át két forint bedobása után elinduló járművek a hatvanas évek elején érkezhettek Budapestre, a rendszerváltás idején pedig talán már nem is voltak az akkor már rég hanyatló parkrész látképének részei:
Épp ezért is meglepő, hogy most, harminc évvel később előkerült az eredetileg piros kocsik egyike, amit valamikor feketére színeztek:
A Merci-Ancsa Dekor egyik fele, Takács Anikó gyűjteményében lévő darabról egy krómozott díszléc, illetve a motorja hiányzik, minden más azonban jól láthatóan a helyén maradt, így az autót készítő gyár történetére is könnyen fény derült:
Az egy kerékpár- és motorkerékpár-műhelyt átvevő Rudolf Ihle által létrehozott, majd bátyja, Fritz csatlakozása után egyre ismertebbé váló cég eleinte egyszerű szervízként működött, a harmincas évek derekán azonban a két férfi rájött arra, hogy a korban népszerű kisautókra való karcsú sportkarosszériák kisszériás gyártásával jóval nagyobb sikert érhetnek el.
Rövidesen meg is jelentek a különböző autókra méretezett, a legnépszerűbb autótípusok inspirálta elemek, amiket a vásárlók alkatrészcsomagként is megvásárolhattak, de a műhely szükség esetén (és persze némi felárral) akár a teljes átépítést is elvégezte.
A DKW-, Fiat-, Ford Eifel-, Steyr- vagy épp BMW-tulajok közt hamarosan egyre népszerűbbé váló cég legnagyobb sikerét az első BMW-modellhez, a Dixiként ismertté vált 3/15-re (1928–1932) készülő új elemekkel érte el.
A néhány évre a nyomdagépek, illetve különböző ipari gépszörnyek piacára is bepillantó cég valódi profilját azonban nem a karosszéria-tervezésben, hanem a vidámparkok kiszolgálásában találta meg, hiszen már a második világháború előtt körhinták, kisvasutak, illetve dodzsemek gyártásába kezdett, az igyekezet pedig rövidesen megtérült:
Ennek a fejlődésnek volt fontos lépcsője a Kis Vidámparkban is feltűnt Ihle Mini, amit 1958-as piacra kerülése után két évvel már Bosch-motor hajtott – valószínűleg ez a verzió tűnt fel Budapesten is, ahol a gépeket 1971-től már télen is működtették, 1980-ban pedig tetőt is húztak föléjük, hogy egy hirtelen hózápor se hátráltathassa a szórakozást.
Az Ihle Mini formái a cég más munkáihoz hasonlóan egyértelműen visszavezethetők egy vagy több autótípushoz: ez jelen esetben a Hans Glas tervei alapján a német posta megrendelésére 1957-ben született Goggomobil Transporter, illetve a kultikus Messerschmitt Kabinroller utódjának számító FMR Tg500 (1958–1961), amiknek egy-egy alkatrészét is felhasználta:
Az egykori Vidámpark meglepő módon nem csak egyetlen alkalommal rendelt játékokat a néhány évvel ezelőtt megszűnt Ihlétől: a cég rajongóinak oldalán látható képek közül több is ismerős lehet.
