Tudomány

Ennek a holdnak a jeges felszíne alatt akár élet is lehet

Egészen közel repült el csütörtökön a Jupiter jeges holdja, az Europa mellett a NASA Juno űrszondája – írja az MTI. Az elmúlt 20 évben ennél közelebb nem jártak az égitesthez, az űreszköz mintegy 357 kilométerre volt.

A szakértők úgy gondolják, hogy az Europa fagyos felszíne alatt egy hatalmas vízóceán rejtőzik.

Elképzelhető, hogy az objektumon az élet is jelen van.

A kutatók abban bíznak, hogy a Föld Holdjához hasonló méretű égitestnél az űrszonda detektálhatja a felszínből kitörő vízcsóvákat.

NASA/JPL/DLR

„Jó időben kell jó helyen lennünk, de ha szerencsések leszünk, sikerülhet” – mondta Scott Bolton, a Juno küldetésének vezető kutatója, a San Antonió-i Southwest Research Institute munkatársa. John Bordi, a NASA Jet Propulsion Laboratory misszióvezető-helyettese a manőver előtt elmondta: arra számít, hogy az űreszköz elég gyorsan fog elszáguldani az Europa mellett, másodpercenként mintegy 23,6 kilométeres relatív sebességgel.

A Juno által készített első képet már közzétette a NASA, később újabb fotók érkezhetnek. Az űrszonda megfigyeléseit felhasználják a NASA 2024-ben induló Europa Clipper missziójának megtervezéséhez. Az Európai Űrhivatal (ESA) jövőre felszálló űrszondája, Jupiter Icy Moons Explorer, vagy más néven Juicea szintén közelről vizsgálhatja a holdat. Az Europát eddig a NASA Galileo űrszondája közelítette meg a legjobban, amikor 2000-ben 351 kilométeres távolságban száguldott el mellette.

A 2011-ben felbocsátott Juno 2016 óta kering a Naprendszer legnagyobb, 140 ezer kilométer átmérőjű bolygója, a Jupiter körül. Információkat gyűjt a légköréről, felszíni szerkezetéről, belső mágneses mezejéről és a körülötte lévő régióról. A NASA tavaly újabb négy évvel, 2025-ig hosszabbította meg a küldetést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik