Az első világháború után Károlyi Mihály és kormánya úgy vélte, ha mindenben teljesíti a győztesek követeléseit, a készülő béketárgyalásokon Magyarországot partnerként kezelik, jogos igényeit elismerik. Leszerelték hát a katonaságot és megtiltották, hogy a bárki ellenálljon az újabb és újabb – ideiglenesnek tekintett – demarkációs vonalakat is átlépő román, szerb, cseh katonaságnak. Ma már tudjuk, nagyon rossz döntés volt.
Román zászló Budapesten
Az osztrák-magyar fegyverletétel után három héttel román csapatok indultak Erdély ellen, és egy-egy székely csapat elkeseredett küzdelmétől eltekintve mindenféle nehézség nélkül haladtak nyugat felé. A román vezetés célja nagyon is egyértelmű volt: minél nagyobb területet szállnak meg Magyarországból, annál többet van esélyük végleg elcsatolni majd a végleges rendezés során.
Augusztus 4-én történt meg, amit azelőtt magyar ember még legrosszabb álmaiban sem tudott elképzelni: a román hadsereg bevonult Budapestre. Az antant tudomásul vette a román hadmozdulatokat, csupán egy tábornoki bizottságot küldött Budapestre, a “túlkapások” megakadályozására.
Román katonák masíroznak Budapesten (wikipedia)
Véres bosszú
Semmit nem ért. A román megszállás alatt gyakoriak voltak a visszaélések, az erőszakos cselekmények. Az egyik legnagyobb vérfürdőt Hódmezővásárhely határában rendezték bosszúból, amiért a magyar Vörös Hadsereg néhány órára visszafoglalta a várost. Az eseményeket egy magát Berényi Lászlónak és a város rendőrfőnökének nevező fiatalember – román katonai segédlettel – tucatjával tartóztattak le embereket koholt vádakkal.
1919. július 25-én délelőtt Berényi, az akkori román városparancsnoktól kapott gépfegyveres fedezettel felhozatta a városháza börtönéből a foglyokat, majd az összevert embereket a város határába hajtotta. A menetet bámuló tömegből is többeket belöktek a sorba – írja a Múlt-kor.hu. A várostól hat kilométerre álltak meg, itt román katonák a foglyokat csoportokba állítva agyonlőtték.
A tömeggyilkosság 56 áldozatának fele harminc év alatti volt – a legfiatalabb mindössze 16, a legidősebb 62 éves -, túlnyomó többségük szegény sorban élt, nincstelen földművesek, iparos vagy kereskedő segédek voltak. A véres testeket a tanya mellett temették el – többüket még élve.
Sazabadrablás
Eközben szisztematikusan folyt Magyarország kirablása. A román ideológusok elméletet is gyártottak a szabadrablás indoklására: a történelmi Magyarországon egészen addig felhalmozott értékekből Erdély révén arányos rész illeti meg Romániát. Ide értve készterméket, gyárat, műkincseket, gyakorlatilag mindent, ami Magyarországon fellehető volt.
Így került a szomszédos országba több ezer mozdony, vasúti kocsik tízezrei, egész gyárak komplett gyártósorai, vagonszámra cipők, takarók, a legkülönfélébb ipari és mezőgazdasági cikkek, múzeumok gyűjteményei, műkincsek. Az antant ugyan követelte a rablás leállítását, de a románok voltak kapun belül.
Elmentek, de vitték Erdélyt
Harry Hill Bandholtz, az amerikai misszió vezetője azonban beírta magát a magyar történelembe. Amikor megtudta, hogy a magyaroknak átadott román ultimátum azt is tartalmazza, hogy a román király lenne Magyarország uralkodója is, egyszerűen csak annyit válaszolt: üzenjék meg a küldőnek, menjen a pokolba. Bandholtz mentette meg a Nemzeti Múzeum gyűjteményét: lovaglóostorral a kezében zavarta szét a nemzeti kincseinket teherautóra pakoló román katonákat.
Több mint három hónap után, a román hadsereg végül november közepén hagyta el Budapestet, de csak a következő év tavaszán tért vissza az antant által kijelölt demarkációs vonal mögé. Magyarország május 6-án kapta meg az első világháborút lezáró béke feltételeit, június 4-én pedig a Trianoni békediktátum véglegesítette a mai határokat, köztük Partium és Erdély elvesztését.
