Belföld

Hasba szúrták a biztonsági őrt egy vásárosnaményi szórakozóhelyen

police.hu
police.hu

Balhé volt egy Vásárosnamény-Gergelyiugornyai üdülőövezetben lévő szórakozóhelyen. A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 26 éves nagykállói lakos ellen.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi barátaival szórakozott egy vendéglátóhelyen augusztus 7-én éjjel. A szórakozóhelyen vitába keveredtek egy másik társasággal, emiatt a biztonsági szolgálat munkatársai kitessékelték őket, amit ugyancsak rossz néven vettek.

Újabb vita alakult ki, aminek hevében R. L. a nála lévő késsel hastájékon szúrt egy 29 éves biztonsági őrt, aki ennek következtében – az előzetes orvosi vélemény alapján – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A bűncselekmény elkövetése után az elkövető autóval menekült el a helyszínről, de az összehangolt rendőri intézkedéseknek köszönhetően húsz percen belül elfogták.

R. L.-t testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsították meg, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik