Tudomány

Tényleg fegyvertelen gyerekek indultak háborúba?

A korabeli források szerint az Úr 1212. esztendejének tavaszán Rajna-vidéki szegény parasztok ezrei hagyták ott földjeiket, jószágaikat, hogy egy pásztorfiút, Nikolaust követve meginduljanak a Szentföld irányába. Céljuk Jeruzsálem visszaszerzése, és a szaracénok keresztény hitre térítése volt – írja a Múlt-kor.hu.

A társaság meglehetősen vegyes képet mutatott, a gyerekek, nemesek és papok mellett rosszhírű csavargók, sőt, prostituáltak is beférkőztek az elhivatott keresztesek soraiba. Az Itália felé tartó sereg a rettenetes út során a halálozások és a néhány visszafordulás következtében harmadára fogyott. Az Alpokon átkelő, éhségtől, szomjúságtól és egyéb csapásoktól sújtott csapatból végül mindössze hétezren jutottak el Genovába, ahol viszont a tenger nem nyílt meg előttük.

Voltak, akik hazatértek, sok fiatalt genovai családok fogadtak be, akinek pedig sikerült hajóra szállniuk, azok egy afrikai rabszolgapiacon, vagy kalózok fogságában végezték.

Wikipedia.hu Gustave Doré: Gyermekek keresztes hadjárata

Furcsa hasonlóság

Franciaországban állítólag ugyanebben az évben fentiekkel számos ponton egyező eset történt. Itt egy 12 éves pásztorfiú indította a mozgalmat, követői hamarosan 30 ezer fős mozgalmat alkottak. A főként gyerekekből álló tömeg májusban ért Párizs határába, ám a király hazaküldte őket. Ennek ellenére a többség már annyire fellelkesedett, hogy Vendôme-ból elindult a Szentföld irányába.

A sereget elsősorban parasztgyerekek alkották, de nemesek, valamint lányok is voltak a soraiban.

A keresztesek gyalog haladtak, és mire elérték Marseille-t, a nagy meleg és az élelemhiány miatt sokan meghaltak, és volt, aki a nehézségeket látva inkább visszafordult. Akik kitartottak, annak két kereskedő ajánlotta fel a szolgálatait, hogy hét hajóval elviszi őket a Szentföldre. Legközelebb 18 év múlva érkezett hír a csapatról: kiderült, hogy két rabszolgakereskedő kezébe kerültek.

Legtöbbjüket jó pénzért eladták szaracén uralkodóknak és kereskedőknek, sokukat pedig kivégezték, mert nem voltak hajlandók áttérni az iszlám hitre.

Félreértés lehetett

A valóságban azonban a fegyvertelen gyermekek keresztes hadjárata minden bizonnyal soha nem történt meg. A korban nagyon sok vallásos mozgalom indult, amely aztán ilyen-olyan véget ért, de nem gyerekekről lehet szó. Francia történészek rámutattak, hogy a krónikákban szereplő puer szó valóban jelenthetett gyereket is, de korosztályoktól teljesen függetlenül társadalmi osztályra is utalhat.

A kutatók szerint puer alatt szolgát, időszaki munkából élőt, napszámost, valamint örökség nélkül maradó fiatalabb fivért is érthettek.

A népi kezdeményezésű zarándoklat résztvevői tehát a szegény, nyomor elől menekülő, mezőgazdaságban dolgozó rétegek közül kerültek ki, akiknek nem volt semmi vesztenivalójuk. Bár lehettek közöttük gyerekek is, szinte biztosra vehető, hogy nem ők alkották a többséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik