A tárlat a francia fővárosban élt magyar származású művész életművét mutatja be: egyrészt életútjával ismerkedhetnek meg a látogatók, másrészt a franciaországi képhagyatékból és magyar magángyűjteményekből válogatott anyag lesz megtekinthető – olvasható az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A közlemény felidézte, hogy a Budapesten 1886-ban született és 1964-ben Párizsban elhunyt költő, író, festő és művészetkritikus a magyar és nemzetközi avantgárd egyik legrejtélyesebb alakja volt: a századelőn átcsavarogta Európát, megjárta az alternatív életmódok hirdetőinek asconai telepét, a Monte Veritát éppúgy, mint a modern nagyvárosok szellemi színtereit.
1909-ben ő kalauzolta a Párizsba gyalog igyekvő Kassák Lajost, 1911-ben Blaise Cendrars-ral együtt megalapította a Les Hommes Nouveaux (Az új ember) című lapot, és jelentette meg az első szimultán könyvet, A transzszibériai expresszt Sonia Delaunay gyönyörű illusztrálásával, a művészettörténet azonban nem csak ezért tartja fontosnak, hiszen ő fedezte fel például Marc Chagall-t, majd vált a litván zsidó származású Chaim Soutine első monográfusává.
Szittya 1916-ban a dadaistákhoz csatlakozott. Zürichben egyik alapítója lett a Cabaret Voltaire-nek, kiadta a Mistral című avantgárd folyóiratot, Budapesten pedig Kassák A Tett című lapjához teremtette meg az anyagi hátteret.
Miután Magyarországon kémkedési botrányba keveredett, végleg külföldre távozott: 1919-től főként Bécsben, majd Berlinben tevékenykedett, 1927-ben pedig véglegesen Párizsban telepedett le.
Szittya Emil élete folyamán sok száz cikket, és szinte megszámlálhatatlanul sok könyvet írt magyar, német, francia és olasz nyelven. Írásai kiterjedtek a szociológia, pszichológia, művészetkritika területére. Kismonográfiát adott ki Albert Marquet-ról, Henri Rousseau-ról, Pablo Picassóról, illetve egy sor más művészről. Szépirodalmi alkotásai is ismertek, utolsó munkája, a 82 álom a második világháború idején 1939-1944 nemrég jelent meg új kiadásban Párizsban.
A kiállítás kurátora Rockenbauer Zoltán, aki május közepén a párizsi Zsidó Művészeti és Történeti Múzeum és a Liszt Intézet által közösen szervezett kerekasztal-beszélgetésen a francia Nemzeti Modern Művészeti Múzeum vagy az Orsay Múzeum munkatársaival együtt mutatja majd be az alkotót. A Liszt Intézet kiállításához a párizsi Laurentin Galéria is kapcsolódik, ami májusig Szittya papírra készített munkáit mutatja be a nagyközönségnek.