Gazdaság

Megvan, hogyan tudják igényelni a kisbenzinkutak a literenként 20 forintos támogatást

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Feltételek, kötelező vállalások is társulnak a támogatáshoz, és vannak kizáró okok. Aki nem teljesíti a feltételeket, vagy jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, attól kamatostul kérik vissza azt.

Március 3-án döntött a kormány többek között arról, hogy literenként 20 forintos támogatást kaphatnak a kisbenzinkutak az árstoppal érintett 95-ös benzin, illetve a gázolaj értékesítése után. Ekkor már érvényben volt a nagykereskedelmi árstop is, azaz a kutak ugyanannyiért kapták, mint amennyiért eladhatták a legtöbbet tankolt üzemanyagokat, hasznuk tehát ebből nem lett, de a kiszállítás díját is ki kellett fizetniük. Március 5-én jött ki a 20 forintos támogatásról szóló kormányrendelet, amely az innovációs és technológiai miniszter azonnali feladatává tette, hogy gondoskodjon a támogatási program részleteinek és feltételrendszerének kidolgozásáról és közzétételéről. A részletekről azonban szerdán még nem volt hír, ezért a minisztériumhoz fordultunk. Válaszukból kiderült, hogy aznap kikerült az információ az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. oldalára. A támogatás deklarált célja a magyarországi ellátásbiztonság garantálása.

A „Kisbenzinkutak támogatása 2022” programban

  • a legfeljebb 50 közforgalmú üzemanyagtöltő állomást üzemeltető vállalkozások kaphatnak célzott támogatást, feltéve, hogy
  • üzemanyag-értékesítésből származó éves nettó árbevételük a támogatási kérelem benyújtását megelőző üzleti év adatai alapján legfeljebb 50 milliárd forint volt.

A támogatási program lényege, hogy

  • az érintett vállalkozások az üzemanyagárstoppal érintett üzemanyagok (95-ös oktánszámú motorbenzin és a dízelgázolaj) 2022. március 1. és 2022. május 31. közötti értékesítése után (azaz legfeljebb 3 hónapra) forgalomarányosan, literenként legfeljebb 20 forint támogatásban részesülhetnek.

A támogatási kérelmek 2022. április 4. és 12. között, illetve 2022. május 1. és 12. között nyújthatók be az IFKA felületén

Ez azt jelenti, hogy akár májusban is be lehet nyújtani az igényt márciusra és áprilisra, már ha valamelyik kútnak nem sürgős a pénzt megkapni. A támogatói döntést legkésőbb június 30-ig hozhatják meg.

A támogatási programból adódó feladatok ellátását az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végzi támogatóként.

Mohos Márton / 24.hu

Feltételek, kötelező vállalások és kizáró okok

A program részletes felhívása a „Pályázati felhívás a legfeljebb 50 közforgalmú üzemanyagtöltő állomást működtető kisbenzinkutak forgalomarányos támogatására” című anyagban elérhető, szintén az IFKA oldalán. A részletes felhívást érdemes elolvasni, mielőtt valaki beadná a pályázatát, mert vannak feltételek, kötelező vállalások és kizáró okok is.

Feltételek a maximum 50 benzinkúton, és legfeljebb 50 milliárd forintos árbevételen túl:

  • 2021. november 30-a előtt bejegyzett benzinkút,
  • a támogatás benyújtását megelőző üzleti évben legalább 1 fő átlagos statisztikai létszám,
  • magyarországi székhely, egyszeres könyvvitelű gazdálkodó, egyéni vállalkozó vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági
    társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég,
  • a támogatási összeg 100 százalékának megfelelő biztosíték, 2022. szeptember 30-ig (azaz valamennyi – a jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízási nyilatkozat).

A támogatást igénylő kútnak kötelezően vállalnia kell:

  •  a 2022 február havinak megfelelő bérfizetést (vagyis nem bocsáthat el dolgozót),
  • hogy az üzemanyagárstop alatt nem értékesít a rögzített ár (480 forint) alatt, egész számra kerekítve,
  • a támogatás időtartama alatt (legfeljebb március 1. – május 31.) plusz egy hónapig nem hirdet üzemszünetet.

Nem minősül viszont a kötelező vállalás megszegésének, ha a vállalkozás bizonyítani tudja, hogy önhibáján kívül kényszerült üzemszünetet elrendelni, például ellátási problémák miatt.

Kizáró okok:

  • ha a szervezet nem minősül átláthatónak a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján,
  • lejárt, 60 napot meghaladó köztartozás,
  • nem rendezett munkaügyi kapcsolat,
  • összeegyeztethetetlen támogatás,
  • folyamatban lévő adóhatósági végrehajtás,
  • törvényi definíció szerint nehéz helyzetben lévő vállalkozás (kivételekkel),
  • a támogatás összege más támogatásokkal együtt meghaladja a 2,3 millió eurót.

A támogatás a három hónapos időszakon belül igényelhető, akár egy hónapra is, de tört hónapra nem. Érdemes megnézni a csatolandó dokumentumok listáját is.

Maximált, mennyi lehet a támogatás

Az üzemanyagárstoppal érintett üzemanyagokra a 2022. március, április és május havi forgalma alapján igényelhető literenként legfeljebb 20 forint támogatásnak plafonja is van, legfeljebb a 2021-es tárgyhavi forgalom 120 százalékáig lehet kérni és kapni. 

Farkas Norbert / 24.hu

Magyarul ha egy benzinkúton a túlkereslet több mint 20 százalékos volt az előző évhez képest, akkor a 20 százalék feletti többletértékesítésre nem jár a kompenzáció. Ha a kút 2021. június 1-jén vagy azt követően kezdte meg működését, abban az esetben a tárgyhónapban a támogatás alapjául elszámolt havi forgalom nem haladhatja meg a 2021. évi havi átlagforgalom 70 százalékát.

A támogatást havonként utólag, vagy a támogatási időszak végét követően egy összegben folyósítják,

az úgynevezett elszámoló űrlapok alapján, amiket a kutaknak kell beküldeniük. A havonkénti elszámolásnál az elszámoló lapok beérkezése után 8 napra várható a támogatás. Az egyösszegű folyósításhoz legkésőbb június 13-ig lehet beküldeni a március-április-májusi elszámoló űrlapokat, és a támogatást legkésőbb június 30-án küldik.

A támogatás jogosulatlan igénybevételét, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználását büntetik – a támogatást igénylőnek a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét ügyleti és késedelmi kamattal növelve kell visszafizetnie. Ha pedig az igénylő részben vagy egészben nem teljesíti a kötelező vállalásokat, az a támogatói okirat visszavonását eredményezi, illetve a jogosulatlanul igénybe vett támogatást szintén kamatostul kell visszafizetni.

A Független Benzinkutak Szövetsége szerint a megdrágult szállítás miatt a literenkénti 20 forintos támogatás már nem fogja fedezni a kiszállítás költségét sem, 30-40 forintos támogatás kellene ehhez.

Kapcsolódó
Csillapodott a pánikvásárlás, de még mindig több sebből vérzik az üzemanyag-kiszolgálás
Továbbra is hol van, hol nincs üzemanyag. A Mol új korlátot vezetett be, miközben a benzinkutakra hárítaná a kiszállítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik