Élet-Stílus

Mediterrán piacozás

Egy organikus sertésfarmot vezető, roppant szimpatikus, elhivatott holland srác is kitért rá a tavaly októberi Terra Madre Giovani rendezvényen tartott előadásában, hogy bár az effajta, hagyományokon alapuló, a fenntarthatóságra is ügyelő állattartás neki kb. 4x többe kerül, mint az ipari körülmények között történő sertéstenyésztés, emiatt pedig kénytelen a hipermarketek árainál drágábban értékesíteni, a városi fiatalok körében mégis nagy népszerűségnek örvendenek az árui. Jóllehet, ezek a tudatosabb fogyasztók egy vásárlás alkalmával többet adnak ki az egészségesebb, ízletesebb, tartalmasabb húsokért, ugyanakkor pont az árak miatt ritkábban, hetente 2-3x esznek csak húsételt, a hét többi napján pedig zöldséget, tésztát, gabonaféléket, stb., tehát sokkal változatosabban, egészségesebben táplálkoznak.Remélem, hogy lassan nálunk is lendületet vesz majd az efféle hozzáállás és a városiak minél több fiatal vagy idős termelőt fognak ösztönözni arra, hogy érdemes minőségi termékeket előállítani.

A piacozásnak mindenütt megvan a hangulata. Akárhol járok külföldön, ha időm engedi, az egyik alapvető “programelem”, hogy a helyi piacra kilátogatok és elvegyülök a helyiek között.

Naná, hogy nem volt ez másképp most sem. A Mercato Di Viale Papiniano piacon jártam.

Mercato Di Viale Papiniano
Mercato Di Viale Papiniano, MIlánó. Fotó: Kardamom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik