Sport

„Elítélek mindennemű abúzust uszodán belül vagy kívül”

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Rövid videóban elmondta el a véleményét a Turi György-ügyről Szilágyi Liliána is, szúrta ki a 444.hu portál.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó azután szólalt meg, hogy Turi György a 24.hu-nak adott nagyinterjújában megosztott néhány üzenetváltást kettejük között.

Kapcsolódó
Turi György: Ez vagyok én, a lelki terrorista
Cseh Lászlóval készült beszélgetésünk óta az egyik legsikeresebb magyar úszóedzőt egyre-másra vádolják korábbi versenyzői. Verésről, megtörésről, molesztálásról beszélnek. Négy évtizedes karriert áttekintő nagyinterjúnk.

„2020. január 1-én kaptam tőle egy sms-t. Itt van, mutatom (és valóban mutatja – a szerk.)„Boldog újévet, egy szebbet, egy jobbat” – írta. Válasz: „Neked is Lilu, vigyázz magadra, puszi”. „Á, rég volt, szép volt” – írta néhány szívecske kíséretében. „Köszönöm Gyuri bácsi, így ennyi év múltán is!” „Ha maradtál volna, most az aranyért úszhattál volna, de legjobb esetben is éremért. Nagyon bánom” – céloztam a 2019-es felnőtt vb-re, ahol Kapás Bogi gyengébb idővel (2:06.78) lett világbajnok, mint amilyennel Lilu 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok lett 200 pillangón (2:06.59). „Tudom, de akkor még nem én döntöttem sajnos. Én maradni akartam, és ezért nem maradhattam. De tudom, mire lettünk volna képesek!” – olvasható az interjúban.

Szilágyi egy rövid videóban azt mondta, azért szólal meg, mert Turi György a megkérdezése nélkül belekeverte a nevét a történetbe.

„Az említett levél létezik, de Turi György csak egy kis szeletet idézett, pontosabban szerkesztett össze az ott abban, általam leírtakból. Az ominózus levél tartalmát egy hosszabb videóban meg fogom osztani” – mondta,

Hozzátette, sokkal fontosabb, hogy teljes mellszélességgel kiáll a sporttársai és a sorstársai mellett.

Azok mellett, akik már megszólaltak, és akik még megfognak. Elítélek mindennemű abúzust uszodán belül vagy kívül az élet minden területén. Az abuzáló edzőknek, szakembereknek nincs helyük a sportban sem

– tette hozzá.

Az úszóbotrányt Cseh László nyilatkozata indította el. A nemrég visszavonult korábbi világbajnok, olimpiai ezüstérmes úszó a honlapunknak adott interjúban azt mondta, hogy egykori edzője mellett lelki terrorban dolgozott.

Azóta többen meséltek el olyan történeteket, amelyek megkérdőjelezik az edző módszereit, Kozma Dominik, Kiss Noémi és Dara Eszter sem tüntette fel jó színben Turit – miközben Batházi Tamás például kiállt mellette.

A Magyar Úszószövetség csütörtökön azt közölte, Turi felfüggeszti alelnöki tevékenységét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik