Sport

Turi Györgyöt védelmébe vette egy tanítványa

Turi György mesteredző pár órával a honlapunkon csütörtökön megjelent vele készített interjú után bejelentette, felfüggeszti a Magyar Úszó Szövetségben betöltött alelnöki tevékenységét mindaddig, amíg a MÚSZ öt tagú vizsgálóbizottsága ki nem vizsgálja az elmúlt hetekben ellene felhozott vádakat.

Kapcsolódó
Turi György: Ez vagyok én, a lelki terrorista
Cseh Lászlóval készült beszélgetésünk óta az egyik legsikeresebb magyar úszóedzőt egyre-másra vádolják korábbi versenyzői. Verésről, megtörésről, molesztálásról beszélnek. Négy évtizedes karriert áttekintő nagyinterjúnk.

Két hete a szintén honlapunkon megjelent interjúban Cseh László lelki terrorról, testi fenyítésről beszélt, ezt követően pedig több úszónő nyilatkozataiban megerősített ezt, sőt, Dara Eszter állítólagos abuzálásról is beszámolt.

Kapcsolódó
Cseh László: Lelki terrorban éltünk, ez nem kérdés
Nagyinterjú minden idők legsikeresebb nem olimpiai bajnok úszójával, aki az első és a második hely közti különbségről, Michael Phelpszről, a vízben sírásróla , félelemről és arról is vall, ki és miért gondolja azt, hogy csak az a jó versenyző, akit sikerül testileg, lelkileg megtörni.

Korábbi úszói közül azonban akad, aki másként emlkékszik sokmindenre, ezért más módon is ítéli meg a Kőbánya SC mesteredzője negyven éves karrierjét, módszereit. Batházi Tamás, többszörös magyar bajnok, athéni olimpikon úszó közösségi oldalán azt állítja, három éves kora óta a Kőér utcai uszodában nőtt fel, és tudja, ugyen Turi „megítélése komplexé vált”, de:

Nem mondhatom teljes bizonyosággal, hogy mások által állított dolgok nem történtek meg, mert nem voltam ott mindig, de én nem tapasztaltam fizikai- és/vagy lelkiterrort, vagy szexuális zaklatást a versenyzők fele a 25 év alatt.

Batházi azt is állítja, 2013-ban, úszótársa Szepesi Nikolett botránykönyvének megjelenése után – amelyben azt állította, hogy a „Cár” (Turi György – a szerk.) egyik edzésen gumikötelezés közben elhúzta a dresszét a szeméremdombjáról és megjegyzést tett rá – saját akaratából írta alá a Turi Györgyöt védő, felmentő közös nyilatkozatot:

Nyolc éve azt a bizonyos nyilatkozat tétel ötlete, tőlünk versenyzőktől származott, és nem edzői kérésre készült. Mindenki önként, befolyástól mentesen írta alá. Én akkor is, és most is újra aláirnám.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik