Farkas Norbert / 24.hu
Sport sport

Turi György: Ez vagyok én, a lelki terrorista

Cseh Lászlóval készült beszélgetésünk óta az egyik legsikeresebb magyar úszóedzőt egyre-másra vádolják korábbi versenyzői. De vajon mit gondol a múlt felhánytorgatásáról maga az érintett, az uszodákban csak Cárként ismert Turi György? Tényleg megtörte lelkileg versenyzőit? Előfordult pofon, nyakleves? Molesztált lányokat? Négy évtizedes karriert áttekintő nagyinterjúnk.

A Cár. Ez a megszólítás korlátlan hatalmat sejtet. Kitől kapta ezt a becenevet?

A srácok ragasztották rám.

Mi adta az apropót?

Bármilyen hihetetlen, foglalkozom én a tanítványok nevelésével, lelki dolgaival is. Egy időben a kisebb gyerekek úgy köszöntek: Jó napot!, vagy csak annyit: Napot! Nyilván a suliban arra tanították őket, hogy a csókolom helyett ezt használják. Előszeretettel tartottam nekik példabeszédet. Elmeséltem nekik, Angliában a futballedző, ha kér valamit, csak annyit felelnek a játékosok: Yes, Sir!, vagyis Igen, uram! Én nem kérem ezt, de legalább próbáljuk megadni egymásnak a tiszteletet. A helyes köszöntés így szól: Jó napot kívánok! De akkor sincs baj, ha csak annyit mondtok: Csókolom, Gyuri bácsi! Ettől nem lesztek kevesebbek. Na, másnap a kamaszok, Güttler Karcsiék – 18 évesek lehettek akkor –, ezt hallva, amikor megláttak, egymásra kontráztak: Jó napot kívánok, nagyuram!, Jó napot, tisztelt uram!, Jó napot, Cár uram! Olyan öreg vagyok, hogy az életem nagy részét internet nélkül éltem. Nem értettem a számítógéphez, azt sem tudtam hol kell bekapcsolni. Amikor bejött az e-mailezés, az egyik ebadtát megkértem, gyártson nekem egy címet. Azt adta felhasználónévnek, hogy Car1957. Így lettem Cár. De a félreértések elkerülése végett mindezt szeretetből tették. Imádtak. Hát, nézzen körül! A Cár itt, ebben a 2×2 méteres szobában él, és dolgozik 40 éve. Ez a Cár birodalma.

Tényleg nem egy palota, ahogy a Kőér utcai uszoda sem felel már meg a legmodernebb követelményeknek, hogy finoman fogalmazzak.

1983-ban adták át, azóta dolgozom itt. Egy olyan medencéből jönnek ki az eredmények, ahol nemhogy víz alatt futó tempóóra, de ma már felfestett csík sincs, mert az évek alatt lekopott. Akkor, amikor arról beszélgetünk, miért mennek el a versenyzőim egy idő után, azt is bele kell kalkulálni, hogy nem tudunk vetélkedni a Duna Aréna, a szegedi vagy a debreceni uszoda luxusával. Viszont 16 olimpiai érem díszíti a falat, és a több tucatnyi vb-, Eb-érmet nyerő versenyzőnk fotóját ki sem tesszük, mert nem lenne elég felület. Azért fáj az, ami most zajlik ellenem, mert rajtam keresztül egy olyan edzői közösségbe is beletipornak, amely ezt elérte.

Gyerekként kapott pofonokat?

Hogyne. Húsz, harminc, pláne gyerekkoromban, ötven évvel ezelőtt más volt a tanárok, a pedagógusok, az edzők nevelési lehetőségének, eszközeinek a plafonja, ennél fogva a módszertana.

Farkas Norbert / 24.hu

A szocializmusban a makarenkói pofon teljesen elfogadott, megengedett retorziónak számított?

Például az is.

Hetedikes lehettem, amikor az edzőnk az évkezdő szülői értekezleten kihirdette, hogy nála biza’ az a módi, hogy minden pénteken beszedi az ellenőrzőt, és ahol egyest vagy intőt talál, azt négy, illetve három vizes úszógatyára mért seggessel jutalmazza. A szülők felállva tapsoltak, hogy végre egy edző, aki nem „bunkó sportolót” akar nevelni a gyermekükből, hanem még a tanulmányi előmenetellel is foglalkozik. Miközben mi sírva röhögtünk az egészen, és csodáltuk Nick Luit, akinek a heti 15-20 kínai tornacipős suhintástól már olyanná vált a feneke, mint a teknős páncélja, ma már elképzelhetetlen a „buzdításnak” ez a formája.

Az vesse rám az első követ, aki abban a korban szocializálódott, a nyolcvanas évektől gyerekekkel foglalkozott, és olykor, ha erős indoka akadt rá – mert eltört volna a gyerek lába, betört volna a feje, ha az uszodában baromkodik, a vizes kövön elesik, vagy egyéb fegyelmezetlenségekről már ne is beszéljünk –, nem kevert le egy-egy nyaklevest, vagy nem emelt ki a vízből senkit a manapság elfogadhatónál erőszakosabban.

De könyörgöm: az egy-két kirívó esetből ne általánosítsunk! Mindezt a kattintásért és a lájkért.

Azért nem jó, ha erre X, Y, Z évtizedek távlatából, egy teljesen más korban visszaemlékezik, mert ma ez már megengedhetetlen. Ha ma ránézek a gyerekre, és elordítom magam – ami az uszodában elkerülhetetlen, hiszen a versenyző feje a víz alatt van, szinte semmit sem hall –, mert éppen lefordul hamarabb, vagy éppen ahhoz van kedve, hogy húzza magát a kötélen, csaljon, én máris lelki terroristává válok. Más világot élünk.

Az ego szerepe a sportban

Szinte az összes sikeres tanítványa elhagyta egy idő után. Miért?

Ahhoz, hogy valaki olimpiai, világbajnoki dobogóra állhasson, nem elegendő a tehetség. Kell hozzá baromi nagy ego is. Akiben ez nincs meg, az nem lesz ilyen szintű sportoló. Ezt nem csak én állítom, de Magyarország, sőt talán a világ legsikeresebb kajakedzőnője, Fábiánné Rozsnyói Kati néni is. Igen ám, de ez az ego épp úgy fejlődik, ahogy a gyerek. Minél jobb eredményeket ér el, annál inkább növekszik benne. Egy idő után a sportoló ezért úgy érzi, többet tud, mint az edzője. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy kamaszkorban ezt az egót képes kordában tartani, megfelelően kezelni. Ezért véleményt alkot adott szituációkról, az edzőjéről, a klubvezetésről, és ezt nem minden esetben a legjobb pillanatban, a legokosabban teszi. A felnőtté válás évei alatt ezek a konfliktushelyzetek mindennaposak, mert az az edző tud eredményesen dolgozni, aki szintén kellő egóval rendelkezik. Amikor két ekkora ego találkozik, abból fakad a létező legnagyobb érdekközösség, a sikeres edző és a sikeres tanítvány kapcsolata. Egy a cél, mindketten azért küzdenek. Ám az egyik ego mindig erősebb, mint a másik. Amikor a tanítványé meghaladja a tiédet, onnan kezdve nem tudod kezelni. Akkor szaporodnak a konfliktusok. És az tök természetes, ha a már érett sportoló ilyenkor olyan döntést hoz, amely következménye a kenyértörés. De tudja, az egész élet erről szól. Hiába a hatalmas szerelem, a család, a közös élet, a legboldogabb helyen is kialakulnak feszültségpontok, amelyek sok esetben váláshoz vezetnek.

Kapcsolódó
Cseh László: Lelki terrorban éltünk, ez nem kérdés
Nagyinterjú minden idők legsikeresebb nem olimpiai bajnok úszójával, aki az első és a második hely közti különbségről, Michael Phelpszről, a vízben sírásróla , félelemről és arról is vall, ki és miért gondolja azt, hogy csak az a jó versenyző, akit sikerül testileg, lelkileg megtörni.

A kérdés az, ki, hogyan kezeli ezeket a konfliktushelyzeteket. Annak apropóján beszélgetünk most, mert az egyik legeredményesebb tanítványa, Cseh László a honlapunknak adott interjúban lelki terrorról, testi fenyítésről beszélt. Az a beszélgetés lavinát indított el, a világbajnok állításait megerősítve, sőt azokat fokozva egyre-másra nyilatkoznak korábbi tanítványai. Laci egója miként jutott el a törésvonalig, miért lehet az, hogy azt nyilatkozta, amit?

Mélyebbre ásnék. Miért van az, hogy a média erejének hála a jelenlegi társadalmi elvárások mentén értékelünk, minősítünk 20-30-40 évvel ezelőtti eseményeket? Miért van az, hogy ilyen kérdésekről egy lezárt pályafutás végén beszélgetünk, nem pedig akkor, amikor azok állítólag megtörténtek? Kicsit számoljunk vissza. Laci négy és fél évesen, úszótanfolyamosként került a rendszerbe, ahol egyedülálló módon olimpikonokkal egy medencében készülnek azok az óvodások, tanfolyamosok is, akik egyikéből később talán az új olimpiai bajnok lesz. 18 évesen, tehát már felnőtt emberként – kezdetekben Plagányi Zsolt, Selmeci Attila és én foglalkoztunk vele a műhelynek megfelelő hierarchia szerint –, másfél évtized munkát belerakva, 2003-ban vb-ezüstérmes lett, Európa-rekorddal.

Farkas Norbert / 24.hu

18 évesen már felnőtt az ember?

Ja, értem, akkor, amikor kiabálok vele törékeny gyermek, amikor eredményt érünk el, már felnőtt. Ez a konfliktus egyik forrása, magyarázata. Ő azt hiszi, felnőtt, övé a világ, majd rendre kiderül, hogy esendő, támogatásra szoruló versenyző.

Cseh László egogyarapodása miben nyilvánult meg?

Lacika egy végtelenül fegyelmezett, nagyon jó gyerek.

Zokszó nélkül csinált mindent?

Na, azt nem. Állandóan járatta a száját. Egy idő után mindig mindenért szólt, okosabbnak gondolta magát, mondván, tudja, mikor mit kell eddzen a vízben, a szárazföldön, de még azt is, mit egyen, igyon. Egy kialakult rendszer szerint dolgozom. A napi munka minőségét látva tervezem meg minden este a következő napi edzést. Az első bemelegítő karkörzéstől, a résztávok pihenő idejétől a beérkezés idejéig minden apró részletet kidolgozok. Az edzésen aztán azonnal dokumentáljuk, mi sikerült ebből. Az elmaradt szintidőket piros pöttyökkel jelezzük. Ez azért jó, mert szembetűnő, ha egy füzetlap tiszta piros. Ilyenkor nyilván szarul dolgozott a versenyző. 16 éves lehetett Lacika, amikor az első panelfeladatok egyikét pillangón írtam elő neki. Messze elmaradt az általam elvárt szinttől. Mondom neki: Lacika, megismételjük! Mit tett erre? Még tízzel rosszabbat úszott.

Ezt beismerte az interjúnkban, hogy amikor elege lett valamiből, dafke nem csinálta azt, amit elvárt tőle.

Mit csinált ilyenkor a „terrorista” edző? Hazazavartam.

Csak így simán, vagy üvöltözés közepette?

Lehet igen, lehet nem, de nem a hang felemelésétől függ, hogy eléred a célod, vagy sem. A versenyzőnek azt kell eldöntenie: ha nem megy, akkor összeszorítja a fogát, beleáll, meg akarja csinálni, vagy nem, és hazamegy. Laci az utóbbit választotta. Jött másnap, és megint ugyanez történt.

Hányszor zavarta haza?

Két hónapon át majdnem minden nap. Eljött a korosztályos bajnokság, tizenegy számban indult, egyetlen aranyat sem nyert. A nyári szünet alatt elgondolkozott, mert láthatóan nem úgy sikerült a szezon, ahogy azt eltervezte. Amikor újrakezdtük a munkát, úgy dolgozott, mint az Isten.

Na, ha erre mondják, hogy betörtem Cseh Lászlót, akkor vállalom, betörtem.

Farkas Norbert / 24.hu

Az érem másik oldala

Az eredményesség mennyire kategorizálja az úszó és az edző viszonyát?

Nem az eredmény a lényeg. Az embert nézem. A legfontosabb, hogy milyen ember lesz abból a gyerekből, aki itt, ebben az uszodában nő fel. Cseh Laci lesegített a buszról, cipelte helyettem a táskát, ha fájt a hátam. Amikor két világcsúcsot úszott, kapott két gyönyörű Omega órát. Az egyiket nekem adta. Nyilván nem azért tette, mert fegyvert tartottam a fejéhez. Persze, akadtak súrlódások Lacival is, de amikor egy másik egyesület nagyságrendekkel jobb ajánlatot adott, ez a lelki terrorban sanyargatott gyerek kijelentette, nem megy sehova.

Pont ezért mellbevágó a nyilatkozata.

Soha nem leszek hajlandó rá rosszat mondani, mert nem is lehet. De ön szerint így született? Laci édesapját nagyon kedveltem. Maga is kiváló úszó volt, és hasonló hirtelen habitussal áldotta meg az ég, mint engem. Zöldségesként biztosította a családi hátteret. Ott nincs szünnap, nyári, meg téli szabadság. Minden nap éjjel két órakor ment a nagybani piacra a friss áruért, és utána dolgozott az üzletben, mert nem alkalmaztak mást. Eközben Lacit többnyire ő hozta-vitte, így gyakran előfordult, hogy a reggeli edzésen lefeküdt a lelátóra, mert valamikor még pihennie is kellett, és amíg a fia úszott, aludt két órát. Ez a gyerek napi 6-8 órát töltött el edzéssel. Nem járt moziba, osztálykirándulásra, nem bulizott a többiekkel. Zárt burokban élt. Ha tetszik, ha nem, nagyrészt a Kőér utcai uszodában nevelkedett.

Cseh mindezek ellenére farúddal mért kokit is emlegetett.

Igen, volt bot, pálca. De ez is olyan hír, mint az, amikor Moszkvában Mercedeseket osztogattak, majd kiderült, hogy nem Moszkvában, hanem Vlagyivosztokban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat, és nem osztogattak, hanem fosztogattak. A partról valóban azzal ütöttem a gyerek könyökét, ha nem emelte elég magasra, vagy kólintottam fejbe, ha mélyen lógatta azt, és ugyanígy javítottam a hibát gumikötelezés közben is. De nem azért ütünk, hogy fájjon, hanem, hogy figyeljen már oda, mert hiába kiabál az ember, a víz alatt nem érteni semmit, gumikötelezés közben meg a kezével a vas miatt nem tud odanyúlni az edző. És igen, bevallom azt is, megütöttem egy lányt is. Szepesi Nikit. Nyakon vágtam.

Hogyan kerülhet olyan idegállapotba egy edző, hogy így elragadtassa magát?

Ennek is megvan az oka. Az uszodai nagycsoport többségében 14-20 éves fiúk és lányok zárt közössége. Ezek a változó, felbolydult hormonháztartású gyerekek olykor olyan cselekedeteket hajtottak végre, olyan magatartást tanúsítottak, amely minden határt átlépett. És igen, ritkán, de előfordult, hogy végleg elfogyott a pedagógiai eszköztáram. Azonban soha nem fogom a múltat, a szememre hányt eseteket egyesével, részletekbe menően felhánytorgatni, a versenyzőim szennyesét kiteregetni.

Miért nem, miközben ex tanítványai ezt teszik?

Mert nem így neveltek.

Farkas Norbert / 24.hu

Szepesi 2013-ban kiadatott egy botránykönyvet, amelyben megemlíti, miközben a masszőrpadon hanyatt feküdt és gumikötelezett, ön félrehúzta a fürdőruháját. Ezt egy szerdai Index-interjúban Dara Eszter is megerősítette, sőt azt állította, a 2008-as olimpián a nyakát csókolgatta. Ez igaz?

Ezt komolyan gondolja, hogy egyáltalán megkérdezi? Ne vicceljen! Eszter a nevelt fiamnak volt a barátnője. Három éven keresztül ott ült a családi asztalnál, együtt nyaraltunk, jártunk kirándulni. De kérdezek valamit.

Mi az oka annak, hogy miközben 2013 júniusában, Szepesi Niki könyve után az összes létező egykori és jelenlegi úszóm – igen, Cseh Laci és Kozma Dominik is – és az összes úszóedző, számos szülő aláírásával állt ki a Cár mellett, mondván nem történt ilyen, most, 2021 végén, előjönnek olyan panaszok, amelyeket korábbi versenyzőim az ezredforduló magasságában, vagy még régebben láttak, vagy látni véltek?

Miért most érett meg Laciban, Dominikban, Eszterben, pláne Kiss Noémiben – aki még a nyolcvanas években Egérrel úszott – az, hogy ezeket elmondja?

Mi a válasza?

Laci interjúja váltotta ki a lavinát. Vele kapcsolatban csak feltételezéseim vannak, a többiek nyilván ettől bátorodtak fel.

Mit feltételez?

Állítólag Laci idén januárban pszichológus segítségét kérte, azért, hogy minél jobban szerepeljen az utolsó olimpiáján. Azóta foglalkozik vele szakember. Nyilván leástak a múltba, és mindez a megtisztulása szerves része. Csak éppen, miközben a pszichológus a munkáját végzi, azzal nem biztos, hogy számolt, mit ért el vele.

Az elhagyók és az elhagyott

A szülők sosem panaszkodtak?

Minden szülő más. Egyik versenyzőm apja – Egerszegivel úszott együtt, de ma már itt dolgozik velem edzőként, nyilván, ha utált volna, nem lenne itt – egyszer odajött hozzám. Gyuri, te már nem szereted a lányomat, látom lemondtál róla – vágta a fejemhez. Ne hülyéskedj már. Mire gondolsz? – kérdeztem. Már nem kiabálsz vele, nem cseszegeted, márpedig akivel az edző nem kiabál, attól már nem is akar semmit – közölte.

Farkas Norbert / 24.hu

Melyik a jobb edzői módszer, a szép szó vagy a tekintélyelvű, poroszos regula?

Mindig az arany középút. Nem lehet sarkítani. Güttler Karcsi itt töltötte majd az egész életét. 53 évesen nem azon sopánkodik, hogy az apjától kapott 4-5 nyaklevest, hanem kezet csókol neki, hogy embert faragott belőle. De ehhez a felismeréshez meg kell érni. Bölcsebbnek kell lenni. Ez csak idővel, a korral együtt jön meg. 1988-tól kezdve kilenc olimpián szerepeltek zsinórban a tanítványaim, és csak az utolsó kettőről nem hoztak érmet. Az pedig mindenkinek világos kell legyen, ezt nem adják ingyen. Ennek ára van. Ahhoz, hogy úszásban bárki eljusson az olimpiára – nem ahhoz, hogy ott bajnok legyen –, valakinek 14-16 éven keresztül folyamatosan át kell segíteni az előtte tornyosuló falon. Szemléletesebben:
– Dugd be a kezedet egy satuba, és szépen kérlek kisfiam, szoríts rá egyre jobban.
– De hát fáj!
– Nem baj szívem, még jobban szorítsd, mert ha nem szorítod, nem tűröd a fájdalmat, sosem lesz belőled olimpikon.
Látott már ebben a hallatlanul nehéz egyéni sportágban olyat, akit ilyen szép szóval kérve, egyre jobban, egyre többet sanyargatja magát külső ráhatás nélkül?

Saját házam táján keresgélve talán Balczó András az egyetlen, aki a vége felé már egyedül, de az edzésmennyiség és edzésminőség tekintetében a korát 30 évvel megelőzve dolgozott. Az anekdota szerint ólommellényben futott, amely aztán szépen leverte a veséjét, de annyira, hogy véreset vizelt.

Ön szerint, ha lenne ilyen tanítványom, aki ólommellényben szeretne úszni, ellenkeznék?

Lehet, hogy inkább vissza kellene fogni. Akadt ilyen tanítványa is?

Egy. Bernek Péter.

Ő miért hagyta ott?

Minden eset más és más. Peti a legkedvesebb tanítványom volt. Az idős nevelőapja úgy szerette, mintha sajátja lenne. Remek kapcsolatot ápoltunk, talán azért is, mert egy cipőben jártunk: Pulai Bence, akit ugyanilyen keményen fogtam, nekem is nevelt fiam. Családilag is közel álltunk egymáshoz, mert Peti anyukája az esküvői tanúnk. Vittem nyaralni, karácsonykor református létére elvittem az éjféli misére, mint harmadik gyerekemet. Na, vele sosem kiabáltam, mert tudtam milyen. A lényeg, a nevelőapja mindenáron olimpiai bajnokot akart faragni belőle. Péter ezért óvodáskora óta meg akart felelni neki is, nyilván nekem is. Sokszor annyira túlzásba esett, hogy vissza kellett fogjam.

Minden versenyzőhöz más a kulcs?

Így van. Petit egy idő után már sajnáltam is, mert miközben annyira akart, úgy éreztem, elérte képességei határát, nem teljesülhet az álma, sosem érhet fel a csúcsra. 2012 karácsonyán odajött hozzám a nevelőapja: Ugye, Gyuri, olimpiai bajnok lesz a Peti? – kérdezte. Soha nem lesz az, de ezt azért mondom el, mert szeretlek benneteket, és őszinte vagyok – feleltem. Ez nem esett jól az apukának, eztán kezdte el keresni a megoldást.

Ilyenkor joggal hiheti a szülő, hogy az edző nem hisz a versenyzőben.

Persze. És nyilván az évek alatt gyűltek Petiben az olyan tüskék is, mint a 2012-es olimpia, ahol nem őt, hanem az én fogadott fiamat, Pulai Bencét tette be a váltóba a kapitány. Vagy ott az utolsó csepp, a 2014-es Eb, ahol a klubból négy úszó, Bernek, Kozma, Pulai és Cseh indulhatott. Hárman sikert sikerre halmoztak, érmeket szereztek, Peti éremesélyesként negyedik lett. Ez két olyan tüske, amely miatt érthető, hogy váltott.

Bernek megcáfolta a vele kapcsolatos megérzését, 2014 őszén mégiscsak rövidpályás világbajnok lett.

A rangsorolásomban nem egyenértékű az Eb-érem vagy a rövidpályás vb-arany az olimpiai éremmel. Az olimpiai sportágakban ez elfogadott tény.

Kozma Dominik 2014-es távozása miben más?

Az MTK 2014-ben úszószakosztályt indított. Kellett nekik azonnal úszó és úszóedző. A szövetség akkori vezetése engedélyével 30 kőbányás fiú és lány, élükön ékkőként Dominikkal és a Tóth Ramón nevű fiatal edzővel átment oda.

Lányok is hagyták el idő előtt. Például Risztov Éva.

Nem tudtam kezelni a 18 évesen hirtelen háromszoros világbajnoki ezüstérmessé váló versenyző kamaszkori hülyeségeit. Ezért ment el 2003-ban.

Viszont végtelenül örültem, mert miután lecsillapodott, olimpiai bajnok lett – és most figyeljen –, 2013-ban visszatért hozzám, ehhez az átkozott rossz emberhez, és a legnagyobb békében edzettünk három éven át, készültünk fel a 2016-os olimpiára, ahol tizedik lett tíz kilométeren.

És Szilágyi Lilu?

2020. január 1-én kaptam tőle egy sms-t. Itt van, mutatom (és valóban mutatja – a szerk.)„Boldog újévet, egy szebbet, egy jobbat” – írta. Válasz: „Neked is Lilu, vigyázz magadra, puszi”. „Á, rég volt, szép volt” – írta néhány szívecske kíséretében. „Köszönöm Gyuri bácsi, így ennyi év múltán is!” „Ha maradtál volna, most az aranyért úszhattál volna, de legjobb esetben is éremért. Nagyon bánom” – céloztam a 2019-es felnőtt vb-re, ahol Kapás Bogi gyengébb idővel (2:06.78) lett világbajnok, mint amilyennel Lilu 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok lett 200 pillangón (2:06.59). „Tudom, de akkor még nem én döntöttem sajnos. Én maradni akartam, és ezért nem maradhattam. De tudom, mire lettünk volna képesek!”

Farkas Norbert / 24.hu

És az időrendben utolsó, Késely Ajna egy hónapja miért hagyta ott?

Azt nem hiszem, hogy tőle rosszat hallana, vagy hallott volna rólam, mert ő már a legújabb kor szellemében edződött. Nála egyszerűen törvényszerű a váltás. Megmondtam neki, hogy ő az utolsó tanítványom, akibe mindent beleadok, de csak a 2021-es olimpiáig. Párizsig már nem tudok felelősséget vállalni a felkészítéséért, mégiscsak 63 éves vagyok. 2019-ben egy olyan emlékkönyvet kaptam tőle (és átnyújtja közben – a szerk.), amelyet, ha előveszek, és beleolvasok, Ajna szép szavaitól mindig könnybe lábad a szemem. Aki arany betűkkel írva ilyen ajándékot ad az edzőjének, az azt gondolja róla, hogy lelki terrorista?

Az egyik, láthatóan külföldi edzőtáborban készült képen épp egymáshoz közel állva meghitten beszélgetnek. Idézem a hozzá fűzött szöveget: „Úristen, ma bele kell halnom az edzésbe!”

Ugye? Bele kell halnom. Nézd meg, ott mondom neki. Ez vagyok én, a lelki terrorista, ez volt a lelki terror. Bele kell halni, így van. Tudja, ilyen üzeneteket, emlékkönyveket őrzök az úszóimtól. Higgye el, nem esik jól, hogy így meghurcolnak. És ez most már nem is rám, hanem az egyesületemre nézve káros.

Az élsportban olyan nincs, hogy minden happy

Az 1980-2021 közötti negyvenegy év tényleg hosszú idő. ’80-ban, ’84-ben még olyan olimpiát éltünk meg, ahova a fél világ nem ment el. Hidegháborús évek, szocializmussal, rendszerváltás, utána az átmeneti állapottal, 2010 óta pedig ömlik a pénz a sportba, miközben a világ az 1980-as Magyarországhoz képest végképp teljesen más, sokkal érzékenyebb. Hogy érzi, edzőként kellőképpen haladt a korral, a változásokkal, vagy megragadt valamelyik szinten?

Jó kérdés. Milyen szerencsés ember vagyok, mert ha ’83-tól számoljuk, amióta átkerültünk a szigetről ebbe az új Szpari-, ma már NSK-uszodába, mindjárt Egerszegi Krisztinát oktathattam, aki az életem első önálló csoportjának a nyolcéves úszója volt. Az edzői ranglétrán legalul, státusz nélkül kezdtem. A szülők adtak fejenként száz forintot, hogy edzésen kívül kísérgessem a gyerekeket az iskolából az uszodába. Azóta jönnek ki innen a csodálatosnál csodálatosabb versenyzők és eredmények. Ennyire tudtam haladni a korral.

Ez a sportszakmai rész. De mi a helyzet pedagógiai, pszichológiai módszerek terén?

Én nem az ELTE pszichológiai tanszékén szerettem volna PhD-zni.

Mégiscsak azt mondják, a jó edző nem csak szakmai téren áll hivatása csúcsán, de pedagógus, pszichológus is egyben.

Igen, az utánpótlásedzőnek ez az egyik legfontosabb feladata. A tanítás, az oktatás, a sportág megszerettetése. De a válogatottakkal, leendő olimpikonokkal foglalkozó edzőt az minősíti, hogy mit tesz le az asztalra a nap végén.

Az nem lényeges, milyen áron?

Hogyhogy milyen áron? Bocsánatot kérek, felnőtt emberekről van szó.

Akinek nem tetszik, mehet máshova?

Pontosan.

Gépfegyverrel kényszerítek bárkit is arra, hogy leússza azt, ami szerintem ahhoz kell, hogy világ- és olimpiai bajnok legyen? Bernek Peti, Cseh Laci is elmehetett volna bármikor korábban is, mégis maradtak hosszú éveken át.

Amikor viszont úgy érezték, hogy menni akarnak, meghozták a döntést. Nem tartottam vissza őket.

Farkas Norbert / 24.hu

Sajnálja bármelyiküket is, hogy elment?

Menjünk végig. Szilágyi Lilut nagyon sajnálom, sok lett volna még benne. Risztov azért sikertörténet, amit elmeséltem, mert visszajött hozzám. Késely nem ment, én engedtem el. Azt nem szerettem volna, hogy pont Bernek Péterhez menjen, de felnőtt ember, ez már az ő választása.

Miért nem?

Mert egy nullkilométeres edző nem életbiztosítás.

Bernek Péter esete?

Azért nem sajnálom, mert tényleg jól jött neki, hogy a számára túl magas elvárásoktól megszabadult, és olyan helyre került, ahol nem ezt a szintet kérték tőle. A közös munkánk eredménye még kitartott egy évig, így vált belőle boldog ember.

És Cseh Laci?

Őt sajnálom. Nagyon sajnálom.

Az utolsó, tokiói olimpiáján is szerzett volna érmet, ha marad?

Fogalmam sincs. De higgye el, nem esett volna nehezemre inkább a buksiját simogatni, és szépeket mondani neki. Ám, ha egyszer az a feladatod, hogy érmes helyre vidd a versenyződet? Shane Tusup hogyan tudta elérni Katinkával a világraszóló eredményeket? Mert kezében volt az ostor is, és a cukor is. Vagy: ön szerint Michael Phelpset csókolgatta az edzője?

Egyszer, ha eljutok oda, megkérdezem tőle.

Én láttam. Ezért azt mondom:

minden olyan sportoló, aki el akar jutni, és el is jutott a világszintre, üljön le, tegyen maga elé egy mérleget, egyik oldalra tegye rá, amit kapott a sporttól, a másikra azt, amit elvett tőle. Ha az elvett jóval súlyosabb, akkor el kell gondolkodjon azon, megérte-e, nem kellett volna esetleg hamarabb kiszállnia.

De általában egyensúlyban van a mérleg két nyelve. Mert az élsportban olyan nincs, hogy minden happy.

Csinálna valamit másképp?

Erre azért nem tudok válaszolni, mert visszafelé nem tudom pörgetni az idő kerekét. Ha tudnám, hogy el fogok esni, előtte leülök. Ha előre tudtam volna, hogy ilyen túl érzékeny világ felé mozdul el az emberiség, sokszor biztosan más döntést hozok, másképp viselkedek. De miután nem tudtam, ezért mentem az általam kijelölt úton hajthatatlanul, rendíthetetlenül. De tudja, ez egy mérhető sport. Csak fel kell nézni, és minden lényeges fel van írva az eredményjelző-táblára.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.