Forma-1

Sebastian Vettel: Ez egy vicc!

JOHN THYS / AFP
JOHN THYS / AFP

A szezon és talán minden idők egyik legfurcsább versenyét rendezték vasárnap a Forma-1-ben: a heves esőzés és az erős szél miatt nem sikerült elindítani a Belga Nagydíjat, amelyet végül a safety car mögött megtett négy kör alapján értékeltek.

Kapcsolódó
Elmosta az eső a Forma-1 Belga Nagydíját
Az időjárás elvette tőlünk a szezon egyik legjobban várt versenyét.

A mezőny így a rajtsorrendnek megfelelően ért célba (már ha ez egyáltalán helytálló kifejezés ebben az esetben) az első tíz helyezett pedig megkapta a helyezésükért járó világbajnoki pontok felét.

A német Sebastian Vettel, az Aston Martin pilótája így végül az ötödik helyen végzett, de szerinte vicc az egész pontkiosztás, hiszen nem történt semmi.

Ez vicc. Ha az időmérők utáni helyezést is jutalmazni akarják, akkor osszanak pontokat mindig a kvalifikációk után is.

Mert mit is csináltunk ma? Nem tudom. Azt hittem, hogy a verseny 25 százalékát meg kell tennünk, hogy pontokat kapjunk” – mondta a négyszeres világbajnok.

Annak ellenére, hogy haragszik a szabályra, amely lehetővé tette a pontozást egy olyan versenyen, amelyen nem volt értékelhető kör, Vettel úgy véli, az FIA helyesen döntött, amikor nem engedte elrajtolni a mezőnyt.

„Az ötödik helyen voltam, és alig láttam a sok víztől. Nagyon figyelnem kellett, hogy lássam az előttem haladó Daniel Ricciardót. Azt hiszem, hátrébb sokkal rosszabb volt a helyzet. Helyes döntés született, de biztosan nagy csalódás az egészet végigszenvedő szurkolók számára” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik