Gazdaság koronavírus

Portfolio: heteken belül dönthet a kormány a hitelmoratóriumról

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Ki számít rászorulónak, illetve ki dönti el, ki szorul rá ezentúl a törlesztési moratóriumra: az állam, a bank vagy maga az ügyfél? – a Portfolio értesülései szerint ez az igazi tétje a kormány szeptember első felében várható döntésének a törlesztési moratórium meghosszabbításáról, illetve kivezetéséről a szeptember 30-ai, már másodszor kitolt lejárati határidő után.

A lap úgy tudja, hogy nem történt érdemi előrelépés június óta a törlesztési moratórium meghosszabbításával vagy kivezetésével kapcsolatban, amikor is június 30-áról szeptember 30-ára tette át a kormány a lejárati határidőt. A cikk szerint a jegybankkal és a bankszövetséggel lezajlott április-májusi kormányzati egyeztetések óta két befagyott álláspont áll egymással szemben: a kormány szerint meg kell hosszabbítani, az MNB és a bankok szerint érdemes most már lezárni a törlesztési moratóriumot, legfeljebb bizonyos rászoruló csoportok számára lehetővé téve a hosszabbítást.

Hozzáteszik: mindössze annyival finomodhatott a kormány álláspontja azóta, hogy a Nemzeti Konzultáció tanúsága szerint a kormány is rászorulók számára tenné lehetővé a hosszabbítást (a konzultáció erről szóló eredménye egyelőre még nem ismert). A nagy kérdés az, ki fog rászorulónak számítani szeptember 30-a után, és hogy ezt ki fogja eldönteni: a az állam, a bank vagy maga az ügyfél? Utóbbi lenne a leglazább megoldás, az maradna a moratóriumban, aki csak akarna.

Portfolionak adott banki válaszokból szerint olyamatosan csökken a moratóriumban levő hitelek aránya, ezt azonban elsősorban nem a kilépések magyarázzák, hanem az, hogy időközben gyorsabban nőtt a teljes hitelállomány. A nagybankok válaszai alapján a lakossági hitelállomány nagyjából 30-50 százaléka, míg a vállalati hiteleknek nagyjából az ötöde tartozik még moratórium alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik