Belföld

Több mint 2,7 millióan választották a hitelfizetési moratóriumot

A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a hiteltörlesztési moratóriumot június elejéig – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t pénteken. A közlemény szerint a lakossági hiteladósok 65,5 százaléka és a vállalati ügyfelek 79 százaléka döntött a március 19-től bevezetett hiteltörlesztési moratórium igénybe vétele mellett. A jegybank emlékeztetett, hogy már a törlesztési moratórium elrendelésekor hasonló arányokra számított.

A mintegy 3,8 millió lakossági hitelszerződésből csaknem 2,5 millió ügyfél választotta a fizetés átmeneti felfüggesztését, míg a mintegy 285 ezer vállalati hitelszerződés esetében több mint 225 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. A moratóriumra jogosult 6796 milliárd forintnyi háztartási hitelállományból 3855 milliárd forintnyit érint a moratórium, a 9692 milliárd forintnyi összes vállalati hitelállományból pedig 5208 milliárd forintnyit.

A moratóriumot választók szerződésszámához képest a hitelvolumenre vetítve kisebb arányt érint az igénybevétel, a háztartásoknál 57 százalékot, a vállalatoknál pedig 54 százalékot. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek inkább az átlaghoz képest alacsonyabb összegű hitelek esetében vették igénybe nagyobb arányban a törlesztési moratóriumot – hívta fel a figyelmet az MNB.

A lakosság esetében ez minden bizonnyal azokat is jelentheti, akiknek anyagi körülményei nem engedik, engedték meg nagyobb hitelek felvételét, a vállalatok esetében pedig nagy valószínűséggel a kisebb méretű cégeket. Mindkét ügyfélkör esetében tehát a sérülékenyebb, az állami beavatkozásra leginkább rászoruló társadalmi csoportokat segítette az intézkedés – fogalmazott közleményében a jegybank.

A moratóriumnak köszönhetően közel 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalatoknál. Nem kellett a megtakarításokhoz nyúlni, és az ügyfelek a törlesztések helyett azonnal felhasználható pénz révén jelentős összegekhez jutottak hozzá – hangsúlyozta az MNB.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.