Az, hogy a Talibán tíz nap alatt képes volt bevenni Kabult és a gyakorlatban átvenni az uralmat Afganisztánban, sok dolgot megmutat nekünk a világról. Ott vannak például az egészen egyértelmű következtetések, mint például az: az elmúlt két évtized amerikai külpolitikája elhibázott és tökéletesen sikertelen volt az országban. Ott van az is, hogy a Nyugat birodalmi elhatározás híján képtelen birodalmakat építeni keleten. Ezek az összedúcolt koncepcióállamok azonnal összeomlanak nyugati segítség nélkül. Láthatjuk azt is, hogy az Egyesült Államok valóban befelé fordult, és hiába Joe Biden immár a legtöbb, amit amerikai elnöktől Európa és a világ kaphat, még így sem számíthatnak többé az Egyesült Államok valódi vezető szerepére.
De láthatunk valamit abból is, mik Európa valódi gyengeségei. Például csak most láthatjuk igazán, hogy a 2015-ös menekültválság mennyire megviselte a kontinenst. Hiába volt alacsony az Európai Unió lélekszámához képest az akkor ide érkező menekültek száma, az akkori politikai harcok olyan mély traumát hagytak a kontinensen, amiből máig nem tudott felépülni, és amelyet folyamatos fegyverként lehet ellene használni.
A litván-belarusz határon hamarosan technikai zárat fognak felhúzni, mert Aljakszandr Lukasenka rezsimje folyamatosan az illegális migráció felerősítésével fenyegeti a litván kormányt. Litvánia eddig kimaradt a menekültválságból, mert a közelében sincs a tranzitútvonalaknak, és nem is célállama a migrációnak. Ennek ellenére az EU diplomáciai segítségét kellett kérnie ahhoz, hogy leállítsa a Bagdadból Minszkbe érkező repülőjáratokat, mert egyre több bizonyíték volt arról, hogy ezek a gépek iraki migránsok ezreit szállítják hetente, akiket aztán a fehérorosz rezsim továbbirányít Litvánia felé.
A 2015-ös trauma egyik hatása pont az, hogy ezekre a kihívásokra most időben képes reagálni az unió, ezért itt némi átmeneti sikert is el tudtak érni. A hivatalos iraki légitársaság gépei egy darabig nem repülnek Minszkbe, így a migrációs nyomás is alábbhagyott, legalább néhány hétre.
Eközben az Európai Unió déli határain egy másik migrációs nyomás jelent folyamatos veszélyt. Ha Törökország úgy érzi, bármikor menekültek tízezrei léphetik át Európa déli határait, és ez annak köszönhető, ahogy az EU 2015 után kezelte a menekültválságot.
Akkor az történt, hogy Európa határvédelmét a gyakorlatban kiszervezték Törökországnak, ahol nagy mennyiségű pénzért és némi politikai jóindulatért egyszerűen megállították és az országon belül tartották a menekülteket. Ez a megoldás arról szól, hogy a migránskérdést ne Európa határain belül, hanem azokon kívül kezeljék. De ennek a megoldásnak folyamatos veszélye, hogy ha Törökország destabilizálni akarná az uniót, vagy akár csak rá szeretne ijeszteni annak uralkodó elitjére, könnyedén megtehetné. Folyamatos fenyegetés ez, ami nagyban korlátozza az EU bármilyen politikai ambícióját délen.
Az Egyesült Államok minden jel szerint masszívan magára hagyta az uniós szövetségeseit, mert senki nem számított arra, hogy a hatalomátvétel ennyire gyors lesz. A káoszra jellemző, hogy a németek mentőgépe addig körözött a kabuli reptér felett, mert nem engedték leszállni, amíg végül Taskentben kellett megállnia tankolni, hogy utána összesen hét német állampolgárral induljon vissza, mert a maradék száz kimentendő ember a káosz miatt nem jutott el a reptérre. Ezt az EU vezetői nem fogják hamar megbocsátani az Egyesült Államoknak, de egyelőre más problémákkal vannak elfoglalva.
Afganisztán eleste ugyanis azokat a traumákat hozta elő, amelyeket a szír polgárháború után éltek át a nyugati vezetők. Most is az a legalapvetőbb félelem, hogy egymillió afgán egyszerűen elindul Európa felé, és az áradattal a kontinens nem tud majd mit kezdeni, és ismét felborul a rendkívül bizonytalan politikai stabilitás, amely a kontinenst az elmúlt években jellemezte.
A helyzeten csak ront, hogy az EU legfontosabb tagállamaiban, Németországban és Franciaországban hamarosan választások lesznek, így a két legsúlyosabb tagállam vezetői inkább a politikai pózokkal vannak elfoglalva, mint a valódi megoldásokkal.
Ha valaki megnézi a nyugati intervencióban két évtizeden keresztül segítő, most teljesen elkeseredett afgánokat, akik egy középkori rezsim elől menekülnek, kénytelen valamilyen együttérzést mutatni. A világ nagy része ezt is teszi, és van valamennyi nyomás a politikusokon abban, hogy legalább azokat az afgánokat mentse ki, akik segítettek a Nyugatnak.
A Nyugat ebben eddig sem volt jó. Nagyon régi probléma az Egyesült Államokkal is, hogy valójában folyamatos bürokratikus akadályokat állított az Egyesült Államokban letelepedni kívánó, korábban az amerikai hadsereg mellett dolgozó afgánok elé. Ez nem mentes a politikától. A mostani megoldás is úgy nézett ki eredetileg, hogy azok az afgánok, akik menekülnének a Talibán elől, menjenek a környező országokba, és húzzanak ki másfél évet – nem meglepő módon pont ennyi van a félidei választásokig –, és utána szó lehet amerikai vízumokról. Ezt az amerikaiak kénytelenek lesznek felülvizsgálni, de így is sokkal több afgán szeretne elmenekülni, mint amennyi valaha a nyugatiakkal dolgozott együtt, így folyamatos kihívást jelent majd a helyzet kezelése.
Az afgán menekülthullámok egyébként nem csak Amerikát és Európát, de Kínát is veszélyeztetik, ugyanis a tálibok irányította terület pont azzal a kínai tartománnyal határos, amelyben az ujgur muszlimok nagy része él. Mivel a kínai rezsim itt gyakorlatilag koncentrációs táborokat épített, folyamatos a félelem a politikai instabilitástól.
Az EU vezetői egyelőre nem találtak megoldást a fenyegetés kezelésére, csak ugyanazok a megoldások kerültek elő, amilyen a török megegyezés is volt. De minden olyan megoldás, amely az EU külső határainak védelmét külső országoknak szervezi ki, valójában óriási politikai fenyegetés is. Ezzel az Európai Unió a saját félelmei miatt szinte minden képességéről lemond a keleti nyomásgyakorlásban.
