Tudomány

Meglepő, min múlhat, mennyire ijedős egy gyerek

Inti St Clair / Getty Images
Inti St Clair / Getty Images

Egy friss kutatás szerint a baba bélbaktériumainak arányán is múlhat az, hogyan érzékeli a külvilágból érkező ismeretlen, ijesztő ingereket – olvasható az EurekAlerten megjelent sajtóközleményben.

A Michigan Állami Egyetem kutatása szerint a baba mikrobiomja nyújthat némi segítséget ahhoz, hogy mennyire lesz egészséges a neurológiai fejlődése, és lehetőséget biztosít ahhoz is, hogy a szülők támogathassák azt.

A kutatók felfedezték azt, hogy más azoknak a babáknak a mikrobiomja, akik erősebb félelemválaszt adnak, mint azoké, akik gyengébbet. Ezek a félelemválaszok, vagyis az, hogy a babák hogyan reagálnak a számukra ismeretlen, potenciálisan ijesztő ingerekre, sokat elmondhatnak a jövőbeli mentális egészségről.

A Nature Communications tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt a korábbi állatkísérletek inspirálták, ezek ugyanis hasonló kapcsolatot mutattak ki az állatok félelemreakciói és a bélmikrobiom között. A szakértők szerint a félelemreakciók fontosak a gyerek fejlődése szempontjából, hiszen alapvetően teljesen rendben van, hogy a környezetére reagál, de ha nem tudja ezeket a reakciókat akkor eltompítani, amikor biztonságban van,

szorongáshoz és depresszióhoz is vezethet a későbbiekben.

Persze a másik véglet sem túl szerencsés: azok a gyerekek, akik túlságosan elnyomják ezeket a félelemreakciókat, antiszociális személyiségjegyeket mutathatnak a későbbiekben.

A kutatáshoz a szakértők 30 újszülöttet vizsgáltak, akiknél kitétel volt, hogy minél több, a bélmikrobiomot változtató tényezőt ki kell zárni (mindegyik babát például anyatejjel táplálták, és egyikük sem kapott antibiotikumot), majd megvizsgálták a székletmintájuk alapján a mikrobiom összetételét. Ezután azt is megfigyelték, hogy a gyerekek félelemreakciói milyenek azzal, hogy hogyan reagálnak arra, ha valaki egy Halloween-maszkot viselve belép a szobába. Kiderült, hogy a mikrobiom összetételéből rengeteg mindenre lehetett következtetni.

Kiderült például, hogy azok a babák, amelyeknek 1 hónapos korban felborult a mikrobiomja, 1 éves korban még mindig intenzív félelemreakciókat adnak. Egyéves korban is megfigyelhető volt, hogy a mikrobiomban domináló néhány baktériumfaj jelenlétéből lehet következtetni arra, mennyire lesz ijedős a baba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik