Tech

Ismét egy máshonnan koppintott funkcióval erősít az Instagram

LightRocket via Getty Images
LightRocket via Getty Images

Pár hónapja hallani róla, hogy a Clubhouse sikerén felbuzdulva a Facebook sem akar kimaradni a hangalapú közösségi médiából. A közösségi óriás nemrég jelentette be, hogy a Facebook mobilalkalmazásban hamarosan számos olyan új funkciót kezd el tesztelni, melyek az élő beszédben történő csevegést támogatják. De nem marad ki a sorból a cég képmegosztója, az Instagram sem, ami egy teljesen kézenfekvő megoldással bővül.

Az élő közvetítésre használható Instagram Live funkcióba bekerül a kamera kikapcsolásának lehetősége, ami azt jelenti, hogy már úgyis élőzhetnek a felhasználók, hogy csak a hangjukat hallatják. Ugyan ez nem tűnik túl nagy újításnak, a lépés mindenképp azt tükrözi, hogy a Facebook komolyan veszi a hangalapú közösségépítést. Emellé megérkezett a némítás gomb is, amivel pedig csak a kép válik közvetíthetővé, a mikrofon nem működik. Az újítás fokozatosan válik elérhetővé mindenki számára.

A Facebook jó ideje másolja a versenytársak funkcióit, elég csak az Instagram 24 óra után eltűnő sztorijait említeni, ami anno a Snapchat sajátossága volt, vagy az Instagram Reels-t, amivel a TikTok által indított rövidvideós trendet lovagolja meg a közösségi óriás.

Kapcsolódó
„Kipróbáltam egy appot, és egy csodálatos közösséget kaptam ajándékba”
2021 közösségi médiás őrülete a Clubhouse, amelyen már a magyar közösség is éledezik. XaB, a Magyar Clubhouse Pápa elárulta nekünk, hogyan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik