Belföld

Összezárva M. Richárddal a soroksári futó nő gyilkosa

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Cellatárs lett R. Szilveszter és a Dózsa György úti gázoló.

Együtt raboskodik a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd és a soroksári futó nő megölésével vádolt R. Szilveszter. A Blikk szerint remekül kijönnek egymással, a lapnak Németh Zsolt kriminológus a közös celláról azt mondta, a börtön vezetői nagyon átgondolt és stratégiailag helyes döntést hoztak.

A szakember szerint, mivel fizikailag csaknem azonos adottságúak,

egyikük sem lehet biztos benne, hogy egy összecsapásból ki jönne ki győztesen. Ezt felmérhették, ezért nem packáznak egymással. És mivel két, a börtönt jól ismerő emberről beszélünk, azt is tudják, hogy a rendbontás milyen fegyelmi eljárásokat, megvonásokat vonhat maga után.

Kapcsolódó
Kispályás csalók próbálták visszaszerezni M. Richárd jogosítványát
A vádirat szerint a Dózsa György úti baleset egyik vádlottja bármekkora összeget hajlandó lett volna kifizetni azért, hogy soron kívül visszakapja a vezetői engedélyét.

A békés együttélést R. Szilveszter is megerősítette ügyvédjének. Lichy József szerint védence neki

örömmel újságolta, hogy kivel van egy cellában, (…) az is kiderült, több közös ismerősük is van.

R. Szilveszter tárgyalása jelenleg is tart, eddig egyszer sem tett vallomást, a Blikk egyes forrásai pedig nem zárták ki, M. Richárd társaságában közlékenyebb lesz.

Kapcsolódó
R. Szilveszter nem ismeri be a soroksári gyilkosságot, ő is szeretné tudni, ki ölte meg a futó nőt
Az áldozat a nők megöléséről olvasott. R. Szilveszter a gyilkosságról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik