Belföld

Kispályás csalók próbálták visszaszerezni M. Richárd jogosítványát

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Hétfőn az előkészületi üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken M. Richárd vesztegetési ügye. A Dózsa György úti tragédia miatt első fokon négy év fogházra ítélt férfit videón hallgatták volna ki az ügyben, de az ügyvédje azt kérte, hogy az ő meghallgatására később kerítsenek sort. Ezért mai nap azt a két férfit hallgatták ki, akik azt ígérték M. Richárdnak, hogy pénzért visszaszerzik a bevont jogosítványát. A Telex szerint nemcsak M. Richárdot, de egymást is átverte a két kispályás csaló.

M. Richárd vezetői engedélyét 2016 áprilisban bevonták, amit a férfi csak úgy tudott volna visszaszerezni, ha teljesíti az úgynevezett utánképzési programot. Ennek feltétele volt „egy 6 órás vizsgán való való részvétel, egy számítógépes vizsga feladatsor kitöltése, valamint a forgalmi vizsga letétele. M. Richárd egy közvetítőn keresztül megkereste a harmadrendű vádlottat, K. Bálint Zsoltot, amikor megtudta, hogy „hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumot” tud készíteni, majd személyesen is találkozott a férfival. A vádirat szerint ezen a találkozón M. Richárd azt mondta,

bármekkora összeget hajlandó fizetni azért, hogy a vezetői engedélyét soron kívül, vizsga nélkül visszaszerezhesse.

A férfi ezután közvetítőként fellépve találkozott egy barátjával, Sz. Márton Krisztiánnal, aki – valótlanul – vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó ismerősére hivatkozva azt ígérte, hogy 600 ezer forintért segít neki. M. Richárd a közvetítőn keresztül 300 ezer forintot adott azért, hogy a meg nem nevezett személyek a hivatali kötelességük és a jogszabályi rendelkezések megszegésével járjanak el az érdekében úgy, hogy az előírt kötelezettségeket ne kelljen teljesítenie és a jogosítványát visszaszerezze.

Kapcsolódó
Három és fél év börtönt kértek M. Richárdra korrupciós bűncselekmények miatt
Hivatali vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt állítják bíróság elé a társaival.

A közvetítő 2017 januárjában megjelent a vizsgaközpontban és be is jelentette M. Richárdot a programot lezáró vizsgára a tőle korábban elkért személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával. M. Richárd azonban nem jelent meg a vizsgán, mert a közvetítővel együtt azt hitték, hogy az szükségtelen.

Miután kiderült, hogy Sz. Márton Krisztiánnak semmilyen protekciója sincs a rendőrségen, a harmadrendű vádlott M. Richárd személyes irataival és nevében maga ment el vizsgázni. Többször is próbálkozott, de hiába. Az egyik alkalommal nem vitte magával a személyes okiratokat, kétszer megbukott, egyszer pedig elkésett, ezért nem is engedték vizsgázni.

M. Richárd pár hónappal később, 2017-ben jogosítvány nélkül, a megengedett maximális sebességet túllépve okozott halálos balesetet a Dózsa György úton. A kecskeméti maffiaperből is ismert férfi 135-140 km/óra közötti sebességgel haladt Mercédeszével a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. Ekkor érkezett a kereszteződésbe gépkocsijával N. József, aki szabálytalanul, kis ívben kanyarodott be a szemből érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodni akaró autó az ütközéstől többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba.

Kapcsolódó
Négy év fogházat kapott M. Richárd, megszereztük az eddigi bűnlajstromát
„Mi kell ebben az országban ahhoz, hogy valakit örökre leültessenek?" – kérdezte az elhunyt egyetemista fiú édesapja az ítélet után.

A baleset egyik áldozata egy 37 éves kisgyerekes apuka volt, a másik pedig egy 24 éves egyetemista fiú. A kanyarodó kocsit vezető N. Józsefnek kilyukadt a tüdeje és öt bordája eltört, M. Richárd viszont könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Nem sokkal ezután Sz. Márton Krisztián újabb ajánlattal állt elő. Azt állította, hogy jól ismeri a nyomozást vezető rendőrt, aki újabb 600 ezer forintért hajlandó az eljárást M. Richárd számára kedvező módon befolyásolni. A férfi belement az ajánlatba, de először csak 300 ezer forint előleget volt hajlandó fizetni, és egyúttal kérte a jogosítványa visszaszerzését is. 2017. május 26-án adta át a pénzt, hogy azt továbbítsák a nyomozást vezető rendőrnek, de az megint csak a másodrendű vádlottig jutott.

2017. június 13-án M. Richárd a Mozaik utcánál újabb 300 ezer forintot adott át a harmadrendű vádlottnak, aki még azon a napon az összeget Sz. Mártonnak adta oda, aki azt állította, „rögtön jönni fog egy hölgy, és átadja M. Richárd jogosítványát”. Erre azonban nem került sor, hiszen Sz. Márton nem állt kapcsolatban semmilyen hivatalos személlyel. A harmadrendű vádlottban ekkor tudatosult igazán, hogy őt a másodrendű vádlott átverte. K. Bálint tartott M. Richárdtól, ezért úgy döntött, hogy levizsgázik majd helyette.

A következő hónapban teljesítette is M. Richárd helyett az utánképzést, és ő is jelent meg a vizsgán. M. Richárd azonban a sikeres vizsga ellenére – és az erről tanúskodó valótlan tartalmú igazolás – sem kapta vissza a jogosítványát, mert 2017 szeptemberében újra bevonták a vezetői engedélyét.

Az ügyészség 3 év 6 hónap letöltendő börtönt kért M. Richárdra arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is. A közvetítőre 2 év felfüggesztett börtönt, míg a hivatali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőre négy év börtönt, egymilliós pénzbüntetést és 900 ezres vagyonelkobzást kértek.

A közvetítő mindent beismert, és két év felfüggesztettet kapott. A hivatali kapcsolataira hivatkozó cinkosa azonban nem ismerte be a bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem. Ezért M. Richárdhoz hasonlóan csak a későbbi tárgyalásokon fognak dönteni az ügyében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik