Otthon

Még ültethetők a tavaszi hagymás virágok

Virágágyban, később nyíló évelők között, sziklakertben, sőt még a pázsitban is szépen mutatnak.

Ha szeretnénk, hogy tavasszal csodás színekben pompázzon a kertünk, még nem késő elültetni a hagymás virágokat, írja az Édenkert.

A tulipán, a jácint és a nárcisz hagymáit mást most, ősszel érdemes elültetni, ha szeretnénk, hogy tavasszal virágozzanak.

A szép virágzást a helyes ültetéssel alapozzuk meg. A hagymák helyét készítsük elő ásással, a talaj javításával. Készítsünk kis gödröt a számukra, amihez hagymaültetőt ajánlatos és praktikus használni. A kis hagymákat 5-10 cm mélyen kell elhelyezni. Minél nagyobb a hagyma, annál mélyebbre kerüljön, a tulipán viszont minden esetben csak 8-10 cm-re.

Fotó: Pixabay

Ültetés után a növények hamar kigyökeresednek és a földből ki is bújnak a hajtások. Emiatt nem szabad aggódni, túl fogják élni a zord, téli időjárást.

A tulipánt, jácintot és a nárciszt csoportosan szép ültetni, élénk színeikkel így mutatnak a legjobban. Virágágyban, később nyíló évelők között, sziklakertben, sőt még a pázsitban is szépek. Az utóbbi esetben a hagymások elnyílásáig a gyepet óvatosan kell nyírni.

Kiemelt kép: Pixabay

Korai virágok köszöntik a tavaszt a kertekben
A jobb idő beálltával hamarosan gyönyörködhetünk a színes szirmokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik