Gazdaság

Nemcsak a felesége, de az apja is fizethetné Szijjártó Péter jachtozását

Egy év alatt 100 millió forintot fialt a külügyminiszter apjának műszaki tanácsadó cége, amely állami cégeknek is bedolgozik.

A külügyminiszter soha nem foglalkozott édesapja üzleti ügyeivel, és ezután sem fog.

Ezt közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium arra a kérdésünkre, hogy Szijjártó Péter tudomása szerint édesapja, Szijjártó István cége dolgozik-e állami megbízásokon fő- vagy alvállalkozóként. A kérdés apropóját az adta, hogy a miniszter édesapja, illetve testvére, Szijjártó Sarolta közös tulajdonában lévő Szi-Geo Kft. neve felbukkant a MÁV Zrt. szerződéslistáján. Cégük Rákos „Nulla vágány” kialakítása címen 6,5 millió forintos megbízást kapott nemrég az állami vasúttársaságtól.

Nem ez volt a társaság első hasonló megbízása:

  • 2016-ban, alvállalkozói szerződés keretében 34,1 millióért válogatták a vasbetonaljakat a MÁV Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Kft.-nek,
  • 2014-ben, szintén alvállalkozói szerződéssel 6,59 millió forintért segítettek a vasbetonaljak minősítésre való előkészítésében.

A céget 2011-ben alapították, és az Opten adatai alapján az elmúlt öt évben összesen 350 millió forint nyereséget termelt. A mérnöki tevékenységgel, műszaki tanácsadással foglalkozó Szi-Geo tavaly 281,3 millió forintos forgalom mellett 103,9 millió forint adózott eredményt ért el, és a tulajdonosok beszámolójuk szerint a haszon csaknem teljes összegét, 100 millió forintot ki is vettek osztalékként.

A műszaki tanácsadó cég csaknem 37 százalékos nyereségrátája figyelemre méltó, különösen úgy, hogy mindössze hat fővel működött tavaly, közülük ketten fizikai állományban dolgoztak. Az üzletrészek 80 százalékát jegyzi Szijjártó István, így az osztalék zöme is őt illeti. A fennmaradó 20 százalék Szijjártó Sarolta tulajdonában van.

Szijjártó Sarolta és a kamionsport

A G7 számolt be róla elsőként, hogy a kamionos Európa-bajnokság magyarországi versenyeinek szervezésére létrejött Truck Race Promotion Kft. mágnesként vonzza magához az állami megrendeléseket és támogatásokat, például éppen a külügyminisztérium és háttérintézményeinek hozzájárulásait. Számításaik szerint a támogatások, illetve az egy tanulmányért kapott állami pénz összege elérte a 175 millió forintot. Szijjártó Sarolta 2015-ben kezdte a munkát a cégnél, ebben az évben érkezett az állami Szerencsejáték Zrt. 5 millió forintos szponzorációs szerződése, ami 2018-ban 71 millió forintra rúgott, tavaly pedig ismét 5 millió forinttal szponzorálták a kft.-t. Az idén eddig 20 millió forint közpénz landolt a cégnél a Szerencsejáték Zrt.-nek köszönhetően. Nyilvánosan elérhető adatbázisokban egyébként már nincs nyoma annak, hogy Szijjártó Sarolta részt vesz a cég életében. Korábban a honlapjukon is feltüntették a nevét és pozícióját, a G7 cikkének megjelenését követően azonban az oldal elérhetetlenné vált.

Bár Szijjártó Péter a nyilatkozata szerint elzárkózik édesapja pénzügyeitől, azt sosem tagadta, hogy van átjárás saját gyarapodása és családja pénzügyei között. Sőt szeptember közepén a külügyminiszter a Mészáros Lőrincék érdekeltségében lévő vasútépítő cég, a V-Híd Zrt. ünnepségén tartott beszédében éppen családja szerepét hangsúlyozta a saját egzisztenciájában. Mint mondta, a szülei az előző rendszerben a nehezebb utat választották, vasútipari vállalkozást indítottak, gyakorlatilag mindent kockára tettek, és végül nyertek.

Az eredményt, az ország egyik, korában legjelentősebb magánkézben lévő vasútépítő vállalatát, az ebből fakadó anyagi biztonságot, a nekem, a gyerekeknek, az én gyerekeimnek, az unokáknak adott anyagi biztonságot a magyar média egy jelentős része már megénekelte

– mondta.

Az anyagi biztonság kérdése azért is aktuális, mert bár három hónap telt el azóta, hogy az Átlátszó lefényképezte a Szíjj László jachtján pihenő Szijjártó családot, még mindig nem tudjuk, hogy a tárcavezető miből fizette az utat, ha ugyan fizetett érte. Szijjártó havi 1,9 milliós miniszteri fizetése biztosan nem tesz lehetővé ilyen luxust, és az sem különösebben életszerű, hogy felesége, Szijjártó-Nagy Szilvia több mint félévi munkájának gyümölcsét egy néhány napos hajózásra költse – márpedig a G7 cikke szerint piaci áron több tízmilliós kiadás egy hasonló, egyhetes kiruccanás. Mindazonáltal a miniszter nejének új, belsőépítészeti cége működésének első, töredék évében is komoly tempót diktált tavaly: hét hónap alatt 229 milliós forgalmat bonyolított, ebből 70,6 millió forint haszonként csapódott le.

Családi összefogás

2014-ben Szijjártó és felesége 167 millió forintért vásárolt családi házat Dunakeszin. A tárcavezető „széles körű családi összefogással” magyarázta ezt, hozzátéve, hogy 68 millió forint az ő megtakarításaiból származott, 10-10 milliót felesége és annak szülei adtak, a miniszter szülei pedig 79 millió forinttal járultak hozzá a házvásárláshoz: a fiatalok 45 millió forintot kölcsön kaptak, 34 milliót pedig ajándékba. 2019-es vagyonnyilatkozata szerint a tartozásból 30 millió forint még fennáll.

A versenyszférát kihagyta, de jó befektető

A Népszabadság korábbi cikke szerint azóta, hogy kikerült az iskolapadból, Szijjártó Péter kizárólag a Fidelitas és a Fidesz politikusaként, önkormányzati és parlamenti képviselőként, kormányzati tisztségviselőként kereste a kenyerét. 2002-ben 5,2 millió forint megtakarítással érkezett a politikába, 2014-re pedig már százmilliós vagyon fölött rendelkezett, miközben cégtulajdona nincs és nem is volt, a magánszférában soha nem dolgozott. 2014-ben az ellenzék vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett ellene, mivel előző évi vagyonbevallása szerint az évi bruttó 14,7 (azaz nettó 10) millió forintos jövedelméből 16 millió forintot tudott félretenni. Szijjártó szóvivője ezt a jól fialó befektetésekkel magyarázta, a lap szerint azonban nem életszerű 30 százalékos hozamot realizálni. Ráadásul politikusi pályafutása alatt úgy gyarapodott a félretett pénze, hogy Balatonedericsen folyamatosan fejlesztgette hétvégi házát.

Ugyancsak Szijjártó Péter szülei segítettek, amikor Szijjártó-Nagy Szilvia vállalkozásba fogott. A miniszter felesége 2017-ben másodmagával indította el a Varázshíd Rental Kft.-t, amely saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadásával, üzemeltetésével és építményüzemeltetéssel foglalkozik. 2018-ban meg is vásároltak ugyancsak Dunakeszin egy 556 négyzetméteres ingatlant, amely a hirdetés szerint 125 millió forintba kerülhetett. A 40 milliós jelzálog mellé Szijjártó István is beszállt, de hogy mennyivel, azt a külügyi tárca sajtóosztálya nem árulta el. Azt azonban igen, hogy

a vállalkozás beindításában Szijjártó Péter édesapja segített, és ez a családban természetesnek számít.

De miből?

Szijjártó István sokáig a tulajdonosa és vezetője volt az 1991-ben többedmagával alapított győri Vasútépítők Pályatervező, Kivitelező és Iparvágány-fenntartó Kft.-nek, a Népszabadság cikke szerint szépen szerepeltek a közbeszerzéseken, 2009-ben már 3,51 milliárd forint árbevételt értek el. 2010-ben azonban a Gazdasági Versenyhivatal kartellezés miatt elővette a céget, négy másikkal együtt. Míg azonban a többi részt vevőre a hatóság összesen 7,1 milliárd forint bírságot szabott ki, Szijjártó István cége megúszta az összejátszást: az eljárás során együttműködött a GVH-val, azaz „feldobta” a kartellben résztvevő társait.

A GVH vizsgálata szerint az öt cég 2004-2005-ben a magyarországi vasútvonalak, vasúti vonalszakaszok felújítására, átépítésére, rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárások kapcsán előzetesen megállapodott a piac felosztásáról, és egyes esetekben a győztes személyéről. Ekkoriban Szijjártó István a Vasútépítőkben nemcsak résztulajdonos volt, hanem ő irányította a céget.

Szijjártó István 2010 júniusában távozott az ügyvezetői székből, bár 2012-ig résztulajdona megmaradt a társaságban az általa képviselt tulajdonközösségen keresztül. A társaság tulajdonosa a Wiebe Hungaria Vasútépítő Kft. lett, amely a német Wiebe International GmbH érdekeltsége. Szijjártó Istvánnak már évek óta nincsen a cégjegyzékben fellelhető kapcsolata a Vasútépítőkkel, piaci hírek szerint azonban nem szakadt el minden szál. A kívülállók számára annyi látszik, hogy Szijjártó István 2011-ben alapított Szi-Geo Kft. nevű cége most is egy tető alatt dolgozik a Vasútépítőkkel, Győrben ugyanabban a házban székelnek, és mindkét cég igen sikeres.

A Vasútépítők Kft. és a Szi-Geo Kft. cégtáblája Győrben:

A Vasútépítők tavaly az Opten adatbázisa szerint már 14 milliárdos nettó bevételt ért el, és 619 millió forint adózott eredménynek örülhetett. Szépen szerepel a közbeszerzéseken is, alkalmanként a Mészáros családdal közös projekteken dolgozik, például Homlok Zsolt cégével, a Vasútvillamosító Kft.-vel közösen zsebelték be a NIF Zrt. európai uniós forrásból finanszírozott megbízását: Mészáros Lőrinc vejének cégével együtt több mint 23 milliárd forintért villamosították a Mezőzombor–Sátoraljaújhely vasúti vonalszakaszt. Egyik alvállalkozójuk, illetve erőforrást nyújtó szervezetük Mészáros vasúti cége, az R-Kord Kft. volt.

A Szijjártó István cégét átvevő Wiebe cégcsoport nem maradt ki Magyarország egyik legnagyobb vasúti fejlesztéséből sem, amelyben Mészáros Lőrinc cégei és Homlok Zsolt vállalkozása mellett ők is alvállalkozóként vettek részt. A Vasútépítők befért a gigantikus, több mint 2 milliárd dollár költségűre tervezett Budapest–Belgrád vasútépítési projektbe is Mészárosék alvállalkozói közé.

A közpénzes megbízásokról, illetve Szijjártó Péter jachtozásának esetleges finanszírozásáról a Szi-Geo Kft.-n keresztül megkérdeztük Szijjártó Istvánt is, de levelünkre nem érkezett válasz.

Kiemelt kép: Atilgan Ozdil / Anadolu Agency / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik