Forma-1

Még pontja sincs, mégis Lewis Hamilton mellé követelik

George Russell versenyről versenyre bizonyítja, hogy generációjának egyik legtehetségesebb tagja. A szerencse mégsem pártol mellé, hiába volt gyorsabb minden Forma-1-es időmérőjén aktuális csapattársánál, hiába verekszi be magát gyakran a Q2-be az egyik, ha nem a legrosszabb autóval, még nem sikerült pontot szereznie a világbajnokságon. Csak idő kérdése, hogy végre versenyképes kocsiban bizonyíthasson.

Luca Badoer, Charles Pic, Max Chilton, Brett Lunger és Toranosuke Takagi. Már csak ők azok a pilóták, akik több futamon vettek részt a Formula-1-ben pontszerzés nélkül, mint George Russell, a Williams Racing 22 éves versenyzője. Ha valaki csak a 31 nagydíjon megszerzett nulla pontot hallja, biztosan megkérdezi, mit keres még mindig egy ilyen tehetségtelen pilóta a rajtrácson. Aki azonban látta is versenyezni a fiatal brit srácot, inkább azt nem érti, hogyhogy nem kapott még ülést egy normális autóban.

Russell csak a második évét tölti a sorozatban, mégis egyértelműen ő lett a csapata első számú pilótája. Amikor Robert Kubica 2019-ben visszatért a Forma-1-be, hogy a csapattársa legyen, szinte végig a brit mögé szorult. A lengyel pilóta Franciaországban, Németországban és Szingapúrban tudta csak futamon megelőzni Russellt, az már a sportág érdekessége, hogy így is előbb végzett összetettben. Az őrült Német Nagydíjnak hála Kubica tizedik helyével egy pontot behúzott, amivel nem lett teljesen utolsó a vébén – a hockenheimi máig a Williams utolsó pontja.

Idén új csapattársat kapott, de az időmérőkön eddig laposra verte a kanadai Nicholas Latifit. Mindketten végeztek már 11. helyen a szezonban, azaz épphogy lemaradtak a pontszerzésről, de Russell az időmérőkön egyértelműen jobb, 10 futamból hatszor bejutott a Q2-be, ami igazán szép teljesítmény a mezőny leggyengébb autójával. A múltját és a jelenét elnézve csak idő kérdése, hogy jobb csapathoz szerződjön.

Kimi Räikkönent kérdezték, nem lehet nevetés nélkül kibírni a válaszát
A finn, mint mindig, most is tökéletesen reagált.

Született őstehetség

George Russell King’s Lynnben született, Norfolkban, és mindössze hétévesen már gokartozott, a bátyja, Benjamin nyomdokaiba lépve. Azonnal ráérzett a vezetésre, de ami talán a legfontosabb, hogy nagyon élvezte is. Kisvártatva beindult a versenyzői pályafutása is, 2009-ben nyerte első kupáját, 2012-ig összesen 6 bajnoki címet ünnepelhetett.

A gokartozás nagyon letisztult módja a versenyzésnek. Nincsen leszorító erő, nyomás, felhajtás, csak versenyzés. Az emberek sokszor nem értik, mekkora fizikai terhelést jelent a Forma-1. Egy-egy kanyarban olyan érzés, mintha ötven kiló nehezedne a nyakadra, nagyon megterhelő fizikai és szellemi kihívás. A gokart ennél jóval egyszerűbb

– emlékezett vissza a kezdetekre Russell a Forma-1 róla szóló dokumentumfilmjében.

Csak idők kérdése volt, mikor kap lehetőséget egy formaautóban, erre már 2014-ben, vagyis 12 évesen esélyt kapott. A brit tehetség élt is a lehetőséggel, első évében bajnoki címet nyert a BRDC Formula-4 bajnokságon. Következő évben már a Formula-3 Európa-bajnokságán találta magát, ahol a nyitóversenyt megnyerte Silvertsone-ban, olyan pilótákat megelőzve, mint Charles Leclerc és Antonio Giovinazzi.

Russell két év alatt 63 versenyen 13-szor állhatott a dobogóra a sorozatban, előbb hatodik, majd harmadik helyen végzett összetettben. A rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményének hála 2017-ben szerződést kötött vele a Mercedes Forma-1-es csapata.

Első évében a GP3-ban versenyzett, mellette a Mercedes és a Force India tesztpilótája volt, ám miután a GP3-as bajnokságot megnyerte az ART Grand Prix pilótájaként, a következő évben már a csapat Forma-2-es autójába ültették. Russell itt is remekelt, 24 futamból hetet megnyerve lett újra bajnok, így aztán nem lepődött meg senki, amikor már arról szóltak a hírek, hogy 2019-ben a legjobbak között is szóhoz juthat.

Emlékszem, odajött hozzám, és világosan felvázolta, miért érdemes őt választanom. Nagyon meggyőző volt, ilyet egyik újonc sem csinált még korábban

– idézte föl az első találkozást Claire Williams, a névadó Sir Frank Williams lánya, egyben az istálló akkori csapatfőnöke.

Russell ugyanis mindent elkövetett annak érdekében, hogy esélyt kapjon. Hétéves kora óta elszántan harcolt azért, hogy a világ legjobb húsz autója közül egyet ő vezessen, és ha már odáig eljutott, hogy az egyik F1-es csapatnál fölmerült a neve, el akarta mondani az elképzeléseit. Ez a határozottság, a nyitottság és persze a ragyogó eredménysor meggyőzte a Williams vezetőit, és 2019-ben az álom beteljesült, Kubica mellett Russell bemutatkozhatott a Forma-1-ben.

Nem tört össze a nyomás alatt

Bekerülni a világ leggyorsabb autóverseny-bajnokságába egy dolog, ott maradni már egészen más. Russell saját bevallása szerint is nehezen birkózott meg a hirtelen jött figyelemmel. Egészen 2019-ig csak egy srác volt a sok közül, aki imádta az autóversenyt, a Williams autójába ülve azonban egy olyan világhírű pilóta, akire milliók figyelnek.

Fura érzés, mintha minden pillanatban lenne valaki, aki beszélni akar veled. Folyamatosan készen kell állni egy válasszal, állandóan rivaldafényben vagy, és mindig akad egy mikrofon, amit az orrod alá dugnak. Elképesztő, mennyi időt kell tölteni versenyeken kívül is eseményeken, sajtótájékoztatókon, interjúkon

– ismerte el Russell.

Ehhez pedig társult egy borzalmas autó. A tavalyi szezon elején világossá vált, hogy a Williams lesz a tíz csapat közül a legrosszabb. Egy olyan istállónál vezetni, ahol rendre egyedül a csapattársaddal vagy versenyben, eléggé demoralizáló. Ráadásul Russell hiába nyomta le hétről hétre Kubicát, az egyetlen pontot mégis a lengyel nyerte a csapatnak, így egyedüli nullapontos pilótaként Russell lett az utolsó a világbajnokságon. Az újonc versenyző viszont rendkívül éretten állt a feladathoz, nem foglalkozott a körülményekkel és nem kesergett az autó miatt. Csak az számított, hogy ő a legjobbját nyújtsa és a csapatot segítse.

„Mindig remekül kezelte a média érdeklődését. Szerintem az a különleges benne, hogy a kamerák előtt is teljesen úgy viselkedik, mint az autóban, vagy ha négyszemközt beszéltek. Mindig magát adja, semmi póz vagy külső szerep nincs benne. Kiváló a kapcsolata a mérnökökkel is, gondosan ügyel rá, hogy a lehető legpontosabban fogalmazzon minden visszajelzéskor. A srác csak 21 éves volt, de ahogyan tavaly kezelte ezt az egész helyzetet, tudtuk, hogy alkalmas a feladatra” – foglalta össze Claire Williams.

Alkalmassága nem csak a gyors és precíz visszajelzésekben vagy a maximumra törekedő hozzáállásában mutatkozott meg, hanem a pályán nyújtott teljesítményében is. Első évében az összes időmérőn Kubica előtt végzett, ahogyan idén Latifit is rendre maga mögé utasította, vagyis

George Russellt még nem győzte le egyszer sem aktuális csapattársa a Forma-1 időmérőjén.

Bottas napjai meg vannak számlálva?

A koronavírus-járvány alaposan felborította a Forma-1-es csapatok terveit. Nem csak az aerodinamikai szabályváltoztatások elcsúsztatásával, hanem a büdzsék tervezésével és persze a nézők kizárásával, a jókora bevételkieséssel is. A Mercedesnél állítólag teljesen arra rendezkedtek be előzetesen, hogy a 2017 óta folyamatosan Lewis Hamilton mögé szoruló Valtteri Bottas helyét 2021-ben Russell veheti át. Csakhogy a Williams ragaszkodik a brit tehetséghez, és egyszerűen nem engedte el Russellt, a csapat bejelentette, hogy 2021-ben is a Russell, Latifi páros ül majd a volán mögött, miközben Bottas is jól kezdte a 2020-as szezont, az első két futam után első helyen állt a finn versenyző.

A jó kezdésnek hála Toto Wolffék 2021-re is szerződtették Bottast, ezért jövőre nem várható változás, a kérdés inkább az, mi lesz majd 2022-ben, amikor lejárt Russell szerződése a Williamsnél.

Bottas már 31 éves, és bár van egy-egy kiugró versenye, jelenleg csak másodhegedűs lehet Lewis Hamilton mögött, túlzott óvatossága miatt egyre kevésbé tűnik reálisnak, hogy letaszítsa a trónról a címvédőt. Russell érkezése felrázhatná egy kicsit a házi versenyt, ráadásul a 22 éves tehetség éppen a kiegyensúlyozottságával hívta föl magára a figyelmet a pályafutása során. A rajongók is nagyon szeretnék a fiatal, szerény, de kétségtelenül ügyes fiatalt a Mercedesnél látni, szinte mindenhol olvasni a kommenteket arról, mikor adnak már esélyt Russellnek.

Másfelől viszont az is fogós kérdés, van-e igény arra, hogy Lewis Hamiltont nehezebb helyzetbe hozzák. Egyes pilóták jobban teljesítenek akkor, ha éles verseny folyik a győzelemért, másokat inkább az nyugtat meg, ha egyértelmű a hierarchia, mint a Mercedesnél. Intő jelnek ráadásul ott az ominózus 2016-os spanyolországi eset, amikor Lewis Hamilton úgy csapódott neki Nico Rosbergnek, hogy mindketten kiestek.

Elégedettek vagyunk a párosunkkal, Valtteri és Lewis is remekül teljesít, jól kijönnek egymással, ez fontos a csapat szempontjából. Ennek ellenére mindig előre tekintünk, George jövője a Mercedeshez kötődik

mondta Wolff a brit pilótáról júliusban.

Russellnek így egyelőre nem lehet más célja, mint az, hogy megszerezze első világbajnoki pontját a Williamsszel. Most még a rajtrács leghosszabb ideje pont nélkül álló pilótája, de év végéig még hét futam áll rendelkezésére, hogy ezen változtasson. Ha mégsem jönne össze idén, akkor 38 pont nélküli futammal Badoer 51 és Pic 39 versenyből álló negatív csúcsa mögött a harmadik helyre kerül majd.

Mégsem erre emlékszünk majd az elmúlt két évből Russell kapcsán, sokkal inkább arra, hány tehetséges pilóta fog még abszolút versenyképtelen autóban kallódni, míg végül igazi esélyt kap – ha egyáltalán kap.

Kiemelt kép: FIA / xpbimages.com / XPB Images / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik