Augusztusban jelentette be a kormány, hogy a koronavírus miatt nehéz helyzetben lévő zenekarok, előadóművészek megsegítésére 5,3 milliárd forint állami pénzből raktárkoncerteket szerveznek. A fellépők olyan művészek, akiknek nagy kiesést jelent, hogy az idén elmaradnak a fesztiválok, koncertek. A megvalósításról korábban annyit lehetett tudni, hogy a koncerteket a járványra tekintettel nézők nélkül, az állami Antenna Hungária Zrt. által kijelölt helyszíneken rögzítik, majd utómunkálatokat követően szeptembertől teszik elérhetővé.
Hogy a nagyvonalú állami keretből pontosan mekkora összeg jut a zenészekhez, arról egyelőre nincs adat, a fellépők egyedileg tárgyaltak a program gazdájaként kijelölt Magyar Turisztikai Ügynökséggel. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő augusztus elején arról beszélt, hogy a résztvevők „profi gázsit” remélhetnek, és legalább 150 koncertet hoznak tető alá a program keretében.
A kormányrendelet szerint az 5,3 milliárd forintból 800 millió forint jut a cigányzenészek támogatására. Emellett a híradásokból tudható, hogy:
- 600 milliós keretet állapítottak meg a fesztiválozós zenakaroknak. A száz felkért előadó kiválasztását Lobenwein Norbertre bízták, a Volt és a Strand fesztiválok főszervezője a folyamatba több nagy fesztivál szakembereit bevonta. A zenekarok maximális díjazása 15 millió forint, összesen 100 zenekart kértek fel a részvételre, és 90 név már ismert a fellépők közül.
- Az „élő legendák” kategória anyagi mozgásteréről egyelőre nincs hír, a koordinációt a Lángoló Gitárok cikke szerint a koncertszervezőként ismert Rózsa Istvánra bízták. Az üzletember cége többször kapott közpénzes támogatást, örülhetett Balog Zoltán döntése nyomán és a Szerencsejáték Zrt. is szponzorálta.
Segít a tisztánlátásban az a 24.hu birtokába jutott szerződés (.pdf-ben itt találja), amely szerint az Antenna Hungária Zrt. nettó 3,56 milliárd (bruttó 4,5 milliárd) forintos keretszerződést kötött az MTÜ-vel a raktárkoncertek kommunikációs és rendezvényszervezési feladataira. (Mivel keretszerződésről van szó, a végső ár még nem biztos, egyelőre annyi tudható, hogy a turisztikai ügynökség a keretösszeg 70 százalékát, nettó 2,49 milliárd forintot mindenképpen elkölt az Antenna Hungáriánál.) A bruttó 4,5 milliárdos szerződés a cigányzenészeknek szánt 800 millió forinttal a teljes támogatási összeget lefedi, így valószínűsíthető, hogy az Antenna Hungárián keresztül fizetik ki a fesztiválozó zenekarokat és az élő legendák koncertjeit is. Utóbbiak javadalmazásáról közelebbit nem tudni, de ha az élő legendák esetében is a cigányzenészeknek szánt 800 millió forinttal számolunk, akkor a zenekarokra, zenészekre összesen 2,2 milliárd forintot költ az állam, míg a rendezvényszervezésre, lebonyolításra és közvetítésre ennél többet, 3,1 milliárd forintot. (Így számolt korábban a Lángoló Gitárok nevű zenei szaklap is.)
És ez az összeg nem áll meg az Antenna Hungáriánál.
Tavaly nyáron az Antenna Hungária új szereplőként jelent meg az állami presztízsköltések piacán. Míg korábban az állami kommunikációs és rendezvényszervezési megbízásokat jellemzően egyetlen nagy keretszerződésből bonyolították, tavaly a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal leválasztotta a rendezvényszervezési feladatokat, így a kommunikációra és a rendezvényszervezésre külön-külön is tízmilliárdos büdzsét biztosítottak. Az elmúlt évekhez hasonlóan a kommunikációs megbízások a plakátkampányokkal ismertté vált Balásy Gyula cégeihez kerültek, a rendezvényszervezésre kiírt közbeszerzés azonban meglepetés-befutót hozott.
Az állami rendezvényszervezési feladatokra kiírt 30 milliárd forintos keretmegbízást ugyanis az állami telekommunikációs cég, az Antenna Hungária vitte el, amelynek tevékenységi körei között rendezvényszervezésre utaló tevékenység nem szerepelt a megbízás elnyerése idején. Alvállalkozói között viszont régi ismerősök nevei köszöntek vissza:
- munkához jutott Balásy két, a plakátkampányos megbízások miatt is ismert cége, a Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft.,
- ugyancsak alvállalkozóként jelent meg egy másik Balásy-érdekeltség, a rendezvényszervezéssel foglalkozó Moonlight Event Kft.,
- a biztonsági feladatokért felelős alvállalkozó pedig a kormány kedvenc őrző-védő cégeként ismert Valton lett, amelynek kisebbségi tulajdonosa Sarka Kata bulvárszereplő férje, az egykori Rogán-házaspár ügyei környékén gyakran felbukkanó Bessenyei István.
A 30 milliárdos keret része a raktárkoncert-szervezés is. A fenti alvállalkozók közül Balásyék itt is besegítenek, nem is titkolva, hogy részt vesznek a lebonyolításban:
A hamarosan induló Raktárkoncert koncertsorozat megvalósításán dolgozunk, az előkészületek már nagyban folynak….
Közzétette: Lounge Group – 2020. augusztus 24., hétfő
A felkért zenekarok közül többen is nagyvonalú gesztusokat tettek: Fluor és Diaz a teljes fizetségüket a háttérstábjuknak ajánlották fel, a Recorder cikke szerint Ohnody, azaz Hegyi Dóri a támogatás egy részét a Fábián Juli Emlékalapítványnak ajánlja fel, akik „a hozzájuk befolyó pénzt a legjobban rászoruló zenei háttérdolgozók közt osztják szét”, illetve a Mongooz And The Magnet zenekarnak, amely nem került fel a százas listára, ellenben sok bel- és külföldi koncertet le kellett mondania a járványhelyzetben. Az AWS a stábtagoknak, valamint három baráti zenekarnak, a szintén segítségre szoruló Kiesnek, Tieansennek és a Down For Whatevernek is ad a támogatásból, a Lazarvs pedig a Stubbornnal és a Southern Oracle-lel osztja meg a bevételt.
A fellépők között van Ákos is, aki miután az állami Szerencsejáték Zrt.-től 40 millió forintos szponzori támogatást kapott, a tévében arról beszélt: ízléstelennek tartja, amikor az előadóművészek nyafognak a járvány miatt elmaradó fellépéseikről.
Kiemelt kép: Neményi Márton /24.hu