Kultúra

Fluor és Diaz raktárkoncertes gázsiját a háttérstáb kapja meg

Úgy gondolják, nekik nagyobb szükségük van rá.

A Wellhello is fellép a kormány által nemrégiben kihirdetett raktárkoncerteken, Fluor és Diaz azonban nem tervez pénzt keresni a bulival: gázsijukat inkább felajánlották a háttérben dolgozó kollégáiknak, akiknek nagyobb szükségük van erre a bevételre. Erről Tóth Gergely, a Supermanagement koncertszervező és menedzsercég munkatársa beszélt a Kreatívnak a készülő raktárkoncertekről szóló cikkben. Elmondása szerint a raktárkoncertek ötletét alapvetően üdvözölték a zeneipar dolgozói, hisz mindenkinek nagy szüksége van a mentőövre, ám a részletekben egyelőre sok a tisztázatlan kérdés, ami a szervezés jelenlegi állapotában normális.

Tóth elmondása szerint a fellépések gázsiját úgy igyekeznek kialakítani, hogy az több fesztiválos fellépésből befolyó összegnek feleljen meg, nagyjából ötszörös szorzóval, arányosítva ahhoz, hogy mekkora zenekarról van szó – értve ez alatt azt, hogy mekkora a zenekar várható közönsége.

A háttéripari gázsi a zenekar méretétől függ. Egy nagyobb zenekarnál dolgozó technikus háromszor annyit kereshet, mint egy kicsinél dolgozó. Nagyok például már azok, akik meg tudják tölteni a 10 ezer fős Budapest Parkot. Mivel a jegybevétel x százalékát megkapják, nagyobb a gázsi is

– mondta el Tóth Gergely. A Supermanagement zenekarainak gázsija így 3-4 milliótól 15 millió forintig terjedhet, ez utóbbi egyébként a kiosztható támogatás maximuma is. Hogy hogyan oszlik majd el ez a pénz, az egyelőre még ötletelés tárgya, a cél, hogy a zenekarok hosszú távú túlélését biztosítani tudják ezekkel a pénzekkel. A raktárkoncertek helyszíne egyelőre ismeretlen, csak pletykák keringenek róla, felmerült az MTVA székháza (sok szerencsét kívánunk mindenkinek eljutni a Kunigunda utcába…) és az Antenna Hungária raktára is, de egyelőre még semmi sem biztos. Az sincs még tisztázva, hogy a technikát ki biztosítja majd: annak idején Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta, hogy ez az Antenna Hungária dolga lesz, ami jelentheti azt is, hogy a hang-, fény- és színpadtechnikai szolgáltatók kimaradnak a lebonyolításból, így a támogatásból is, ami ezeknek a cégeknek is komoly érvágás lenne, hisz jelenleg ők is munka nélkül vannak.

Kiemelt kép: Nyikos Péter / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik