Belföld

Fideszes belháború: egykori pénzosztó fordult Simonka ellen, ő visszatámad

Simonka György cégének egyik vezetője volt, és az uniós támogatások rohamtempójú szétszórásában is részt vett Ruck Márton, aki most kizáratná a Fideszből a költségvetési csalással vádolt dél-békési országgyűlési képviselőt.

Ruck Márton (…) tevékenységével kapcsolatban én még nem tettem vallomást, majd októberben, amikor elkezdődik végre az érdemi tárgyalás, akkor fogok. Útravalóul, jó tanácsként: Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol!

üzente Simonka György, miután Ruck, a Fidesz medgyesegyházai csoportelnöke a kizárását kezdeményezte a kormánypártból.

Hogy a többi között költségvetési csalással vádolt, nyolc és fél év börtönnel fenyegetett országgyűlési képviselő milyen terhelő információkkal rendelkezik párttársáról, azt nem tudni, mindenesetre októberben az ő és 32 társának büntetőpere kezdődik, ennek vádlottjai között pedig Ruck Márton nem szerepel. Kétségtelen ugyanakkor, hogy Simonka és a kizárását kezdeményező politikus sokat tudhat egymásról, mivel Ruck egy időben igen közelről szemlélte Simonkáék üzelmeit.

A Magyar Nemzet korábbi cikke szerint Ruck a fejlesztési igazgatója volt Simonka ma már felszámolás alatt álló cégének. Szintén a napilap írt arról 2017 nyarán, hogy Békés megyében 18,3 milliárd forintnyi brüsszeli pénz szétosztásáról döntöttek a Terület- és településfejlesztési operatív program részeként. A megyei önkormányzat területfejlesztési bizottságának szocialista tagja szerint a testület egy nap alatt bírálta el a kérelmeket, azaz „több mint négyszáz pályázatról döntött vakon”. A bizottság elnöke Ruck Márton volt, aki a napilapnak akkor azt mondta, szerinte nem összeférhetetlen, hogy ő döntött a Simonka körébe tartozó pályázatokról, ugyanis évekkel azelőtt volt tisztségviselő a fideszes politikus cégében.

A Top-pályázatok révén kapott 250 millió forintot egy pusztaottlakai kerékpároscentrum létesítésére egy olyan egyesület, amelynek elnöke Simonka üzlettársa, aki a politikushoz köthető cégek többségében is tulajdonos. A korábban Simonka által vezetett, 370 lakosú falu vadasparkjának „élményközpontúvá” alakítására 600 millió forint jutott, a község ipari parkját 450 millióból fejleszthették , és csaknem félmilliárd forint jutott egy másik iparipark-beruházásra egy szintén Simonkához köthető társaságnak a közeli Medgyesegyházán. Ezek az ügyek azonban, mint beszámoltunk róla, nem részei a Simonka elleni vádemelésnek – így különösen érdekes az, ha Simonka esetleg ezekről szeretne részletekkel szolgálni az októberi tárgyalásán. Kivált, hogy a beruházásokból tavalyi riportunk szerint jóformán semmi nem lett, a negyedmilliárdos kerékpáros központnál egy kapavágás sem történt, a vadasparkban pedig csak néhány állat sütkérezik:

Hemzseg a szellemberuházásoktól Simonka faluja, a hatóságok csak nézik
Olyan uniós százmilliók útját követtük Pusztaottlakára, amiknek a sorsa nem szerepel a fideszes politikus elleni vádemelésben.

A képviselő mindenesetre a múlt heti Facebook-bejegyzésében azt írta, a Ruck Mártonhoz és utódjához, Kraller József medgyesegyházi fideszes polgármesterhez tartozó körök „óriási pénzeket kerestek a Dél-Békésben megvalósuló fejlesztéseken”, de nekik ez sem volt elég, „ezért átálltak a Galló Ferenc által irányított, Jobbik-DK összefogás zsoldosának, és ebből a csapatból próbálnak meg most újból mindent kizsigerelni”. (Galló a többi említetthez hasonlóan Simonka belső köréhez tartozott, Medgyesbodzás alpolgármestere volt, de miután a Magyar Narancs cikke szerint szembefordult az országgyűlési képviselővel, leváltották.)

Tény, hogy Ruck nemrégiben fordult szembe egykori munkaadójával: a Magyar Narancs még másfél éve is Simonka embereként emlegette, amikor az ellenzék a parlamenti képviselő kabinetfőnökével együtt őt is megpróbálta visszahívni a megyei közgyűlésből, mondván mindkettő – az akkoriban még csak meggyanúsított – Simonka „hűbéresének számít”.

Ruck annyit válaszolt Simonkának, hogy ha a megvádolt politikus a vallomástételkor hazugságvizsgálatnak veti alá magát, ezt ő is megteszi. Egyúttal megjegyezte,

ha Simonka koncepciósnak tartja az ellene folyó büntetőeljárást, vajon milyen terhelő adatokkal szolgál majd másokról?

Igaz, a csoportelnök kizárási indítványa is tartalmaz különlegességeket. Ruck megállapítja, hogy Simonka tevékenysége rendkívüli módon erodálta a dél-békési Fideszt, és veszélyezteti a 2022-es választási eredményt, az érdekköre által menedzselt pályázatok szabálytalanságai miatt pedig az önkormányzatoknak máris 700 millió forintos visszafizetési kötelezettsége keletkezett. Ráadásul az ellene folyó büntetőeljárás tényéről nem tájékoztatta a választókerületi tanácsot. Ruck Márton azonban azt is megemlíti, hogy Simonkának „a független ügyészséget elfogultsággal vádoló, koncepciós perre utaló mondatai súlyosan sértik a Fidesz érdekeit, illetve jó hírét”. Ez a mondat azonban mintha épp összemosná az ügyészséget a Fidesz érdekeivel – miközben valóban megmosolyogtató, hogy egy hivatalban lévő kormánypárti képviselő koncepciós eljárás áldozatának tartja magát.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik