Közélet

Októberben kezdődik Simonka György büntetőpere

Október 13-án kezdődik Simonka György büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken – értesült a Magyar Narancs. A fideszes országgyűlési képviselőt és társait bűnszövetkezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással, sikkasztással és okirat-hamisítással vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádirat szerint a termelési és értékesítési szövetkezet összefüggő kárértéke eléri az 1,4 milliárd forintot.

A januárban lezajlott előkészítő tárgyalás után ősszel a büntetőper érdemi része jön, egyelőre október végéig bezárólag heti három, azaz összesen kilenc tárgyalási napot tűztek ki. A Narancs azt írja, hogy a harmadrendű vádlottat, vagyis Simonkát, valamint korábbi üzlettársát, Kékessy Mihályt, illetve Simonka feleségét és unokahúgát az első nap fogják meghallgatni.

Nagy bajban Simonka: a felszámolók beismerték, megvesztegették őket
Szorul a hurok a fideszes képviselő nyaka körül, nyolc vádlott tett beismerő vallomást, négy esetben a törvényszék jóváhagyta az egyezséget, amit az ügyészséggel kötöttek.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.