Nálunk is kapható már hazai és import gesztenye egyaránt. De magunk is szedhetünk, csak vigyázzunk, mert csakis a szelídgesztenye alkalmas az emberi fogyasztásra. Ügyeljünk a tárolására is, mert a gesztenye hamar kiszárad, és úgy már ehetetlen lesz. A gesztenye frissességét úgy a legegyszerűbb ellenőrizni, hogy vizet teszünk egy nagyobb tálba, és egyszerűen beledobjuk őket. Amelyik nem süllyed el, azt egyenesen dobjuk a kukába.
Sülve-főve gesztenye
Leginkább sütve vagy püré formájában szoktuk enni, de a gesztenyét is elég változatosan el lehet készíteni. Lehet belőle például krémleves, sült húsok tölteléke, sütemény, salátákba is tehetjük, de sokan mézet, lekvárt vagy sört készítenek belőle.
Leveleit és magjának héját előszeretettel használják szépségápolási termékek és fényvédő szerek alapanyagaként is. Az eszcin egészségünk mellett szépségünkre is pozitívan hat, mert csökkenti a narancsbőrt.
Mivel a plazmaproteinhez kötődő eszcin más gyógyszerek megkötését akadályozhatja, vadgesztenyelevélből készült teát vese- és májbetegségek esetén, valamint várandósság és szoptatás ideje alatt ne fogyasszunk!
Ha szeretné tudni, milyen jótékony hatásai vannak, kattintson ide.
Forrás: A csodálatos gesztenye (Vitaminsziget)