Gazdaság

Közpénzmilliárdokat ölnek a Samsung-gyár területébe, miután elvették azt a gödi önkormányzattól

Miután a kormány pénteken a veszélyhelyzetre hivatkozva elvette az ellenzéki vezetésű Gödtől a Samsung-gyár területét, majd az ezzel járó adóztatási jogokkal együtt a fideszes többségű Pest Megyei Önkormányzatnak adta, most 42 milliárdos infrastrukturális fejlesztéseket rendelt el rajta, hogy előkészítse a dél-koreai vállalat terjeszkedését — írta meg a 444.hu.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a település momentumos polgármestere, Balogh Csaba veszélyes anyagokról kért információt azelőtt, hogy a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította a területet. Ez azért fontos kérdés, mert a Samsung az eddigi közel 40 hektáros terület mellett még egy 80 hektárnyi területet is beépítene, azonban a helyieknek a kormány döntése miatt már nincs beleszólásuk a változtatásokba.

A polgármester veszélyes anyagokról akart információt, mire elvették a várostól az ipari parkot és a milliárdos adóbevételt
Az Alkotmánybírósághoz fordul Göd ellenzéki polgármestere, amiért az állam a veszélyhelyzetre hivatkozva elvette a település útjait és a Samsung-gyártól származó milliárdos adóbevételét. A kormány nem először próbálkozik a helyi önkormányzatok visszaszorításával és a befektetések hasznának besöprésével sem, de most minden eddiginél tovább ment.

A kormány szerdán megjelent határozata szerint az állam a gödi ipari park területén 7,1 milliárd forinttal támogatja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. A rendelet melléklete szerint ebben szerepel:

  •  az új gödi csomópont kialakítása, vagyis az M2-es autóút 26+692 km szelvényben új félcsomópont létrehozása;
  • új felüljáró építése az M2-es autóút felett;
  • az  északi út megépítése, vagyis az M2-es autóút meglévő gödi csomópontja és az iparterület közötti közvetlen útkapcsolat kialakítása;
  • a déli út megépítése, vagyis új közúti kapcsolat létesítése az új gödi csomópont és Göd város településközpontja között, kerékpáros kapcsolatok kialakításával,
  • a déli út és a 2113. jelű összekötő út között új útkapcsolat kialakítása (második feltáró út)
  • a déli út és az iparterület közötti útkapcsolat kialakítása (nyugati út).

Ezen felül a terület energiaellátásához kapcsolódó infrastruktúra fejlesztéséhez 22,5 milliárd forintot biztosít a kormány. Az iparterület gázellátáshoz kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésére pedig még 415 milliót költ az állam, a vízközmű hálózatot pedig 11,9 milliárdból fejlesztik a következő két évben. Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán arról beszélt, hogy a Samsung-gyár fejlesztése 400-500 milliárd forintba kerül.

Kiemelt kép: Mónus Márton /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik