A világjárványt okozó új koronavírussal kapcsolatos kutatási eredmények a média közvetítésével rekordsebességgel jutnak el a közvéleményhez, ami jelen helyzetben rendkívül előnyös. Egyrészt támogatják a járvány elleni harcot, másrészt a valós információ, a megalapozott tudás segít elfogadni és feldolgozni a nehézségeket: könnyebb elviselni a korlátozásokat, ha tudjuk, mit miért teszünk.
A denevér nem jelent veszélyt
Van azonban árnyoldala is, ha az ember csak a hangzatos címek alapján próbál tájékozódni, és nem szán elég energiát arra, hogy végigolvassa az adott cikket vagy végig odafigyeljen a riportra. Közismert, hogy a SARS-COV-2 Ázsiában honos denevérekből indult, és ez már elég is ahhoz, hogy a denevérek irtását szorgalmazó vélemények kezdjenek megjelenni.
Persze csak néhány sorral kellene tovább olvasni, hogy kiderüljön: valószínűleg egy másik – egyelőre ismeretlen – faj közvetítésével alakult ki a vírus emberről emberre terjedő változata, jelenleg humán koronavírusként kell rá tekinteni. A vírusok „gazdaváltásához” paradicsomi körülményeket teremt az emberi tevékenység, ami természetellenes, hosszú és szoros fizikai kapcsolatot teremt a legkülönfélébb fajok és az ember között. A tények ellenére mégis félő, hogy a tudatlanság félelemmel vegyülve népharagot szül, ezért nem lehet eleget hangsúlyozni:
Az új koronavírus, a denevérek és az emberek kapcsolata persze ennél jóval bonyolultabb, és nagyon sok kérdésre ma még nem tudjuk a választ. A részletekről Dr. Görföl Tamás biológust, a Magyar Természettudományi Múzeum Emlősgyűjteményének vezetőjét kérdeztük.
A denevéreket miért nem betegíti meg?
Ha pusztán „darabszámra” nézzük, a denevérek rendkívül sok vírust, köztük számos koronavírust is hordoznak, az arányokat tekintve viszont nem sokkal többet, mint egyes más állatok: a rágcsálók után ugyanis a denevérek rendszertani rendje számlálja a legtöbb fajt az emlősök körében. Saját vírusaikkal ők is évezredek óta együtt élnek, ha úgy tetszik állandó evolúciós harc folyik a kórokozók és a gazdaszervezet között.
Szakszóval rezervoár (gyűjtő, tározó) szervezetnek nevezzük, amikor a vírus megtalálható a gazdaszervezetben, de az nem betegszik meg, nem hal bele. Ilyen a denevérek kapcsolata a legtöbb rájuk jellemző vírussal, a koronavírusokkal is, oka pedig a hosszú, közös evolúciós múlt lehet. A repülő emlősök gyakran élnek kolóniákban, nagy eséllyel fertőzik meg egymást, és a sokaságban nagyobb a valószínűsége, hogy a fertőzésnek ellenálló egyedek válogatódnak ki. Fontos az is, hogy – a többi kistestű emlőssel szemben – akár több évtizedig is élhetnek, illetve aktív időszakban testhőmérsékletük magas (meghaladja a 40 Celsius-fokot), ami a vírusokkal szembeni védekezéskor jön jól.
Úgy képzeljük el a denevérek és a koronavírusok kapcsolatát, mint ahogy mi ősidők óta együtt élünk a náthát okozó vírusokkal. Csakhogy náluk jobbára még tünetek sem jelentkeznek
– magyarázza a 24.hu-nak Görföl Tamás. Hozzáteszi: nagyon ritka, hogy denevéreknél vírusfertőzés megbetegedést vagy pusztulást okozzon, de persze nem példa nélküli.
Nem elég egy „tüsszentés”
Térjünk vissza a koronavírusra. Elméletben megvan a minimális esélye, hogy egy szerencsétlenül mutálódott koronavírus denevérről emberre ugorjon, de a gyakorlatban eddig még mindig szükség volt egy plusz lépésre, vagyis köztes gazdára. A SARS-nál ez volt a cibetmacska, a MERS-nél pedig a teve. A SARS-COV-2 egyelőre úgy tűnik, tobzoskában mutálódhatott tovább, de elképzelhető az is, hogy a tobzoska és a denevér SARS-CoV-2 vírusa „keveredett”, vagyis rekombinálódott egymással.
Ezt a „közbülső lépést” borítékolják például a vuhanihoz hasonló állatpiacok, ahol a legkülönfélébb állatfajok, vadhús és emberek elképesztő zsúfoltságban, rendkívül rossz higiénés körülmények között vannak együtt. Az „átugrás” nem is egyik percről a másikra történik, nem elég, hogy a denevér cibetmacskára „tüsszentsen”, az meg emberre, vagy speciális fogásként denevért, macskát, tobzoskát együnk. Hosszú folyamat eredménye:
Az új koronavírus legközelebbi ismert rokonát 2013-ban találták meg egy patkósdenevérben, és kimutatták, hogy a két vírus fejlődési vonala akkor már 40-70 éve szétvált. Hogy azóta mi történt vele, rejtély, de tény, hogy most, 2019 végén bukkant fel emberek között
– mondja a denevérek kutatására szakosodott biológus. Itt érdemes kiemelni azt is, mennyire fontos lenne az állati vírusok kutatását felpörgetni, több fajra kiterjeszteni, hogy elejét vehessük a potenciális újabb járványoknak.
Legfeljebb veszettség
Ismét megállapíthatjuk, semmi okunk nincs attól tartani, hogy bármilyen denevér közvetlenül megfertőzhet az új koronavírussal. Már csak azért sem, mert ez a történet Ázsiában játszódott le, amivel most Magyarországon is szembe kell néznünk, az már egy humán vírus. Görföl Tamás kiemeli:
Utóbbi is csak elméleti lehetőség, nem tudjuk, megtörténhet-e. Mindenesetre nemzetközi szakmai szervezetek felhívták a kutatók figyelmét arra, hogy a kisemlősök egészségének védelme érdekében lehetőleg ne végezzenek terepi munkát a járvány lecsengésééig.
Amit a hazánkban honos denevérektől „elkaphatunk”, az legfeljebb a veszettség, ha puszta kézzel akarjuk megfogni az állatot, ő meg védekezés gyanánt megharap. Persze viszonylag kicsi az esélye, hogy veszett legyen, de ilyen esetben óvatosságból orvoshoz kell fordulni a megfelelő oltás beadatásáért. Ha denevér téved a lakásba, először is próbáljuk kiterelgetni, ha mindenképpen meg kell fogni, húzzunk vastag kesztyűt, vagy terítsünk rá egy törülközőt és úgy próbáljuk magasra tartva elengedni.
Felmérhetetlen a hasznuk
Ártó szándék helyett inkább segíteni kellene a repülő emlősöket, élőhelyük megfogyatkozása, rovarirtók használata és még vagy tucatnyi egyéb okból számuk ijesztő ütemben fogyatkozik, hazánkban minden fajuk védett.
Világszerte eddig több mint 1400 denevérfajt azonosítottak a kutatók, és még biztosan sokuk vár felfedezésre. Trópusi élőhelyeken fontos beporzó szerepük van, jó pár növény szaporodását segítik magjaik szétszórásával – a gyümölcsevő denevérek emésztőrendszerén a magok sértetlenül haladnak át és ürülékükkel távoznak: mintha repülőből vetnénk.
Az éjjel repülő rovaroknak, például szúnyogoknak, mezőgazdasági kártevőknek a denevérek a legfontosabb pusztítói, sőt kijelenthetjük: a denevérek eltűnése a szárazföldi ökoszisztéma összeomlásához vezetne.
Kiemelt kép: MTI /EPA-AAP /Bianca De Marchi
