A világ népességének nagyjából egyharmada tölti ezt a napot is önkéntes vagy államilag elrendelt karanténban az új koronavírus okozta járvány miatt. Mindenki rég kilépett már a komfortzónájából, de talán azt sem túlzás mondani, hogy a legtöbb ember eddigi élete a feje tetejére állt.
Ahány háztartás, ahány család, annyi külön probléma adódik, sokan elvesztették a munkahelyüket, és rengetegen a home office kihívásai mellett próbálják még a gyerekekkel is teljesíteni az iskolai kívánalmakat. Vagy csupán lebeszélni őket, hogy a csilláron hintázzanak már unalmukban. De mindez csak az érem egyik oldala, a másikon ott van a félelem, a kétségbeesés, önmagunk és a hozzánk közel állók féltése a vírustól, illetve a járvány okozta bizonytalan jövőtől.
A COVID-19-járvány kapcsán kutatók, járványügyi szakemberek, politikusok tanácsa egybehangzó és egyértelmű: valóban baj van, de senki ne rettegjen, hanem tartsa be a szabályokat, óvintézkedéseket a saját és a környezetében lévők érdekében.
Mondani könnyű, cselekedeteinket is akarattal irányíthatjuk, de érzéseinket már kevésbé. Mi az aggodalom „jogos” szintje, honnan beszélhetünk kóros rettegésről, meddig normálisak a mindig mindent fertőtlenítő szeánszok, és mikor válnak kényszeressé? Ezekről kérdeztük Balázs Judit gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvost, az ELTE PPK Pszichológiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanárát, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökét.
A félelem természetes
A világjárvány okozta közegészségügyi vészhelyzet az egyén és a közösség számára is egy váratlan, ismeretlen élethelyzet, ezért már önmagában egy fokozott stresszel teli időszak, és még erre rakódhat rá a megbetegedéstől való félelem
– mondja a 24.hu-nak Balázs Judit.
Ezen túl, ha valaki „10 tuti tipp koronavírus-para ellen” típusú folytatásra számít, csalódni fog. A professzor elmondja, hogy összesen körülbelül húsz olyan vizsgálat történt korábban a SARS, az Ebola és a H1N1 influenzajárvány kapcsán bevezetett karantén során, ami ennek az élethelyzetnek pszichológiai hatását elemzi. Ezek közül is csak néhány vizsgálat utánkövetéses, ami a hosszú távú hatásokra is fókuszál. Ez azért lényeges, mert evidenciára épülő tudásunk – hogy konkrétan a járvány okozta bezártság, változások mit okoznak gyermekben és felnőttekben, pláne milyen hosszú távú hatásai lesznek a mentális egészségünkre –, kevés korábbi ismereten alapul.
Persze számtalan kórokozó végigsöpört már fajunkon, a vesztegzár sem ismeretlen fogalom, a különbség az, hogy ez most egy rendkívüli módon globalizált világban történik, az egész bolygót érinti, a hírek pedig fénysebességgel érkeznek a legtávolabbi tájakról is. Illetve a mai európai társadalom már olyan mély egyéni szabadságban szocializálódott, amely példátlan a történelemben.
Ezek jelezhetnek már problémát
Teljesen „normális” tehát, hogy az ember fokozott stresszel, szorongással reagál, ezek a mostani helyzet természetes velejárói. A kérdés csak az, mikor esünk át a ló túloldalára, amikor már túlzott rettegésről beszélünk, és az óvintézkedések ismétlése, ellenőrzése kényszeressé válik.
Balázs Judit elmondja, általános irányelvként most is igaz az a szemlélet, hogy akkor beszélünk túlzott aggódásról, ha már valaki nem bírja végezni a munkáját, és nem azért, mert a gyerekekre kell figyelnie közben, hanem mert nincs motivációja, energiája nekiülni, vagy ha neki is ül, nem köti le, nem tud odafigyelni. Ha alvási nehézségekkel küzd – vagyis nem tud aludni vagy túl sokat alszik. Ha étvágygondjai vannak – azaz nem bír enni, illetve túl sokat eszik. Ha reménytelenül kilátástalannak látja az életét, öngyilkossági gondolatok merülnek fel benne, ha semmilyen módon nem tud kikapcsolódni. Ilyenkor segítséget kell kérni.
Hosszú távon tényleg beleőrülhetünk?
Jó eséllyel sok milliószor hangzott el az elmúlt időszakban a világ minden pontján: „én ebbe beleőrülök”! Jogos a kérdés, hogy valóban megtörténhet? Vagyis számíthatunk-e hosszabb távon negatív hatásokra a bezártság és a járvány miatti szorongás nyomán? Megalapozott tudományos válasz a korábban leírtak alapján nem nagyon van, de Balázs Judit kiemeli, hogy az idővel, a korlátozások szigorításával és a járvány súlyosbodásával, a karanténidő hosszának növekedésével a pszichés nyomás is nyilvánvalóan nő.
A 2002–2003-as SARS-járványt is egy koronavírus okozta, akkor a kórokozó denevérből cibetmacskába „ugrott”, majd úgy alakult ki az emberről emberre terjedő változat, lefolyása a mostaninál sokkal enyhébb volt. Ekkor több kutatás vizsgálta a járvány alatti, illetve a hosszú távú következményeket.
A vizsgált személyek közel egyharmadánál találtak olyan pszichés tüneteket a SARS-járvány alatti karantén időszakában, mint enyhe fokú szorongás, félelem, rossz hangulat, ingerlékenység, düh, alvászavar. Hét százaléknál mutattak ki jelentősebb mértékű pszichés tüneteket, például nagy fokú szorongást, és három százalékuknál maradtak fenn ezek a tünetek a korlátozások feloldása után fél évvel is. Három évvel a SARS-karantén időszakát követően pedig az alkoholfüggőség szignifikánsan magasabb volt azoknál, akik vesztegzár alatt voltak, azokhoz képest, akik nem.
Pszichés védelem 1: tudás és hozzáállás
Ha tudományos alapossággal a kérdést ma még nem is tudjuk kivesézni, a tanszékvezető egyetemi tanár javasol pár konkrétumot, ami elősegítheti a koronavírus-járvány idején a lelki egészségünk megőrzését.
Akik korábban átéltek már járvány miatti karantént, elmondták, hogy ha nem kapnak kellő információt, az fokozott szorongást, bizonytalanságot okoz, és hajlamosak még rosszabbra gondolni, mint a valós helyzet
– mondja Balázs Judit.
Ezért fontos az is, hogy a felnőttek hiteles forrásból informálódjanak, mi, miért történik, mit tudunk a jelenlegi helyzetről, és ezt a gyerekeknek a fejlődési szintjüknek megfelelően elmagyarázzák: például milyen célt szolgálnak az egyes járványügyi intézkedések, milyen új kutatási eredmények láttak napvilágot a vírusról, a járvány terjedéséről.
Az információk segítenek eligazodni abban is, hogyan érdemes a jelenlegi helyzethez viszonyulnunk. A professzor asszony hangsúlyozza: fontos például, hogy a kezdetben megjelenő „szociális távolságtartás” kifejezés helyett, a „fizikai távolságtartás” és „érzelmi közelség” kifejezéseket használjuk, sőt ezeknek megfelelően viselkedjünk.
A gyakorlatban nincs különbség, mindkettő azt jelenti, hogy maradjunk otthon, tartsuk a javasolt két méteres távot, kerüljük a kontaktust. Ám gondoljunk bele, egyetlen szó milyen mélyen változtatja meg az egész üzenetet. A szociális távolságtartás mintha azt sugallná, hogy vissza kell vonulnunk, kilépni a kapcsolatokból, magunkra zárni az ajtót. Ezzel szemben a fizikai távolságtartás mennyivel árnyaltabb, hiszen az emocionális közelség ettől még megmarad a családdal, barátokkal, ismerősökkel, sőt akár erősödhet is.
Mi legyen a gyerekkel?
Sokkal könnyebb elviselni a rosszat – ha értjük, mi és milyen okból történik körülöttünk –, mint a bizonytalanságot. Igaz ez a gyerekekre is, ezért fontos, amit már korábban mondtunk, hogy a szülők a gyermekük életkorának megfelelő módon elmagyarázzák nekik az új helyzetet, miért nem mehetnek most óvodába, iskolába, játszótérre vagy különórára.
A serdülőknek, tiniknek talán a legnehezebb elviselni a helyzetet, hisz ebben az életkorban kezdenek leválni a szülőkről, a kortárs kapcsolatok állnak számukra az első helyen. Szerencsére ma már rendkívül egyszerű az online kapcsolattartás, ami ugyan a személyes találkozásokat nem pótolja, de rengeteget segít a „túlélésben”. Balázs Judit hangsúlyozza, hogy fokozottan kell gondolnunk és figyelnünk az olyan fiatalokra, akik internetkapcsolat nélkül kénytelenek otthon maradni karantén idején – erről nemrégiben az UNICEF külön állásfoglalást adott ki.
A szakember szerint meg kell próbálnunk mindannyiunknak rugalmasnak és kreatívnak lenni, ahogy például az iskolák átálltak az online oktatásra, ez a válság nagyon sok plusz tudást, értékes új megoldást hozhat elő. Remélhetőleg a most „kényszerből”, rövid idő alatt az online világban összeállt tudásunk – például az oktatás, a munka, a megbeszélések, a kapcsolattartás, a szórakozás terén – a járvány elmúltával kombinálódva a korábbi értékes szokásainkkal előrelépést hoz a világban.
Pszichés védelem 2: foglalja el magát, tartsa a rutint
Ahogy a cikk elején is írtuk, ahány ember, annyi új élethelyzet jött most létre, így általános tanácsként mondhatjuk, próbáljunk most is olyan elfoglaltságot keresni, amiben örömünket leljük, legyen az olvasás, zenehallgatás, sütés-főzés, társasjátékozás. Az online térben rengeteg újdonság található, nagyon sokan a saját kompetenciájukban indítottak kreatív kezdeményezéseket, mint online koncert, buli, múzeumlátogatás, hosszan sorolhatnánk. A professzor asszony saját munkacsoportja területéről említi Szentiványi Dóra doktorjelölt ötlete alapján „#maradjotthon: hogy bírod? kérdések és ötletek fiataloknak, hogy jobb legyen” projektjüket.
Próbáljuk meg a korábbi életrutinunkból fenntartani azt, amit az éppen érvényben lévő szabályok megengednek. Nagyon sokat segít, és az emberek többsége ebben a helyzetben igényli is
– emeli ki Balázs Judit, és hallgatóinak példájával támasztja alá, milyen igény mutatkozik a személyes kapcsolat és a régi dolgok állandósága iránt.
Egyik egyetemi előadása kapcsán a korlátozások bevezetése után a professzor felajánlotta, hogy ha a hallgatók szeretnék, a mostani élethelyzetre tekintettel könnyítésül a teljes órai anyagot hangos Power Pointban feltölti az egyetem szerverére. Itt minden hallgató megnézheti, amikor akarja. Másik lehetőségként pedig – ha azt szeretnék – a szokott időben, online megtartja az órákat élőben, a szokásos interaktív módon. A hallgatók egyértelműen azt utóbbit kérték, és ez most így működik hetek óta, sőt, még olyanok is rendszeresen „járnak az órára”, akikre ez korábban nem igazán volt jellemző.
Ennek az órának lett egy olyan szerepe a korábbiak mellett, hogy míg a világban most sok bizonytalanság vesz minket körül, az online térben hetente, kiszámíthatóan találkozunk, és tanulunk tovább, ahogy terveztük az év elején.
Ezt az igényt a rendszeres online találkozásra a szakember a páciensei részéről is fokozottan észleli.
Záró gondolatként a fentiek mellett a professzor asszony visszatér arra a korábban már érintett témára, hogy ugyanakkor sokan vannak, akiknek nincs lehetőségük az online térben jelen lenni, márpedig az ő oktatásukra, szórakoztatásukra, mentális és fizikai egészségük védelmére is figyelnünk kell ebben a rendkívüli élethelyzetben.
Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI
