Sport

Edzősködés helyett borásznak állna Sterbik Árpád

Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém kapusa interjút adott az Európai Kézilabda-szövetségnek (EHF) és a kedden megjelent beszélgetésből kiderült, biztosan nem akar edzősködni.

Folyamatos stressz, költözés és utazás. Nem nekem való. Sok egykori társam mondta ugyanezt a visszavonulása után, aztán mégis edző lett belőle. Az én esetemben nem lesz így

– szögezte le a 40 éves kézilabda.

A pihenéshez pedig egy pohár jó bor sem árt, amit a jelek szerint Sterbik maga kkészítene el. Borászattal szeretne ugyanis foglalkozni a közeljövőben. Ráadásul segítséget is kaphat a családtól.

„Szeretem a bort, és van egy kis szőlőm a Balaton mellett. Édesapám is termel bort, volt is földem még régebben, így úgy gondoltam, belevágok. Sok munkával jár, de még csak most kezdtem. Remélem, minőségi bort tudok készíteni a jövőben.”

Annyit azért csak hozzátett Sterbik, hogy szeretne a sportág közelében maradni, a kapusedzői feladatokat például kipróbálná. Az is felvetődött, hogy Veszprémben kiváltják a játékengedélyét, de Vladimir Cupara, Rodrigo Corrales és Székely Márton személyében három remek kapusa lesz a csapatnak a következő idényben.

A vajdasági születésű kapus hét klubban szerepelt és harmincnál is több trófeát nyert pályafutása során. A világ- és az Európa-bajnokságot spanyol színekben egy-egy, a Bajnokok Ligáját pedig négy alkalommal nyerte meg. A nemzetközi szövetség 2005-ben az év legjobb kézilabdázójának választotta, bajnoki címeket Magyarországon, Spanyolországban és Macedóniában is többször ünnepelhetett.

Kiemelt kép: Andrej ISAKOVIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik