Sport

Sterbik az őrületbe kergette a BL-rivális játékosait

Fontos győzelmet aratott a Veszprém kézicsapata a Bajnokok Ligája 13. fordulójában, hazai pályán verte ugyanis 24-23-ra a Montpelliert, így az utolsó csoportmeccstől függetlenül a második helyen jut majd tovább. A győzelemben óriási szerepe volt Sterbik Árpádnak, aki

27 lövésből 14-et hárított, azaz egészen extra, 52 százalékos védési hatékonysággal zárt.

Forrás: sofascore.com

„A védelemben elég jól tudtuk kontrollálni a mérkőzést, mi, kapusok is hozzá tudtunk védésekkel járulni. Támadásban gyengébbek voltunk, de kompenzáltuk a védekezéssel. Nem tudom, hogy mennyivel voltunk ma jobbak a Montpellier-nél, kábé ezzel az egy góllal” – mondta a meccs után a Nemzeti Sportnak Sterbik, akit ilyen teljesítmény után teljesen jogosan választottak meg a meccs legjobbjának.

A csoport második helyével az is biztossá vált, hogy a veszprémiek a nyolcaddöntőben az Orlen Wisla Plock és a Bidosua Irun párharcának győztesével találkoznak. A lengyelek hazai pályán kerültek 32-25-ös előnybe.

A B csoport állása 13 fordulót követően

1. THW Kiel (német) 20 pont, 2. Telekom Veszprém 18, 3. PGE Vive Kielce (lengyel) 16, 4. Montpellier HB 15, 5. FC Porto Sofarma (portugál) 12, 6. Vardar Szkopje (északmacedón) 11, 7. Meskov Breszt (fehérorosz) 8, 8. Motor Zaporizzsja (ukrán) 4

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik