Tech

Már csak pár nap, és jöhet az olcsó iPhone

Január végén kezdtek el szállingózni a pletykák, miszerint az Apple partnerei februárban elkezdik az új, állítólag pénztárcabarát iPhone összeszerelését, így már márciusban leleplezhetik a modellt – annak ellenére, hogy rendezvényeket, fizikai eseményeket a koronavírus miatt nem tartanak a nagy cégek. Az eddig iPhone SE2-ként, de jó eséllyel végül iPhone 9 néven megjelenő almás mobil leleplezése a legfrissebb információk szerint

már csak pár napra van, míg az idei csúcs-iPhone, az iPhone 12 bemutatóját jó eséllyel elcsúsztatja az Apple. 

Jon Prosser elemző pár napja a Twitteren tette közzé, hogy elkezdődött a mobil tömeggyártása, korábban ő írt először a sajtóesemény törléséről is. Az eddig tudott információkhoz hozzátette, hogy a modell két méretben érkezik, lesz egy nagyobb, iPhone 9 Plus névre keresztelt kiadás is belőle. Az előrejelzések szerint az iPhone 9 már csak azért is sikeres lehet, mert a 2016-ban megjelent iPhone SE-hez hasonlóan egy kompakt, a megszokottnál elérhetőbb áron jön.

Az iPhone 9 eddigi információk alapján a mobil 4,7 hüvelykes LCD kijelzőt kap, hátlapi üvegborítással. Az Apple házon belül fejlesztett A13 bionikus chipje dolgozik benne 3GB RAM társaságában, 64/128GB tárhellyel lesz választható. Színekből a hagyományos ezüst, piros, és asztroszürke lesz a kínálat. Alapvetően sokban nem fog különbözni az iPhone 8-tól, kivéve az erősebb processzort és a RAM mennyiségét.

Eddig az tűnik valószínűnek, hogy a 64GB-os variáns 399 dolláros áron (nettó 112 ezer forint) lesz kapható, míg a 128GB-os változatért 499 dollárt (nettó 142 ezer forint) kell majd fizetni. 5G-támogatásra még nem számíthatunk.

A koronavírus miatt már az iPhone is hiánycikk
Egyelőre még nem lehet kiszámítani a járvány technológiai piacra gyakorolt hosszú távú hatásait, de néhány területen már érezni a korlátozásokat.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik