Tech mobilteszt

Nem csak menőzésre jó a Samsung félmilliós csodatelefonja

A Samsung február 11-én mutatta be a legújabb, Galaxy Z Flip névre hallgató hajlítható kijelzős okostelefonját, amit 24 órára meg is kaptunk, hogy kedvünk szerint nyomogathassuk. A csodamobil vonzza a tekinteteket, mindenki a csodájára jár, a menőzésen túl viszont főleg azok fogják értékelni a mobilt, akik rengeteget fotóznak és videóznak telefonnal.

A Samsung Galaxy Z Flip a dél-koreai gyártó második hajlítható kijelzős telefonja, ami egészen más koncepciót képvisel, mint a tavalyi Galaxy Fold. A régi kagylótelefonokat idéző mobil ugyanazon elven működik, mint a 2019-ben bemutatott, újgenerációs Motorola Razr: a kis tükörre emlékeztető házat kinyitva egy hagyományos, 6,7 hüvelykes, egybefüggő kijelzőt kapunk, ami középen gond nélkül meghajlik.

Hajlítható üveg

A Z Flip viszont nemcsak abban különbözik a Foldtól, hogy kinyitva nem egy kisebb táblagépet kapunk, hanem a technológia is változott. A Samsung műanyag helyett sokkal strapabíróbb, ultravékony üveg kijelzőt használt, és a zsanér is visszafogottabb, mint a nagytestvér esetében. Becsukott állapotban ugyan most is marad rés az alsó és felső részek között, de jóval kisebb, mint a Fold esetében, így a Flip egyáltalán nem porosodik úgy, mint az elődje, és idegen tárgyak bejutására sincs esély.

Galéria
Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Az üveg felületű kijelző pedig nemcsak azért csodálatos, mert gond nélkül lehet hajlítgatni, de azért is, mert az érintése sokkal kellemesebb, mint a műanyag variánsé, az ujjlenyomatokat sem gyűjti olyan bőszen, illetve egymás mellé téve a két készüléket azonnal látszik, hogy az AMOLED képernyő színei, kontrasztja és úgy általában a látványa sokkal élénkebb, mint a Galaxy Fold esetében.

A zsanér vonalában viszont itt is van egy minimális „árok” a kijelzőben, ami elsötétült állapotban szabad szemmel is jól látható, a használatot ugyanakkor egyáltalán nem befolyásolja, bekapcsolt kijelző mellett pedig csak akkor zavar bele a látványba, ha direkt keressük a szemünkkel.

A hajlítható kijelző egyelőre dudorodó képernyővel jár. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Csukott állapotban csak egy egészen apró, 1,1 hüvelykes AMOLED kijelzőt találunk a bal sarokban, amin alapból az idő látható, illetve egy suhintás után információt látunk arról, hogy legutoljára mely alkalmazások küldtek értesítőt. Ami pozitívum, hogy az ikont megérintve, majd a telefont kinyitva automatikusan betöltődik az alkalmazás, aminek a notifikációjára rányomtunk.

A készülék mindkét fedele üvegborítású, ami az élénkebb színeknél azzal jár, hogy a mobil pár pillanat alatt tele lesz ujjlenyomatokkal. Hagyományos jack-csatlakozót már itt sincs, a SIM-tálca a felső rész bal szélére került, jobb oldalon pedig két kapcsolót találunk: az egyik a hagyományos hangerőszabályzó, a másik pedig – nagyon ügyesen – az ujjlenyomat-olvasóval egybeépített bekapcsoló gomb. Végezetül alul találjuk az USB-C bemenetet, illetve ide került a mono hangszóró is.

Fontos továbbá, hogy a sokat emlegetett Razrrel ellentétben a Z Flip nem középkategóriás, hanem kifejezetten erős hardvert kapott.

Nyolcmagos Snapdragon 855+ chipset, 8 GB RAM, amit 256 GB háttértár egészít ki – az egyetlen negatívum, hogy SD-kártyás bővítésre nincs lehetőség, cserébe viszont a mobil eSIM-mel is használható. Aksi terén két 1650 milliamperes telepet kapunk, amik támogatják a 15 W-os gyorstöltést és a vezeték nélküli energiaátvitelt is – utóbbi visszafelé is működik, azaz más eszközöket is tölthetünk a telefonnal.

Az üveg borítású kijelző minőségére egyáltalán nem lehet panas. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Mindenki ráizgult

A hajlítható kijelzős mobilok még mindig kuriózumnak számítanak, így a Flipet elővéve azonnal a figyelem középpontjába kerülhetünk. Mindenki meg akarja érinteni, ki akarják próbálni a nyitogatást, és az ismerőseink rendre videót akartak a mechanizmusról. A csodamobil különlegessége itt – majdnem – véget ér, hiszen kihajtott állapotban ugyanúgy használható, mint bármelyik androidos okostelefon.

Azzal viszont érdemes tisztában lenni, hogy hiába tűnik úgy, a Z Flip nem egykezes telefon. A képaránya 21,9:9, így a kezelése ugyanolyan macerás tud lenni, mint a 21:9-es Sony mobilok esetében. A külső üvegborítás miatt a készülék nagyon csúszós, és ha a legfelső ikonsort akarjuk elérni, vagy a gyorsmenüt akarjuk lehúzni, akkor egy kézzel teljesen instabillá válik a fogása, simán elejthető, aminek akár

végzetes következménye is lehet a telefon épségére nézve.

És ez még nem minden: hiába kagylószerű a telefon, nem lehet úgy menőzni vele, mint a 15 évvel ezelőtti felpattintós mobilokkal. Egyetlen suhintással nem nyitható a fedlap, az ujjunkat a két rész közé fúrva kell ügyeskedni, és pöckölni sem lehet a felső részt, mert a zsanér mozgatásához a vártnál jóval nagyobb erő szükségeltetik. Aki tehát arra számított, hogy laza, egykezes mozdulattal csapja fel a mobilt, az könnyen csalódhat, ugyanakkor ez nem hiba, a Samsung tudatosan alkotta ilyenre a telefont.

Influenszerek előnyben

A zsanér azért nem laza, hogy nyitott állapotban mi szabhassuk meg a felső képernyő szögét, amit a mechanika meg is tart. A Fold például nem tudott ilyet, és itt fontos szerepe van a megoldásnak, hiszen ennek hála jóval könnyebbé vált állvány nélkül jó minőségű fotókat és videókat készíteni.

Állvány nélkül még soha nem volt ilyen egyszerű stabilan fotózni. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A képernyőt behajlítva a készülék lerakható egy vízszintes felületre, így a telefon kitartása nélkül készíthető szelfi vagy éppen videó, ráadásul a kameraszoftver úgy működik, hogy a hajtást érzékelve a zsanér vonalában megfelezi a képernyőt: felülre megy a kamera képe, alulra pedig a kezelőszervek. A képarány (1:1, 3:4, 9:16, 9:22) állítható, és használhatjuk az elő- és hátlapi kamerákat is.

A dolog egyetlen hátránya, hogy „tükör módban” a kép elforgatására nincs lehetőség, így a felvételek csak állítva készíthetők, fekve nem. Utóbbihoz az éleire kell állítani a telefont, ami a fotózásnál egyáltalán nem gond, kifejezetten jól jön, ha stabil éjszakai képeket akarunk lőni, vagy csinálnánk egy timelapse videót, de a saját magunk rögzítésére már csak körülményes elhelyezgetés után alkalmas.

Ettől függetlenül a telefon ezen funkciója kifejezetten hasznos, sokkal jobban átgondolt, mint a Fold nem túl hatékony osztott képernyős extrája, és simán el tudjuk képzelni, hogy pont ez lesz az a tulajdonság, ami miatt sokan lecsapnak rá. Csak elő kell kapni a telefont, és különösebb állítgatások nélkül indulhat egy stabil videofelvétel, ahol mindkét kezünket tudjuk használni, és

a sík felületekre könnyedén lehelyezhető mobil azok életét is nagyban megkönnyíti, akik imádnak telefonnal fényképezni.

Kamerából hármat kapunk: egy 10 megapixeles (f/2,4) szelfi lencsét, amit a képernyőbe vágott lyukban találunk, hátul pedig két 12 megapixeles egységet: egy széles látószögűt (f/1,8) 8x-os digitális zoommal, HDR10+-szal és optikai képstabilizátorral, illetve egy ultraszéles látószögű (f/2,2) szenzor. Ez ugyan kevésnek tűnhet a Galaxy S20 Ultrához képest, de tapasztalataink alapján ezekkel a kamerákkal is remek képek készíthetők, főleg, ha kihasználjuk a hajlítható kivitelben rejlő extra lehetőségeket.

Éjszakai fotó a Galaxy Z Flip jóvoltából. Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Félmilliónál is több

A képernyőt ketté osztó többablakos mód nemcsak a kamerával működik, de megoldható, hogy felső négyzetben a YouTube fusson, miközben az alsóban böngészünk, vagy épp twitterezünk. Ez a fajta osztott képernyő jól működik, az egyetlen baja, hogy kevés alkalmazás támogatja. Arra például továbbra sincs lehetőség, hogy felül netflixezzünk, miközben lenn nyitva van a Messenger egyik chatablaka.

Ez persze a legkisebb baj, a legnagyobb az, hogy a vadonatúj hajlítható kijelzős technológia miatt a készülék ára horribilis: idehaza 536 000 forintot kell kicsengetni érte, amit csak nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak. A Samsung Galaxy Z Flip kiváló készülék, aminél a speciális képernyő nemcsak menőzésre alkalmas extra, de jól használható funkcióval bír – egy év múlva remélhetőleg már lesz belőle olyan verzió is, ami nem kerül többe a dél-koreai gyártó aktuális csúcsmodelljénél.

Samsung Galaxy Z Flip specifikációk

Súly: 183 gramm

Méret: 87,4 x 73,6 x 15,4-17,3 mm (összehajtva); 167,9 x 73,6 x 6,9-7.2 mm (kinyitva)

Belső kijelző: 6,7 hüvelyk (22:9), Infinity Flex Full HD+ (2636 x 1080 pixel) Dynamic AMOLED

Külső kijelző: 1,1 hüvelyk, Super AMOLED Always-on támogatással; 300 x 116 pixel

Chipset: Qualcomm Snapdragon 855+

Memória: 8 GB RAM

Háttértár: 256 GB UFS 3.0 (nem bővíthető)

Fő kamerák: 12 MP wide dual-pixel AF (f/1.8) + 12 MP ultra wide (f/2.2) 123 fov; LED Flash, OIS

Szelfikamera: Infinity-O 10 MP dual-pixel AF (f/2.4)

Akkumulátor: 3,300 mAh akku (2 x 1,650 mAh), Quick Charge 15 W, 9 W Qi töltés

Operációs rendszer: Android 10

Színek: Mirror Black, Mirror Purple

Ár: 535 900 Ft

Olvasói sztorik