Január végén megjelent a Budapest-Kolozsvár nagysebességű vasútvonal részletes megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére vonatkozó közbeszerzés, a projektre a Magyar Nemzet cikke alapján ráragadt a szuperexpressz kifejezés. Persze nem véletlen, hogy a címek többségében hangsúlyos a feltételes mód, és nem csak azért, mert a mostani megbízás lényegében annak felmérését szolgálja, hogy van-e egyáltalán realitása ennek a tervnek.
Az elképzelést ugyanúgy még a 2018-as választások előtt dobta be a kormány, mint a Budapest-Varsó „gyorsvasút” ötletét, majd abban az évben Orbán Viktor többször is kitért az ügy fontosságára. Ennek ellenére később egy kicsit elaludt a dolog, a lassabb előkészítés miatt át kellett ütemezni a megvalósíthatósági tanulmányokkal kapcsolatos feladatokat. De a varsói munkával kapcsolatban tavaly tavasszal már győztest hirdettek, míg a másiknál február 26. a jelentkezési határidő.
Mindkét esetben az első pillanattól fogva egyértelmű volt, hogy a politikai igények generálta projektről van szó, korábban a szakmában még gondolatkísérlet szintjén sem igen merült fel, hogy nagysebességű vasúti kapcsolat létesüljön Budapest és Varsó, illetve Kolozsvár között. (Nagysebességű vasútvonal alatt legalább 200 kilométer/órás sebességet lehetővé tévő pályát értenek.) Igaz, az előbbi esetben – mivel a tervek Budapest-Pozsony-Brno-Varsó útvonalra szólnak – a pálya majdnem teljes egészében a bécsi irányt is kiszolgálná, amelyet pedig mindig is úgy tekintettek, hogy ha valahol, akkor arrafelé valósulhat meg az első nagysebességű vasúti pálya Magyarországon. A 90-es években készült vázlatos tervek ezen kívül még Belgrád, Zágráb és Lviv felé képzeltek el nagysebességű vasútvonalakat.
Ez az elképzelés jelent meg az országos területrendezési tervekben is, az aktuális változat tavaly óta hatályos. Noha ekkor már bőven lehetett hallani a Budapest-Kolozsvár tervekről, ez egyáltalán nem látszik a dokumentumon. Az ehhez tartozó térképen az viszont jól látszik, hogy a kolozsvári irányhoz legközelebb eső nagysebességű pálya Monornál kezdődne, majd nagyjából a Cegléd-Szolnok-Karcag-Debrecen-Nyíregyháza irányon jut el Záhonyig. Ami a romániai kapcsolatot illeti, a pálya az előzővel közös szakaszból Cegléd előtt kiágazva Kecskemét és Szeged irányába haladva Kübekházánál érné el a határt, ahonnan Dél-Erdélyen át folytatódhatna Bukarest felé.
A mostani tender részletes feladatain is jól látszik, hogy a nulláról kell kezdeni a gondolkodást. Eszerint ugyan prioritásként kell kezelni az országos területrendezési tervben szereplő, a fenti térképen látható nyomvonalat, de mivel az, ugye, Nagyvárad és Kolozsvár felé nem fut ki a román határhoz, ezért Püspökladány után két nyomvonalváltozatot kell megvizsgálni. Az egyik nagyjából arrafelé haladna, mint amerre jelenleg mennek a vonatok Budapestről Nagyváradra és Kolozsvárra, a határt Biharkeresztesnél/Ártándnál átlépve. Vagyis ebben a verzióban nem menne el Debrecenig a nagysebességű pálya. A másikban igen, és onnan venné az irányt Kolozsvár felé. Ha ránézünk egy megfelelő térképre, jól látható, hogy a Budapest és Kolozsvár közé húzott egyenesre Nagyvárad illeszkedik, Debrecen viszont kerülő. Viszont a várható utasszámnak nyilván jót tenne, ha Debrecent is el lehetne érni a vonalon.
Van viszont egy második változat is, amelyet a tender győztesének meg kell vizsgálnia. Ez nagyjából az M3-as és az M35-ös autópályákkal párhuzamosan haladva, a Tiszát Tiszaújvárosnál keresztezve érné el Debrecent, majd onnan haladna Kolozsvár felé.
Emellett „alternatív útirányként” vizsgálandó az országhatárig a már említett déli változat Kecskemét, Szeged és Kübekháza felé, majd a határon túl Arad, Temesvár, Déva, Nagyszeben, Brassó útirányba. Apró szépséghiba, hogy itt Kolozsvár csak „távlati kapcsolatként” szerepelne, ennek megvalósításába pedig Magyarországnak – mivel Románián belüli elágazásról van szó – aligha lenne érdemi beleszólása. Érdekesség, hogy a kiírásban a Tisza mellett a Körösök és a Szamos keresztezése is szóba kerül, ami a térképre nézve elég furcsának tűnik Magyarország területén. (Bár vannak határon átnyúló feladatok, de a tender győztesének alapvetően Magyarország területére kell koncentrálnia. Például a kiválasztott nyomvonalváltozat hazai szakaszára szükséges kidolgozni pályageometriai szintű terveket, meghatározva a létesítendő jelentős műtárgyakat.)
A leendő sebességnél szintén három – 250, 300 és 350 kilométer/órás – változatot kell megvizsgálni főszakaszonként külön-külön. Szintén szakaszonként kell megvizsgálni, hogy hol éri meg új pályát építeni, illetve hol érdemesebb a meglévőt nagysebességűre továbbfejleszteni. A finanszírozási konstrukció szintén üres lap, meg kell vizsgálni uniós források felhasználhatóságát, de szóba jöhet hitelfelvétel és koncessziós építés is.
Mindez azért is érdekes, mert az utóbbi tíz évben – jelentős részben uniós forrásból – újították-újítják fel a Szolnok-Szajol-Püspökladány-Debrecen-Ebes vonalat, ahol csak azért nem közlekedhetnek 160 kilométer/órával a vonatok, mert az ehhez szükséges biztosító- és kommunikációs berendezésekkel még nem sikerült ennek a feltételeit biztosítani (miközben maga a pálya elvileg alkalmas lenne rá). Nehéz elképzelni, hogy ezek után az unió egy ezzel konkuráló pálya fejlesztését is támogatná, főleg, hogy Románia felé az említett déli irány a preferált uniós korridor. Minél magasabb a megcélzott sebesség, annál irreálisabb, hogy a meglévő pálya fejlesztése szóba jöhessen, annál szigorúbb feltételeknek kell ugyanis megfelelni a pálya ívvezetése, védelme, a sínek rögzítése és az építőanyagok terhelhetősége szempontjából. (Éppen ezért kétséges, hogy – a területszerzési költségeken túl – lehet-e érdemi megtakarítást elérni meglévő vasútvonal nagysebességűvé fejlesztésén. Valószínűleg inkább az üzemeltetésen lehetne sokat fogni, hiszen nem kellene párhuzamosan két pályát fenntartani.)
A kiírás szerint a tervezett vasútvonal magyarországi része 250-300 kilométeres lesz. Mennyibe kerülne ez? Vörös Attila professzor, a Közlekedéstudományi Intézet tudományos igazgatójának öt évvel ezelőtti előadása szerint az EU átlagában kilométerenként 6,8-10,5 milliárd forintért épül egy kilométernyi nagysebességű vasúti pálya. Ismerve az utóbbi évek itthoni vasútfelújítási költségeit, nincs okunk feltételezni, hogy idehaza az alsó határnál olcsóbban sikerülne megoldani ezt a feladatot. (A magasabb műszaki követelmények miatt nagysebességű vasutat két, két és félszer drágább építeni, mint hagyományosat.) Ez alapján némileg
Ez hatalmas összeg, 2018-tól 2022-ig az egész magyar vasúthálózat fejlesztésére 1500 milliárdot szánnak, és ez is rég látott pénzbőségnek számít.
Ez már önmagában is kétségessé teszi a projekt realitását, bár például Orbán Viktor korábban felvetette, hogy a Budapest-Belgrád mellett más fejlesztések is megvalósulhatnának kínai hitelből. (Más kérdés, hogy egyelőre úgy néz ki, hogy az sincs éppen sínen.) De a hazai problémák eltörpülnek a romániaiakhoz képest. Nagyvárad és Kolozsvár között rendkívül nehéz a terep, lényegében csak alagutak és viaduktok sorozatával lehetne elképzelni egy nagysebességű vasút megvalósítását. Ez pedig minden bizonnyal a 10 milliárdos nagyságrendbe tolná fel a kilométerköltséget.
Ehhez társul, hogy a románok számára igazából ez nem olyan fontos fejlesztés. Nyilvánosan ugyan nem szólják le a magyar kormány elképzeléseit, de a terveikből és cselekedeteikből teljesen egyértelmű, hogy egyáltalán nem számolnak Budapest-Kolozsvár nagysebességű pályával. (Amit ráadásul a magyar kormány szerint kifejezetten a románok szeretnének Bukarest felé folytatni.) Ezt mutatja, hogy a meglévő Kolozsvár-Nagyvárad-Biharkeresztes vonal felújítására – 120/160-as tempóra való alkalmassá tételére – és villamosítására készülnek, amelynek költsége nagyjából egymilliárd euró lehet. Utóbbit itthon is tervezik Püspökladány és Biharkeresztes között. Ennek költsége még nem ismert, de a Balaton északi partján egy sok szempontból hasonló munkát 23 milliárd forintból végeznek el. Ha a határ mindkét oldalán elkészül a villamosítás, akkor végig villanymozdonyok húzhatják majd a vonatokat, és nem lesz szükség a fél óráig tartó mozdonycserére.
Ha ez megvalósulna, és végre itthon is lehetne 160-nal menni a felújított szakaszokon, akkor a mostani körülbelül nyolc óra helyett nagyjából fele annyi idő is elég lenne a 400 kilométeres távolság leküzdésére. (A romániai 158 kilométerre jó két és fél óra jut.) Pláne akkor, ha nem állnának egy órát a határon a vonatok, ennek töredékére csökkentése csak szervezés kérdése, tulajdonképpen ingyen lenne. A dolgot persze megkönnyítené, ha Románia végre csatlakozhatna a schengeni övezethez, de enélkül is megoldható lenne, a határellenőrzést ugyanis menet közben is el lehet végezni, ahogy történt korábban például Ausztria és Magyarország között.
A fenti felújítások, villamosítások és a jobb szervezés költségigénye a két országban együtt nagyjából 360 milliárd forintra tehető (idehaza a biztosítóberendezési és a vasúti kommunikációs fejlesztések mindenképpen megvalósulnak, így ezek költségével nem kell számolni kifejezetten a kolozsvári projekt kapcsán) – több mint 90 százalékát Romániában kell elkölteni -, és mindezzel négy órát lehetne lefaragni a menetidőből.
Itt nem milliós nagyvárosok összekötéséről van szó, a tenderben az szerepel, hogy a magyarországi szakaszon két, legalább 70 ezres város bekötése jöhet szóba. A legvalószínűbb változat esetében ez a nagyjából 70 ezres Szolnok és a 200 ezres Debrecen lehet. Nagyvárad körülbelül ugyanekkora, Kolozsvár 325 ezres. Ennél több megálló nem is reális, ahogy a kiírás is rögzíti, nagysebességű vasutaknál nem szoktak 100 kilométernél sűrűbben megállókat beiktatni.
A szóban forgó térségben nincs akkora népsűrűség, ami nagysebességű vasútvonalat indokolna, tömeges migráció nélkül pedig nem is lehet számolni ennek a megváltozásával. A jelenlegi utazási igényeket jelzi, hogy Budapest és Kolozsvár között csak napi három vonat közlekedik, a Flixbus egy-három buszt közlekedtet, közvetlen repülőjárat pedig nincs.
Bár a klímavédelmi megfontolások felértékelik a vasutat az európai közlekedésfejlesztésben, nehéz elképzelni olyan költség-haszon elemzést, ahol a környezeti szempontok figyelembe vétele pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét. Igaz, már az is eredmény lesz, ha megismerhetjük majd a munka eredményét, és nem lesz titkosítva, mint a Budapest-Belgrád vasút magyar szakaszának esetében.
Kiemelt kép: DANIEL MIHAILESCU / AFP
