Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: kirakták az anyát az uszodából, mert sokak szerint illetlen dolgot művelt a babájával

Minden héten összeszedjük azt az öt cikkünket, amelyek tavaly ilyenkor a legjobban érdekelték olvasóinkat. 2019 ötödik hetében az alábbiak voltak ezek.

Éppen egy éve ilyenkor temették el Andy Vajnát. Ekkor írtunk arról többek között, hogy mit posztolt ki előtte felesége, Vajna Tímea Instagram-oldalára, majd arról is, hogy kik voltak ott a búcsúztatáson (Orbán, Schmidt Mária, Sebestyén Balázs, aztán Schwarzenegger, Rubint Réka, Fenyő Iván) és hogy hogyan nézett ki akkor a filmszakember sírja. Később kiderült, Vajna Tímea lefeküdt a sír mellé.

Vajna Tímea könnyezve feküdt Andy Vajna sírja mellé
Egészen szürreális látványt nyújtott.

Egy ausztrál anya a Facebookon hőbörgött, hogy kiküldték őt és kisbabáját egy uszodából. Azt mondták neki, hogy higiéniai problémák merültek fel amiatt, amit csinált.

Egy 22 éves matektanárnő meztelen képeket küldött egy diákjának, majd azt kérte tőle, hogy pucéran bújócskázzanak. Játék helyett komoly ügy lett a vége: rendőrségi nyomozás, illetve az, hogy az iskola kötelezte az oktatót, mondjon fel.

Egy 16 éves ausztrál lányt egy 40-es éveiben járó férfi erőszakolta meg egy szállodai szobában. A lány anyja minderről tudott, sőt, ő volt az, aki megszervezte az erőszakot. A szülő azzal csalta el magával a gyereket, hogy „csajos hétvégét” tartanak.

Lányát szidja az anyuka, aki segített egy férfinak, hogy 16 éves gyerekét megerőszakolja
Vodkával és viszkivel itatta le gyermekét, és egy rossz hírű hotelbe vitte. Majd a szoba előtt cigizett, miközben lányát megerőszakolták.

Egy kátyúra hívta fel a rendőrök figyelmét egy autós. A rendőrök kimentek, és rájöttek, hogy ez a kátyú az átlagosnál jóval mélyebb, és hogy a föld alatt igencsak kiterjedt. Annyit itt és most elárulunk, nem az eső mosta alá az utat.

Sima kátyúnak tűnt, megdöbbentő dologra bukkantak a floridai rendőrök
Eddig csak filmekben láttam hasonlót - nyilatkozta az FBI szóvivője.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik