Sport

Ennyit a visszavonulásról: már tudjuk, mikor tér vissza McGregor

Conor McGregor 2018 októbere, a Habib Nurmagomedov elleni vereség óta nem lépett oktagonba, sőt, a visszavonulását is bejelentette, azóta leginkább rendőrségi ügyeivel kelt feltűnést: volt, hogy lezúzta egy őt fényképezni szándékozó férfi gépét, aztán kocsmában verekedett, legutóbb pedig egy nő vádolta meg, hogy egy dublini szórakozóhely előtt zaklatta szexuálisan őt a ketrecharcos.

McGregor néhány hete egy sejtelmes bejegyzésben belengette a visszatérését, most pedig már konkrét dátumot emleget, nevezetesen január 20-át.

Tökéletes fizikai állapotban vagyok. Az időpont is megvan, az meg nem érdekel, ki lesz az ellenfelem. 66 nap kell ahhoz, hogy valami szokássá váljon, úgyhogy korán fekszem és korán kelek. A tudatos megközelítés nagyon fontos, az összes milliárdosnak kell, hogy legyen egy rendszer az életében. A meccsre fogok koncentrálni, és nem iszom alkoholt

– magyarázta McGregor.

Aki azt is hozzátette, szeretné, ha megmérkőzhetne jövőre a Nurmagomedov-Tony Ferguson csata győztesével. Ez még azért odébb van, de ha jól sikerül a tervezett visszatérés, akkor azzal ismét esélyt teremthet magának az ír ketrecharcos egy nagy meccsre.

Fotó: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik