Múlt héten Boris Johnson angol miniszterelnök felfüggesztette egy hónapra a parlament alsóházát, többek szerint azért, hogy a képviselők ne tudják megakadályozni vagy halogatni az október 31-re tervezett kilépést az EU-ból – így annak egyezménnyel vagy anélkül mindenképp meg kell történnie.
Bár a hivatalos magyarázata az volt, hogy több gondolkodási időt kapjon a brit kormány, számos politikai fél szerint csupán üres kifogás. Nem díjazta Johnson húzását a skót Legfelsőbb Bíróság sem, amely múlt héten alkotmányellenesnek nyilvánította a parlament felfüggesztését, míg a westminsteri Felső Bíróság megítélésre alkalmatlannak látta a helyzetet, és nem hozott döntést azzal kapcsolatban.
Az igazi megmérettetésre azonban kedden kerül sor, amikor az ügyben az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága fog ítéletet hozni.
Miért annyira fontosak a skótok?
Ahhoz, hogy teljesen megértsük Skócia és az Egyesült Királyság viszonyát, legalább egy kötetnyi történelmi tanulmányt kellene elolvasni bekezdésről bekezdésre. A jelenlegi fejlemények megértéséhez azonban elég azt tudni, hogy a skót függetlenség eszméje William Wallace óta elég erősen él az ottaniakban, és ez a saját politikájukban is gyakorta megjelenik – mostanában éppen azért, mert Skócia az Egyesült Királyság egészével szemben egyértelműen arra szavazott 2016-ban, hogy az EU-ban maradjanak.
A brexit éppen ezért fenyeget azzal, hogy felkavarja a skótok helyzetét a királyságban. A nép ugyanis miután 2014-ben szűk többséggel saját függetlensége ellen szavazott, külön önkormányzati jogokat kapott a parlamenttől, amiket most kihasználva komolyan elgáncsolhatják Johnsont.
A skót kormányzat így szabad kézzel rendelkezik minden olyan ügy felett, ami nem a külpolitika és a hadügy alá tartozik. Így habár direkt nem nyúlhatnak bele a brexitbe, kihasználhatják azt, hogy a bőven az ország belügyének számító parlamenti felfüggesztés ellen fellépjenek, ahogy azt meg is tették.
Amennyiben pedig a brit Legfelsőbb Bíróság olyan döntést hoz, ami a skótéval ellenkezik (tehát alkotmányosnak mondja ki a parlament felfüggesztését), azzal – noha hatáskörén belül marad, és legitim módon jár el – elég határozottan szembe fogja köpni a skót demokratikus hagyományt, régi sebeket fog feltépni a két nép között.
Mi köze ennek az ország alkotmányához?
A helyzetet bonyolítja még, hogy az Egyesült Királyság íratlan alkotmánnyal rendelkezik: ez azt jelenti, hogy például a magyar alaptörvénnyel szemben nincs egy olyan definitív dokumentum, amiből egyértelműen le lehetne vezetni, hogy egy intézkedés alkotmányellenes-e, vagy sem, ezzel még több teret adva a skótok „lázadásának”.
A bíróságok ehelyett több százéves dokumentumokra, történelmi jelentőségű bírósági döntésekre, illetve nemzetközi egyezményekre támaszkodva hoznak döntéseket, amiket gyakran elég nyíltan lehet értelmezni. Itt is ez a helyzet.
A parlament felfüggesztésével kapcsolatban a legszélesebb körben elfogadott értelmezés az a brit jogban az, hogy az akkor lehet alkotmányellenes, ha helytelen szándékból, vagy aránytalan mértékben történik a törvényhozás kárára. Így még ha konszenzus alakulna is ki ebben az értelmezésben, az aránytalanság és a helytelenség fogalmai még mindig elég tágak ahhoz, hogy nagyjából bárhogy értelmezni lehessen őket.
A skót Legfelsőbb Bíróság a helytelenségre hivatkozott azzal, amikor kimondta, hogy Boris Johnson a brexit felülvizsgálatának meggátolása miatt blokkolta a parlamenti munkát, a brit Felső Bíróság döntése pedig azt mondta ki, hogy ilyen helytelenség márpedig nem volt.
Ezzel az a helyzet alakult ki, hogy a két bíróságon hozott döntés, amelyek elvileg már az íratlan alkotmány részének is számítanak, ellentétes dolgokat állít, így a keddi döntésig Schrödinger macskájaként vergődik a felfüggesztés törvényessége, amíg a Legfelsőbb Bíróság ki nem mondja az utolsó szót.
Mik a lehetőségek?
A skót döntés felülbírálása óriási pofon lenne a saját helyzetükre kényes nép politikai alakulatainak, amelyek akár a 2014-ben nyert privilégiumaik megsértésével is vádolhatják Westminstert. Ebben az esetben ugyanis az örökké formálódó brit alkotmány része lenne az, hogy a miniszterelnök egyéni döntés alapján megtehet egy ilyen drasztikus, túlcentralizáltságot jelző lépést (érdemes megemlékezni arról a tényről, hogy parlamentet egyéni döntés alapján feloszlatni korábban csak a királyoknak és királynőknek volt joga az 1600-as évek előtt).
Ebben az esetben a parlament újraösszehívásától kezdve még nagyobb ellenállásra számíthatna Johnson.
Amennyiben ezek a kilátások elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy belezsarolják a Legfelsőbb Bíróságot a skót döntés elfogadásába, rövid távon még nagyobb káosz várható. Erre az eshetőségre lengette be Johnson az új választásokat, melyeken nyilván nem indulna jó esélyekkel a nem demokratikusan megválasztott, no-deal brexitre is hajlandó, de elegendő támogatással már nem rendelkező miniszterelnök. Ebben az esetben ráadásul a parlamentnek is bőven lesz ideje, hogy keresztbe tegyen neki október 31-ig.
A választások kiírása pedig még inkább csökkentené a brexit legitimációját is. Ez esetben a népszavazás eredménye egy két kormánnyal korábban ratifikált döntéssé válna, amit ebből a távolságból már sokkal egyszerűbben átírhat a parlament akarata, ami a brit alkotmány szerint a nép akaratának is számít, sokkal hosszabb ideje, és sokkal nagyobb hagyománnyal, mint a népszavazások.
Kiemelt képünkön: Boris Johnson miniszterelnök és Alister Jack Skócia államtitkára a skóciai Darnford Farmon. Fotó: Andrew Milligan / AFP
