Közélet

Megszólalt és tartja állításait a Donáthot zaklatással vádoló nő

A hvg.hu megtalálta azt a korábban a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban dolgozó takarítót, aki rendőrségi feljelentést tett Donáth László lelkész ellen. A korábban a szocialista párt színeiben politizáló Donáth ügyét a kormányközeli médiában aktuálpolitikai kontextusban világították meg, kiemelve, hogy a férfi Donáth Anna momentumos politikus édesapja.

A hvg.hu-nak nyilatkozó L.M. nem is érti a médiavisszhangot, hiszen nem akart a sajtóhoz fordulni. Ugyanakkor a lapnak adott interjúban kitartott amellett, hogy Donáth László nyár elején egy kisebb hiba miatt bántalmazta, két kézzel fojtogatta, ezért tett feljelentést június közepén. A hatóságnak beszámolt arról is, hogy a lelkész korábban sem bánt vele megfelelően, szexuálisan zaklatta és ajánlatot tett neki.

Fogdosott, alám nyúlt, megfogta a melleimet. De ha nincs róla bizonyíték, úgysem hittek volna nekem

— mondta az asszony. L. M. azt is állítja, hogy Donáth nemcsak őt, hanem a szeretetotthon más munkavállalóit is molesztálta, szerinte nekik is védelem, ha valaki feláll és odaáll, ahogy ő tette a feljelentéssel.

A nő nem az állítása szerint már évek óta visszatérően zajló szexuális molesztálás, hanem egy konkrét, testi bántalmazás miatt tett feljelentést. A Tv2 kereste meg, végül az asszony élettársa nyilatkozott helyette. A férfi kezdeményezésére a csatorna állítólag pénzt is ígért a Donáthot lejárató információkért, de nem fizették ki az összeget.

L.M pár nappal az eset után, június 12-én délután tett feljelentést a III. kerületi rendőrkapitányságon, másnap behívták vallomást tenni. A nyomozást 2019. június 13-val rendelte el a BRFK Bűnügyi Főosztálya. Az asszony szerint nem sokkal a vallomásának rögzítése után a Tv2 riportere a szeretetotthonban név szerint őt kereste. Mivel ekkor már nem járt be dolgozni, csak az erről szóló üzenet jutott el hozzá, élettársa pedig felhívta a tévést a megadott számon. A takarító élettársa szerint a TV2 riportere arra hivatkozott, hogy rendőrségi forrásból származnak az értesülései, de többet nem árult el, viszont érezhetően tisztában volt minden részlettel. Miután elutasították, a Tv2 a Facebookon kereste meg.  A Tények végül augusztus 5-én vezető hírként hozta az otthonban történt zaklatás sztoriját, egy otthonban élő beteg – arccal nem látható – rokonára hivatkozva.

A jelenleg munkanélküli L.M. a hvg.hu-nak adott interjúban arról is beszélt: megdöbbentőnek tartja, hogy egy kormányoldali bulvárlap úgy vitte tovább az ő feljelentéséből indult ügyet, hogy a lelkész lányát is molesztálással gyanúsították meg. Egy meg nem nevezett diáklányra hivatkozva arról írtak, hogy a Momentum EP-képviselője ugyanebben az otthonban szexuálisan zaklatott egy diáklányt, aki ott takarított. L. M. szerint

ez eleve kizárt, ugyanis a szeretetházban önkénteskedő diákok ilyen munkát nem is végeznek, Donáth Annát pedig nem ismeri, soha nem látta az otthonban.

Donáth Anna a propaganda fantáziálásának nevezi az ellene felhozott vádakat
A Fidesz-közeli sajtó hétfőn arról írt, hogy a Momentum politikusa szexuálisan zaklatott egy diáklányt.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik