Belföld

Az ügyészség is vett Microsoft-licenceket

Így végső soron saját ügyükben is nyomoznak.

A hvg.hu arról ír, hogy a rendőrség mellett az ügyészség is érintett a Microsoft-botrányban: 2013-ban és 2014-ben 237 millió forintért vásároltak szoftverlicenceket. Sőt, az Igazságügyi Minisztérium is vásárolt, bár sokkal kisebb összegben, 26 millió forintért.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által megküldött adatok alapján az állami intézmények összesen bruttó 22,2 milliárd forint értékben 334 szoftverlicenc-megrendelést rögzítettek a központosított közbeszerzési portálon az említett két évben, amikor a rendelkezésre álló információk alapján rendszerszerűen zajlottak korrupciós Microsoft-licencbeszerzések. Az ügy idén nyáron került elő azután, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet nyilvánosságra hozták jelentéseiket, valamint a Microsofttal kötött peren kívüli megállapodás szövegét.

Az ügyészség augusztus 23-án nyomozást rendelt el, bár korábban egy feljelentést már elutasítottak „bűncselekmény gyanújának hiányában”. Az ügyészségi beszerzések ténye nem jelenti azt, hogy ezeknél is felmerülne a csalás vagy a korrupció gyanúja, de végső soron saját ügyükben is nyomoznak – állapítja meg a hvg.hu, amely szerint belső vizsgálat is indokolt lenne ez ügyben.

Mindezzel kapcsolatban az ügyészség annyit közölt a portállal, hogy különösen jelenős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt nyomoznak, ezt bejelentő közleményükön túl egyéb adat nem közölhető. (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik