Gazdaság

Microsoft-ügy: szerződéseket kért be az ügyészség

Polt Péterék rajta vannak az ügyön.

Levélben fordult a Fővárosi Főügyészség az Esterházy Károly Egyetemhez, hogy az intézmény küldje meg a Microsoft szoftverlicencek vásárlására kötött közbeszerzési szerződéseket – számol be az atv.hu. Más szállítási és vállalkozási szerződéseket is kértek.

Az ügyészség közigazgatási jogi osztályának vezetője arról tájékoztatta az egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetének főigazgatóját, hogy közérdekű bejelentés alapján folyik eljárás a 2013. szeptember 23-án megkötött keretmegállapodás alapján megvalósult közbeszerzések törvényességét illetően.

A Microsoft magyarországi leányvállalatának állami szervekkel megkötött szerződései miatt az Egyesült Államok igazságügyi Minisztériuma, valamint Értékpapír és Tőzsdefelügyelete nyomozott. A már ismertetett jelentésekből kiderült, hogy a hazai kirendeltség, annak disztribútorai és a közigazgatási szervek egymással egyeztettek a közbeszerzéseken; az anyacég által adott árkedvezményeken elért profitot pedig többek közt hivatali dolgozók megvesztegetésére fordíthatták. (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik