Nagyvilág

Korábban skizofréniával diagnosztizálták a tigris ketrecébe beugró férfit

Moritz Frankenberg/picture alliance via Getty Images
Moritz Frankenberg/picture alliance via Getty Images
Önálló életvitelre képest volt, ám családja szerint aggályos volt az egészségügyi szolgáltatóval való kapcsolata.

Több traumás sérülés vezetett annak a férfinak a halálához, aki beugrott a tigris ketrecébe egy brit vadasparkban – derült ki a BBC szerint egy, a haláleset körülményeit vizsgáló meghallgatáson.

William Chapman szombaton látogatott el a Doncaster melletti Yorkshire Wildlife Parkba, ahol két kerítésen is átmászva behatolt az állat kifutójába. A tigris rátámadt, a 24 éves férfi pedig a helyszínen életét vesztette.

Mentális betegségekkel küzdött

A halottkém szerint halálát „többszörös traumás sérülések és az állattal való fizikai érintkezés” okozta.

A park dolgozói a tragédiát követően biztonságba helyezték a tigrist, a mentők pedig a helyszínre érkeztek, de már csak a férfi halálát tudták megállapítani.

Kiderült, hogy a férfi korábban mentális betegséggel küzdött, skizofréniát diagnosztizáltak nála és pszichotikus epizódjai is voltak. Családja aggályokat fogalmazott meg a férfi és az egészségügyi szolgáltató közötti kapcsolatról.

A férfi, aki önállóan dolgozott az online kereskedelemben, mentálhigiénés ellátásban részesült. A meghallgatáson ugyanakkor elhangzott, hogy „magas szinten funkcionáló, önálló életvitelre képes személy volt, akinek nem volt szüksége gondozásra”.

Az egészségügyi szolgáltató a halálesetet követően vizsgálatot indított.

„Nagyszerű ember” volt

Az elhunyt férfi egyik szomszédja szerint Chapmant „nagyon udvarias, választékosan beszélő, nagyszerű emberként” jellemezte.

Mindig viccelődött, lehetett vele nevetni. Igényes volt magára, fizikailag is törődött magával. Imádta a Forma–1-et, órákig tudott róla beszélni, ha hagyták

– tette hozzá.

A vadaspark pénteken, a halálos incidens óta először, ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Közleményükben azt írták, hogy a dolgozók „őszinte együttérzése továbbra is Chapman családjáé és szeretteié”.

A park korábban közölte, hogy az incidensben érintett ritka amuri tigris, Altai, biztonságban van a kifutójában, és nem fogják elaltatni.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik