Tech

Kiakadtak a vibrátorgyártók a Facebookra

Tüntetés volt a Facebook New York-i központja előtt szerdán: néhány szex startup vonult ki azért, mert a közösségi oldalon nem tudnak hirdetni. Az olyan cégek, mint a Dame Products és az Unbound Babes úgy gondolják, hogy nem fair a Facebook szabályzata, és jogtalanul tiltja a szexszel kapcsolatos termékek reklámozását.

A tüntetés 40-50 fős volt, és a CNet szerint a startupok alapítói, tanárok és aktivisták vettek részt rajta. A célnak azt nevezték meg, hogy felhívják a figyelmet a problémára, és úgy érzik, ezzel el is érték, amit akartak.

Fotó: Jaap Arriens/NurPhoto

A startupoknak azért van problémájuk a Facebook irányelveivel, mert így sokkal hatástalanabbul és kevesebb platformon tudják népszerűsíteni a saját termékeiket, és ezzel hátrányba kerülnek a versenytársakhoz képest. Nem ez az első eset egyébként, hogy a Facebook irodája előtt hasonló témában tüntetnek: júniusban több tucat aktivista dobta le a ruháit azért, hogy tiltakozzon a közösségi oldal meztelenséget tiltó szabályai ellen.

Ebben az esetben és a szex startupokkal kapcsolatban is ugyanazt a stratégiát alkalmazza a Facebook: megkezdi a párbeszédet az illetékesekkel, hogy egy mindenki számára megfelelő konszenzus születhessen, már ha van ilyen egyáltalán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik