A Dob utcában ismerősek a kocsmák, a burgerezők, és a Klauzál téren is biztosan járt már legalább egyszer mindenki, aki legalább pár éve már Budapesten lakik. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk elmenni a különböző helyek izgalmas történetei mellett, pedig a kőtábláktól a tűzfalfestményekig sok minden árulkodik arról, hogy különleges helyen járunk. A Hosszúlépés ügyvezetőjével, Merker Dáviddal, és a Hipernet túraBOTtal jártuk be a környéket olyan rejtett sztorik után kutatva, amik nem kerülnek be a turistakönyvekbe.
Rögtön ott van például a Lumen zöldséges és vele szemben a tűzfalfestmény, ami magát a zöldségest ábrázolja jelenlegi tulajdonosával, Uliczki Zsuzsival. A környéken a Lumen olyan, mint egy igazi közösségi ház, napközben boltként, este pedig akként működik, amire éppen kibérlik: kiállítóhelyként, közösségi vacsorafőző térként, vagy egyszerűen baráti összejöveteleknek otthont adó kiskocsmaként.
A boltot és a festményt egy sajátos, furcsa alakú tér veszi körül, aminek szintén különös története van: azért kezdték el itt kiirtani az épületeket, mert
ennek a kapuja lett volna az az óriási boltív, ami a téren ma is látszik, viszont a boltíven, a téren és a Dob utca ezen a furcsa szegletén kívül semmi nem készült el belőle.
A szedett-vedett téren aztán felhúztak egy modernebb házat, ami leginkább arról híres, hogy itt lakott Seress Rezső, a Szomorú vasárnap megzenésítője, akinek tragikus sorsáról mi is írtunk már egyik cikkünkben. Seress azzal kereste betevőjét, hogy a környék kocsmáiban zongorázott. Merker Dávidtól azt is megtudtuk, hogy a művész nem szerette elhagyni a kerületet, ha át kellett mennie Budára, már nem érezte jól magát. Szorongó, mindentől rettegő ember volt: hiába gyűlt össze több ezer dollárnyi jogdíja a tengerentúlon a Szomorú vasárnapból, annyira félt a repüléstől is, hogy soha nem vette fel a pénzt.
Az említett épület volt végül az a ház, ahonnan 1968 januárjában levetette magát az erkélyről: a zuhanástól azonban nem halt meg, kórházba került. Tetőtől talpig begipszelték, mozdulni sem tudott. Azaz épp csak annyira, hogy megfojtsa magát azzal a dróttal, amivel az ellensúlyt erősítették a gipszére. 1968. január 11-én történt, Seress Rezső 78 éves volt.
Ebben a házban lakott Presser Gábor is, aki személyesen ismerte Seresst, épp az alatta lévő emeleten volt a lakása. Később így emlékezett vissza a férfira:
Emlékszem, mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, mindennap, pontosan kettőtől hatig, egyik feldolgozást a másik után.
Korda György is a környéken született, a kerület valahogy vonzotta a nagy zenészeket.
A túraBOT és Dávid ezután a Kazinczy utcai zsinagógába terelt minket, amit sok pesti ismerhet. Ám közülük alighanem kevesen tudják, hogy az udvarba szabad a bejárás, itt pedig bepillanthatunk egy igazi zsidó közösség életterébe. Vannak itt lakóházak, iskola, hentes, pék, még étterem is. A századfordulón, amikor a zsidóüldözés egyre elterjedtebb lett, a helyiek rászoktak, hogy kívülről dísztelen, nem hivalkodó épületeket húztak fel maguknak, és csak belülről látszott mennyire nyüzsgő is a közeg valójában.
Ugyanez nem igaz a Síp utcai, 1907-ben épült szecessziós házra, ami a sétánk következő állomása volt. Ezt Löffler Samu Sándor tervezte, és az épület különlegessége, hogy bár a már kiéleződő politikai helyzetben épült, zsidó motívumokkal díszítették, és békességben megfért benne nemcsak zsidó, de minden más vallású és származású ember is.
A zsidóüldözések után pár sarokra innen teljesen más témába kezdünk: a túraBOT a Rumbach Sebestyén utcára vezet minket, ahol Ubul és Dodó házassági évfordulójára felhelyezett kő emléktáblát találjuk az egyik ház falán. Bár a dolog valószínűleg erősen illegális, az elmúlt nyolc évben senkinek nem szúrt szemet a kis tábla, ami nem is baj: valószínűleg ez az egyik legromantikusabb házassági évfordulós ajándék, amit valaki adhat a párjának.
Végül a Károly körútra tévedünk, ahol szoborvadászatba kezdünk: itt rejtették el Herzl Tivadar gerillaszobrát, akiről kevesen tudnak a városban, pedig óriási szerepe volt a helyi zsidóság életében. A Kolodko Mihály által megalkotott szobor egy olyan embernek állít emléket, aki megálmodta Izrael államát: egy párizsi szobában, teljesen egyedül, mindössze három hét alatt alkotta meg a zsidó állam eszméjét, méghozzá megdöbbentő részletességgel. Dávidtól megtudtuk, hogy Budapesten nem értékelték igazán a munkáját, ami neki nagyon fájt, hiszen mégis itt született – végül Európa más országaiban próbált szerencsét. A szülőháza a Dohány utcai zsinagóga mellett állt, sajnos ma már óriási bérház van a helyén.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu