Sport

Esélytelennek tartotta mindenki, már az elődöntőért játszik a női kosárválogatott az Eb-n

A magyar női kosárlabda-válogatott váratlanul jól szerepel az idei Európa-bajnokságon. Székely Norbert csapatáról előzetesen azt tartotta mindenki, hogy talán továbbjut a csoportjából, ehhez képest két győzelemmel és egy – már tét nélküli meccsen elszenvedett – vereséggel megnyerte négyesét és automatikusan a negyeddöntőbe jutott.

  • Pedig a szlovénok ellen sokáig úgy tűnt, hogy vereség lesz a vége, de Yvonne Turner vezetésével a legjobbkor fordítottunk;
  • az olaszok elleni mérkőzésen is megmutatta karakterét a csapat, és a szoros első félidő után magabiztos előnyt kidolgozva győzött;
  • majd jött végül a törökök elleni szűk vereség, amely során az addig kevesebbet játszók kaptak lehetőséget.

Ez volt eddig a magyar válogatott útja, amely 2001 után játszhat ismét Eb-negyeddöntőt. A legjobb négy között 1997-ben, a hazai rendezésű Európa-bajnokságon járt a csapat legutóbb, akkor negyedikek lettünk.

Az Eb szervezői elképesztő dolgot tesznek a magyar kosárlabda-válogatottnak
Nem felejtették el azt a játékosunkat sem, aki betegség miatt hagyta ki a tornát.

A mostani negyeddöntőben az ellenfelünk Nagy-Britannia lesz, amely szintén két győzelemmel és egy vereséggel (a spanyolok ellen) hozta le a csoportkört, majd a nyolcaddöntőben Montenegrót ütötte ki. A brit női kosárlabdáról túl sokszor nem hallhattunk eddig, de Székely Norbert szerint egyáltalán nem szabad őket fél vállról venni:

Felejtsük el azt a sztereotípiát, hogy a britek nem tudnak kosárlabdázni. Rengeteg jó fizikummal rendelkező játékosuk van, másrészt néhányan az Euroligában edződnek, és ők különösen erősek tudnak lenni

– mondta korábban az MTI-nek a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki nem a levegőbe beszél, saját csapatáról is végig azt mondta, nem számít esélyesebbnek ellenfelénél, mégis sikerült szállítani a bravúrokat.

Székely: Felejtsük el, hogy a britek nem tudnak kosárlabdázni
A kosárkapitány szerint hiába nyerte meg csoportját a magyar csapat, nagyon nehéz pszichés helyzetben várja a negyeddöntőt.

A brit csapat története első negyeddöntőjére készül, ami a szövetségi kapitány, Chema Buceta szerint a csapatjátéknak és az alázatnak köszönhető. A spanyol edző szerint a hagyományok egyértelműen a magyarok mellett szólnak, csakhogy ezen a meccsen mindez semmit sem fog számítani. De azt azért hozzátette, nagyon jó játékosok vannak a magyar válogatottban.

Határ Bernadett személyében a magyaroknak van egy olyan játékosuk, amilyen nincs a többieknek, őrá nyilván fel kell készülnünk. Az ellenfélnek rajta kívül is van még sok jó játékosa, és úgy látom, hogy a magyarok minden poszton erősek

– mondta az MTI-nek Buceta, aki arra is utalt nyilatkozatával, hogy Határ a maga 208 centiméteres magasságával szó szerint is kiemelkedik a mezőnyből.

Az elődöntő nem csak a pillanatnyi siker elérése miatt lenne fontos, az Európa-bajnokság első hat helyezettje ugyanis automatikusan kijut az olimpiai selejtezőtornára. Márpedig a magyar női kosárlabda-válogatott eddig egyszer szerepelt csak az olimpián, 1980-ban – 1984-ben is kijutott, de a szocialista országok bojkottja miatt nem indult végül. Magyarországnak eddig két ezüstje (1950, 1956) és öt bronzérme (1952, 1983, 1985, 1987, 1991) van az Eb-ken.

A magyar-brit negyeddöntőt csütörtökön 12.30-tól rendezik.

A negyeddöntő programja

Magyarország – Nagy-Britannia 12.30

Spanyolország-Oroszország 15.00

Franciaország-Belgium 18.00

Szerbia-Svédország 20.30

 

A magyar válogatott bő kerete: Horváth Bernadett (NKE-FCSM Csata), Studer Ágnes (KSC Szekszárd), Pusztai Petra (ZTE NKK), Raksányi Krisztina (CMB CARGO UNI Győr), Turner Yvonne (Sopron Basket), Lelik Réka (NKE-FCSM Csata), Dubei Debóra (Sopron Basket), Varga Zsófia (CMB CARGO UNI Győr), Zele Dorina (Aluinvent DVTK), Kiss Virág (KSC Szekszárd), Határ Bernadett (Sopron Basket), Horti Dóra (ZTE NKK)

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik