Sport

Székely: Felejtsük el, hogy a britek nem tudnak kosárlabdázni

Székely Norbert szövetségi kapitány óva intett a britek lebecsülésétől, akikkel csütörtökön a magyar válogatott találkozik a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság belgrádi negyeddöntőjében.

Nagyon komoly játékerőt képviselnek, felejtsük el azt a sztereotípiát, hogy a britek nem tudnak kosárlabdázni. Rengeteg jó fizikummal rendelkező játékosuk van, másrészt néhányan az Euroligában edződnek, és ők különösen erősek tudnak lenni

– mondta a szakvezető kedden a csapat belgrádi szálláshelyén.

„Igaz, hogy nincs nyolc-kilenc egyforma játékosuk, viszonylag szűkebb a rotációjuk, ami azt jelenti, hogy ki kell tartanunk az utolsó vérünkig, szerintem az utolsó percekben fog eldőlni a meccs” – fűzte hozzá.

Székely úgy vélekedett, hogy nagyon nehéz pszichés helyzetben vannak, mert a nyolc között nincsenek esélyesek, csak olyan csapatok, amelyek jó mentális állapotban érkeznek a szerb fővárosba.

A brit női válogatott 2011-ben jutott ki először Eb-re – a hazai rendezésű 2012-es olimpiára készülve -, ennek kapcsán a kapitány közölte: “Rohamosan fejlődik az utánpótlás-nevelésük, emellett sok brit kötődésű játékost sikerült behozniuk a rendszerbe, akik nem a szigeteken szocializálódtak, hanem magas kosárlabdakultúrával rendelkező helyeken, például az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában.”

A szakvezető hozzátette, a spanyol Chema Buceta személyében a briteknek olyan kapitányuk van, akit a szakmában nem kell bemutatni, mivel a világ egyik legképzettebb és legsokoldalúbb edzője.

A nisi C csoportot megnyerő magyarok közvetlenül a legjobb nyolc közé jutottak az Eb-n, míg a B jelű négyesben második britek hétfőn a montenegróiakat búcsúztatták a rigai nyolcaddöntőeben.

A kosártörténelem első magyar-brit tétmérkőzése csütörtökön 12.30-kor kezdődik a Beograd Arenában.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik